Baba
Ezt jelentik a legszebb januári lánynevek
Január minden újnak a kezdete. Külön bónusz, ha az ember már rögtön ekkor, év elején ünnepelheti a névnapját. Ezúttal népszerű, és ritkább, de nagyon szép női keresztneveket válogattunk – a januári naptárból.
Visszatérhet a rossz érzés a szoptatás kapcsán?
Visszatérhet a következő babánál is ez a ritka állapot?
Diane Keaton 50 évesen lett anya, így éli meg a késői gyerekvállalást
Soha nem volt férjnél, amit nem bánt meg, az anyaságról pedig úgy nyilatkozott, hogy sokkal több értelme lett így az életének.
3 gyereke is örökölte Gwen Stefani részképesség zavarát
Az 53 éves énekesnőnek három fia van, Kingston, Zuma és Apollo. Azt mondja, egyáltalán nem veszi félvállról az anyaságot és nagyon hálás mindhárom gyermekéért.
Bölcs bagoly vigyázza a babák álmát – okos zoknit és bébifigyelő kamerát teszteltünk
Egy innovatív bébifigyelő rendszer, amelynek köszönhetően a szülők is nyugodtabban pihenhetnek, mivel az okos eszközök nyomon követik a csöppség mozgását, alvási szokásait, szívverését, sőt még oxigénszintjét is. Az Owlet újdonsága nem kevéssel kecsegtet, de vajon tényleg zavartalanabbá varázsolja a baba és büfi illatú mindennapokat? Kipróbáltuk.
Ha nem hagyja abba a baba a sírást, ezért csekkold az ujjait
Egy videó hívja fel a figyelmet arra, hogyan okozhat problémát egy hajszál vagy cérnaszál.
Alanis Morissette szerint az anyák fáradhatatlanok és önzetlenek
A kanadai-amerikai énekesnőnek és férjének három közös gyerekük van. Nyíltan beszél veszteségeiről és szülés utáni depressziójáról, mert hiszi, hogy ezzel segíthet más anyáknak.
Így válaszd ki a megfelelő autós gyerekülést
Akár ötéves, akár tízhónapos vagy újszülött gyermeked van, ez a korosztályonkénti útmutató elmagyarázza, milyen autósülést érdemes választanotok.
Hajmeresztő – Bombának, Fegyvernek és hasonlóknak kell elnevezni az észak-koreai csecsemőket
’Bomba’, ’Fegyver’, ’Műhold’ – ilyesféle „keresztneveket” javasol adni Észak-Korea vezetése.
Jóváhagyták a legkisebbek covid-vakcináját
A frissített bivalens emlékeztető vakcinát a 6 hónapnál idősebbek számára is engedélyezték az Amerikai Egyesült Államokban.
Hajhullás szülés után – mennyi a normális?
Sok újdonsült anyuka tapasztalja, hogy a szülés utáni néhány hónapban a megszokottnál jobban hullik a haja. Mi ennek az oka, és meddig normális a szülés utáni hajhullás?
Már hivatalos ajánlás is van a bőrkontaktusról
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azonnali bőrkontaktust javasol a kis súllyal született és a koraszülött babáknak.
Ennyi ölelésre van szükségük naponta a gyerekeknek
Szülőként tudjuk, hogy a csecsemők, a kisgyerekek szeretik az ölelést, és még az idősebb gyerekeknek is szükségük van arra, hogy szüleik rendszeresen megöleljék őket. Amit azonban sokan nem tudnak, az az, hogy konkrét és tudományos előnyei is vannak annak, ha a gyerekeket ölelgetjük.
Ezek jelzik, hogy gyulladás van a szervezetedben
A szervezetben kialakult gyulladást számos betegséggel hozzák összefüggésbe. De milyen tünetek jelzik a kialakulását és mit tegyünk, ha arra gyanakszunk, hogy bennünket is érinthet?
Nálunk a legmagasabb az infláció az EU-ban
Az Európiai Unió más országaiban már lassul az áremelkedés, nálunk sajnos még ugyanakkora a lendülete a drágulásnak. 26 éve nem volt ilyen magas infláció itthon, mint most!