Baba
Ezek voltak a legnépszerűbb lánynevek húsz éve – Te tudod, mi a jelentésük? – Kvíz
Melyek voltak a legnépszerűbb lánynevek húsz évvel ezelőtt a statisztikák szerint? Kvízünkből megtudhatod, és tesztelheted a tudásodat, hogy ismered-e a jelentésüket.
Mostantól ezeket a különleges fiúneveket is adhatjuk itthon a babáknak
Némelyik egészen meglepőnek tűnhet első hallásra, de ha sikerül megbarátkozni velük, akár még felkapottá is válhatnak a következő években.
A szomszédtól kért segítséget egy otthon szülő kismama
A szülés egy kis faluban indult be az éjszaka közepén, így igen kicsi volt rá az esély, hogy a mentők időben kiérkezzenek és kórházba is szállítsák az anyukát.
Így alszanak a babák az első három hónapban
Azt mindenki tudja, hogy az újszülöttek nagyon sokat alszanak, napi 11-16 órát is. De miért éppen az első három hónap után számíthatunk változásra és miért foglalkozunk ennyit a babák alvásával?
Hihetetlen: 400 grammal született, ma ilyen szép baba a kis Zoé
400 gramm és 27 centi: hihetetlen, de ezek egy újszülött baba adatai. Volt, amikor az orvosok három százaléknyi esélyt adtak a túlélésére. Ma itt van velünk, édesanyja írta meg a történetét.
Tökéletes édesség szoptatós anyukáknak: tejserkentő süti trükkösen
Készítsd el magadnak, ha babád van, vagy vidd ajándékba nemrég szült kismamának: finom desszertet mutatunk, ami tejtermelést serkentő hatása miatt szoptatós anyukáknak ideális, és szuperegyszerű elkészíteni.
„Bármire képesek vagyunk együtt” – Árpád mindhárom lánya koraszülöttként jött világra
Férfiak ritkán írnak önvallomást gyermekeik születéséről - Árpád most megosztja velünk különleges történetüket.
Ennyi mindent tud egy hat hónapos baba
Még csak félév telt a megszületése óta, de már annyi minden történt és a kisbaba egyre többet tud, egyre nyitottabb a világra.
A Klinika parkolójában segítettek világra egy kislányt
Nemcsak az anyuka fájásai voltak egyre erősebbek, hanem a forgalom is csak élénkült a kórházba vezető úton, így nem volt választása az orvoscsapatnak.
Ikrek, de különböző években születtek meg
Szilveszter éjjelén jöttek világra, egyikük még 2023-ban, a másik baba már 2024-ben.
8 név, ami szerencsét hoz a viselőjének
Egy szerencsét hozó név nemcsak az év elején született gyerekeknek adhat szuper lehetőségeket, hanem bárkinek, akit a szülei így neveznek el.
Így van a kisbaba, aki egy benzinkút parkolójában született szilveszterkor
Jó kezekben van a baba, aki annyira sietett, hogy egy autópálya melletti benzinkút parkolójában látta meg a napvilágot.
Hazamentetek a kórházból, de mikor sétálhattok először a babával?
Szinte minden szülőben felmerül a kérdés, hogy mikor szabad először kimenni az újszülöttel sétálni, levegőzni. Korhoz kötött? Vagy az oltásokhoz? Esetleg az időjáráson múlik?
Ez az 5 legfontosabb dolog, amit megfigyelnek a baba születésekor
Hetven éve használjuk azt a sztenderdet, ami alapján rövid idő alatt megállapítható, milyen állapotban van az újszülött a megszületése után. Megmutatja, hogy mennyire adaptálódott néhány perccel a megszületése után a kinti világhoz.
Ikrek a Semmelweis Egyetem első újévi babái
Hajnali három órakor egy ikerpár – Bence és Balázs – született meg először a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti részlegén 2024-ben.