elhízás
Tévé nélkül szebbek és okosabbak a gyerekek
Azok a csemeték, akik kevesebb időt töltenek a televízió és a számítógép előtt, többet alszanak, egészségesebb testsúlyúak, jobban teljesítenek az iskolában, és jobb a magatartásuk is - derül ki egy kutatásból.
Orvosok fogtak össze a gyerekekért
Orvosok, kutatók, táplálkozási szakemberek közreműködésével alakult meg az Első 1000 nap program.
Nem vesszük észre, ha túlsúlyos a gyerek?
Egy kutatás szerint a túlsúlyos gyerekek szüleinek a fele gondolja úgy, hogy gyermeke súlyával semmi gond nincsen. Ezek a szülők többnyire alulbecsülik gyermekük kilóinak számát, a rajtuk levő súlyfelesleget pedig csupán bébihájnak tartják.
Kövér apának kövér gyereke lesz?
Egy kutatás szerint, ha egy apa a gyermeke fogantatásakor túlsúllyal küzd, nagy valószínűséggel születendő gyermekének is súlyproblémái lesznek a későbbiekben.
Szabad edzeni terhesen?
A legtöbb várandós nő, aki már a kilencedik hónap vége felé jár, leginkább pihenésre és nyugalomra vágyik, és napjait annak a gondolata tölti ki, hogy hamarosan szemtől szembe láthatja gyermekét.
Minden napra egy üzenet szívünkért
A szív világnapján ebben az évben a gyerekek szívének védelme áll a középpontban. Mert csak egészséges gyerekből lehet egészséges felnőtt.
A párnás test véd a külvilágtól?
Hiába szeretnénk csinosak lenni, zsírpárnáink nélkül védtelennek érezhetjük magunkat. Lehet, hogy ezért nem jön össze a fogyás?
A barna zsírszövet segít az elhízás elleni harcban
Miközben általános rém az elhízás, és a zsírszövet szinte elsőszámú közellenség, érdemes tudni, hogy létezik olyan zsírszövet is, amely hasznos funkciót tölt be testünkben. Ez a barna zsírszövet.
Egyre több a duci gyerek
Megháromszorozódott az elhízott gyerekek száma az elmúlt húsz évben Magyarországon.
A reklámok szerepe a gyerekek elhízásában
Az American Journal of Public Health című folyóiratban megjelent tanulmány a televíziónézés és a gyerekkori elhízás közötti összefüggéseket tárgyalja.
Hízás szülés után: a stressz a bűnös!
Ennyire nehéz volna az élet kisbabával? Bár az elterjedt sablonokról büszke anyukák és boldog babák mosolyognak, a valóság azért sokkal nyugtalanítóbb. Ezért nyúlnak sokan pótszerként az evéshez - derül ki egy új kutatásból.
Ártalmas a túl korai hozzátáplálás!
Azok a tápszeres csecsemők, akiknél már négyhónapos koruk előtt bevezették a szilárd táplálékot, hároméves korukra nagy valószínűséggel elhíznak, ugyanakkor a szoptatott csecsemőknél ez az összefüggés nem mutatható ki.
Fütyülünk a kalóriákra!
Elgondolkodtató eredményre jutott egy szingapúri kutatócsoport: az egyes ételek kalóriatartalmának feltüntetése az étlapon nem befolyásolja a vendégek fogyasztási szokásait.
Egyre több férfinak van meddőségi problémája
A férfiak csökkent termékenysége hozzájárul a fejlett országban tapasztalható egyre alacsonyabb születési számokhoz.
A kövér gyerekek könnyebben megfázhatnak
A gyermekkori elhízás hátterében egy nem várt ok is megbújhat: az egyik adenovírus-törzs, mely közönséges megfázást okoz, általában a nagyobb testsúlyú gyermekeket támadja meg.