Baba

20 évvel ezelőtt feltörekvő lánynév volt, ma már alig hallani

Néhány keresztnév megmagyarázhatatlan okból sokat veszít a népszerűségéből, és kikopik a toplistákból. Hasonlóan járt ez az amúgy nagyon szép lánynév is.
2022. November 23.
Kislán két copffal

Ha épp névkeresőben vagytok és olyat választanátok, amit mindenki ismer és megért első hallásra, mégsem számít tucatnévnek, akkor lehet, hogy ez a női név lesz a befutó! A 2000-es években a leggyakrabban választott nevek középmezőnyét erősítette, mostanra viszont épp hogy bejut a 100-as toplistába. Kereken 10 évvel ezelőtt az egész jónak számító 55. helyet foglalta el, tavaly viszont csak a 70. helyig jutott, ugyanis csak 177 újszülött kislány kapta. Mutatjuk, melyik ez a méltatlanul hanyatló keresztnév!

A feledésbe merült Tamara

Arról már írtunk, hogy a Hajnalka mérhetetlenül elhanyagolt név, de nem az egyetlen.

A következő, ma már csak közepesen gyakorinak számító keresztnév héber és orosz gyökerekkel rendelkezik és azt jelenti, pálma, datolyapálma. Három névnapja is van az év során, méghozzá egész jól elosztva, így az sem lehet visszatartó erő a névválasztásban, hogy esetleg túl közel esik a kicsi születésnapjához. Ha ezt a lánynevet választjátok, május 6-án, szeptember 1-jén vagy december 29-én ünnepelhetitek a névnapját.

Becézés szempontjából is ideális választás, hiszen többféleképpen rövidíthető, igaz, Tamaraként is nagyon szép a hangzása. A leggyakrabban javasolt becenevek a következők: Tami, Tamka, Tamus, Tamika, Tamcsi, Mara, Marus, Marcsi. Plusz egy érv, ami mellette szól, hogy nemcsak kislányoknak áll klasszul, hanem felnőtt nőknek is, ami valljuk be, cseppet sem elhanyagolható szempont.

Újszülött kislány

Nem kell attól tartani, hogy tucatnév lesz a Tamara!

Érdekességek a Tamara névről

Aki ezt a külföldön is könnyen érthető nevet viseli, a számmisztika szerint határozott fellépésű, erős és kitartó, tettvágya kiapadhatatlan. Soha nem csak magára gondol, odaadó és figyelmes, saját igaza mellett másokért is kiáll, ha a helyzet úgy kívánja. Nagylelkű és segítőkész.

Különleges kisugárzással rendelkezik, igazán izgalmas személyiség. Könnyen megszeretik az emberek, nemcsak azért, mert szinte mindig jó társaság, hanem azért is, mert optimistán néz előre. Az asztrológiát tekintve a Rák csillagjegy vonásait képviseli leginkább, vagyis családcentrikus, gondoskodó és rendkívül empatikus.

A Tamara szerencseszáma az 1-es, a leginkább hozzá illő szín a piros, szerencseköve pedig a rubin. A nemesfémek közül az arany az, ami passzol a Tamara névhez.

(Fotó: Getty Images)