Baba

Öröklődés-táblázat: ettől függ, milyen lesz a gyerekek vércsoportja

Téved, aki azt gondolja, hogy két azonos vércsoportú szülőnek nem születhet más vércsoporttal a gyermeke. Mutatjuk a valódi eshetőségeket!
2024. Március 05.
vércsoport öröklődése

Sok más mellett ez az oka annak, hogy a vércsoport-meghatározás önmagában semmiképpen sem vehető alapul például apasági vizsgálatoknál, hiszen pontos eredményt csakis DNS-elemzés adhat.

Tudni kell azt is, hogy ritkább esetekben, génmutáció következtében megeshet, hogy a születendő gyermek „a biztosan nem örökölhető” vércsoportok valamelyikével jön világra, ez azonban tényleg csak elvétve fordul elő.

A vércsoport mellett lényeges az úgynevezett Rh-faktor alakulása is:

  • Ha az anya és az apa is Rh-, akkor a gyermekük is Rh- lesz.
  • Ha a szülők mindegyike Rh+, akkor a gyerekük nagyobb valószínűséggel lesz Rh+, azonban megvan az esélye az Rh- faktor öröklődésének is.
  • Ha az egyik szülő Rh-, a másik pedig Rh+ az utód bármelyikük Rh-faktorát azonos valószínűséggel örökölheti.

Vércsoport öröklődését mutató táblázat

Te is kíváncsi vagy arra, milyen vércsoportot örököl(t) tőletek a gyerek?  Ennek alakulását a vércsoport-öröklődés szigorú szabályai határozzák meg, aszerint, hogy milyen vércsoportja van az édesanyának, és milyen az édesapának.

A vércsoport meghatározásánál a mindenki előtt ismert AB rendszert (az A, B, AB és 0 fenotípusok) veszik alapul, amihez szorosan kapcsolódik az Rh rendszer.

Esélylatolgatás a szakértő segítségével

„Minden vércsoportot kettő génvariáció (egy az apától és egy az anyától származó) határoz meg. Az A és a B variánsok dominánsak a 0 variánssal szemben. Ezek alapján, ha valakinek például A a vércsoportja, annak valójában A A vagy A 0 a genotípusa, amely hatással van arra, milyen lesz a baba vércsoportja” – mondta a Gyerekszoba.hu kérdésére korábban Kékesi Anna, az Istenhegyi Géndiagnosztikai Központ biológusa.

„Ha a két allél megegyezik, homozigótaságról, míg ha ezek különböznek, heterozigótaságról beszélhetünk. Az A vércsoportúak vörösvértestein A-, a B vércsoportúakén B-, az AB vércsoportúakén pedig A- és B-antigén található, míg a 0 vércsoportúaknál nincs antigén. – Ezek alapján az A vércsoportnál így lehet A A vagy A 0 genotípus, B-nél B B vagy B 0, a 0-nál csak 00, és AB-nél is csak AB. Ezért lehetséges, hogy két A vércsoportú embernek is lehet A, de akár 0 vércsoportú a gyermeke, míg egy A és B vércsoportokkal rendelkező szülőpárnak akár bármelyik fenotípusba tartozó is lehet a babája” – tette még hozzá a szakember.

Nyitókép: Getty Images