Baba
Így változik meg a nők agya, mikor anyává válnak
Mert bizony megváltozik. A "mommy brain" vagyis anya agy pedig nem mítosz, hanem a kőkemény valóság.
Ne puszilgasd! – figyelmeztet beteg babája fotójával az édesanya
Sajnos a herpesz vírus akkor is fertőz, ha nem aktív, ezért legyünk óvatosak a baba puszilgatásakor! Egy brit anyuka a saját szörnyű tapasztalatairól mesélt.
Győzött a macis éjszakai fény az altatásban
Nagy izgalommal vártam az új éjszakai fényt, mert nálunk minden este világít egy kislámpa addig, amíg a gyerekek el nem alszanak, nagyon reménykedtem benne, hogy ez a játék bejön majd a kicsiknek, és kiválthatjuk a kislámpánkat vele. Így is lett.
A baba mozgásfejlődését lassító tényezők
A baba lassabb mozgásfejlődése mögött számtalan ok húzódhat meg. Összeszedtünk öt olyan tényezőt, ami lassíthatja ezt a folyamatot.
Csökkenti az agyvérzés rizikóját a szoptatás
Szinte nem is lehet megszámolni, mennyi előnye van a szoptatásnak, most azonban egy újabb pozitív hatását fedezték fel kutatók: kisebb az anyai agyvérzés esélye azoknál, akik szoptatták a gyermeküket.
Ezért sikeresebbek a szeptemberi születésű emberek
A szeptemberi születésű gyerekek általában a legidősebbek között vannak az óvodai csoportban vagy az iskolai osztályban, és ez komoly előnyt jelenthet nekik, többek között a sportpályán, de a tanulásban is.
Elindult az inkubátoros babákat segítő Babales program
Magyarországon elsőként indította el az inkubátoros csecsemőket és családjukat online összekötő Babales programot a budai Szent János Kórház. A szolgáltatás ingyenes.
Megelőzhető okok miatt hal meg a legtöbb gyerek
Hatmillió 300 ezer 15 év alatti gyermek halt meg 2017-ben, vagyis tavaly öt másodpercenként hunyt el egy gyermek a világon.
Hiánycikk a bárányhimlő elleni oltóanyag
Nyár vége óta hiánycikk a varicella vakcina, vagyis a bárányhimlő elleni oltóanyag mindkét verziója.
Verseny közben szoptatta meg gyerekét az ultramaratonista
Sophie Power 36 éves ultramaraton-versenyző a verseny közben szoptatta meg három hónapos gyermekét. Az erről készült fotó nagy karriert futott be. Az anya meglepődött a hirtelen jött hírnéven, de örül, hogy párbeszéd alakult ki a témában.
5 dolog, ami segíthet a császármetszés utáni regenerációban
Mivel segítheted elő a császármetszés után a regenerációt? Jól jönne pár hasznos tipp a műtét utáni gyógyuláshoz? Segítünk neked!
Így segítheted a gátseb gyógyulását
Mivel gátmetszés az egyik leggyakoribb szülés alatt alkalmazott sebészeti beavatkozás, ezért fontos, hogy a szülésre készülő nők a gátseb ellátásával és a regenerációval kapcsolatos tudnivalókat is megismerjék.
A császármetszés nem tragédia
Császáros anyukákkal beszélgettem arról, mit gondolnak a velük történtekről. Feldolgozható-e egy ilyen beavatkozás? Miként tekintenek szülésükre?
Mikor leszek már újra a régi?
Mennyi idő kell a testednek ahhoz, hogy a császármetszést követően regenerálódjon? Vegyük sorra a legfontosabb tudnivalókat!
A számfogalom kialakulása és fejlesztése gyerekeknél
A gyermeki agy fogékony a számokra. A számolási képességek ezzel együtt csak lassan fejlődnek ki.