Baba

Nyilatkozott a nyíregyházi kórház a kismamák tragédiájáról: „Régóta nem volt anyai halálozás az osztályunkon”

Ahogy már hírt adtunk róla, év végén két hasonló tragédia is történt a nyíregyházi kórházban, ráadásul szinte ugyanakkor: két fiatal édesanya vesztette életét szülés után. A kórház most nyilatkozott a Gyerekszoba.hu-nak a körülményekről.
2024. Január 19.
Illusztráció: Getty

Két nap leforgása alatt két frissen szült kismama is életét vesztette a Nyíregyházi Kórházban. A huszonnyolc éves, újfehértói Renáta császármetszéssel hozta világra ikerlányait, később rosszul lett és intenzív osztályra került. A harminchárom éves, háromgyermekes Nikolettának véralvadási problémája volt: kapott gyógyszereket, amiktől jobban lett, de így is a tervezettnél korábban, császármetszéssel kellett szülnie. Sajnos egyiküket sem sikerült megmenteni.

Bár az előzmények ismertek, és az okokról is vannak feltételezések, a részletek ügyében folyik a vizsgálat. Az egyik esethez kapcsolódóan rendőrségi nyomozás is indult. Mint megtudtuk, a két kismama ellátását nem ugyanaz a kezelőorvos és ügyeletes team végezte.

„Osztályunk a megye vezető kórházi osztálya, évente több mint ötezer szülés zajlik itt, köztük számos komplikált, súlyos állapotú anyáé is. A két sajnálatos eset között semmilyen összefüggést nem tárt fel a vizsgálat. Mindkettőnél olyan visszafordíthatatlan és előre nem látható folyamatok indultak el a kismamák szervezetében, amit a legszakszerűbb és a leggondosabb beavatkozás ellenére sem tudtak orvosaink visszafordítani” – mondta el a Gyerekszoba.hu-nak az intézmény kommunikációs vezetője hozzátéve, mélyen megrendítette a kollektívát már az első haláleset is. “Miután régóta nem volt anyai halálozás az osztályunkon, így az eset nagyon megrázta a betegek életéért küzdő kollégákat, illetve a többi dolgozót is. Minden emberi élet elvesztése megterheli a gyógyító-ápoló személyzetet, de a szomorú esetek okainak feltárása is segíti a további gyógyító munkát. Intézményünk és az osztály munkatársai ezúton is együttérzésüket fejezik ki a hozzátartozók részére.”  – tette hozzá Vitkai Éva.

Azok a várandósok, akik a közeljövőben itt hozzák majd világra a babájukat, és a történtek után úgy érzik, hogy lelki támogatásra szorulnak, kérhetnek pszichológiai támogatást: „A Szülészet-Nőgyógyászati osztályunkon klinikai szakpszichológusok segítik a kismamákat akár a szülés előtti, akár a szülés utáni időszakban.”