gyereknevelés
Meg sem hallja, ha hozzá beszélsz? Ezek lehetnek az okai
Háromszor kell elmondanod mindent, mert úgy tűnik meg sem hallja, hogy hozzá beszélsz?
Mit csináljunk, ha nem szimpatikus a gyerekünk barátja?
Beleszóljunk? Hagyjuk azzal barátkozni, akivel szeretne? Finoman terelgessük? Vagy üljünk ölbe tett kézzel? Mi a helyes és nem kontraproduktív szülői viselkedés ebben a helyzetben?
Fordított pszichológia a gyereknevelésben – mivel érdemes vigyázni?
A kisgyerekek nevelése megterhelő lehet, hiszen a gyerekek ebben a korban kezdenek függetlenedni, és szinte mindennek az ellenkezőjét teszik, mint amit a szülő mond nekik.
Így hatnak a különböző szülői stílusok a gyerekekre
Időről időre új nevelési stílus kerül a köztudatba: kötődő nevelés, helikopterszülőség. A gyermekpszichológiában azonban Diana Baumrind fejlődéspszichológus munkája nyomán a szakértők négy fő szülői stílust különböztetnek meg.
Határok kijelölése újdonsült szülőként: hogy csináljuk?
A szülővé válás azt is jelenti, hogy meg kell szabnunk a családunk határait a tágabb rokonsággal, környezetünkkel. Ez sok csalódással, fejtöréssel és kellemetlenséggel járhat. Hogy csináljuk jól, hogy senki ne sérüljön?
Katonásan betartatja a szabályait az anya, kikezdték a netezők
A 21 éves anya annyira ragaszkodik nevelési elveihez, hogy nem is lehet a kisfiával olyan, aki nem tartja tiszteletben a szabályait, és ez alól a nagyszülők sem kivételek. Cukortartalmú ételt például senki sem adhat a gyerekének.
A szelíd nevelés nehezebb, mint amilyennek elsőre tűnik
A szelíd vagy gyengéd nevelésről sokat hallani mostanában, a kétségtelen előnyei mellett azonban nem mindig könnyű követni.
Hogy lehet több szabadidőd szülőként? Íme 5 tipp
Visszatérő beszédtéma az anyák között, hogy nincs elég idejük önmagukra, évek óta még fodrászhoz sem jutottak el. Ennek biztos, hogy így kell lennie? Ez a szülői élet velejárója?
7 pozitív változás, amit a gyerekeim hoztak az életembe
Nemcsak a gyerekeink tanulnak tőlünk, mi is tőlük - ez már sokszor elhangzott. Ráadásul nemcsak olyan dolgokra tanítanak miket, amiket a velük való bánásmódban hasznosíthatunk, de sok olyasmit is behoznak az életünkbe, ami annak tőlük független részét is
Miért omlanak össze a gyerekek, amikor hazajönnek az iskolából?
A szakértők szerint nem feltétlenül baj, ha a gyerekek az iskolából hazaérve szétesnek.
4 jel, hogy harmonikus a kapcsolatod a gyerekkel
Ha szinkronban van a szülő a gyerekeivel, oly módon kapcsolódik, ami még a nehéz időkben is segít, hogy erős maradjon a kapcsolatuk. Ez összefügghet a gyerekek későbbi fizikai és mentális egészségével, és az együtt töltött időt is elkötelezettebbé teheti.
Az elavult fegyelmezés helyett a nyugi-sarokra esküszik az anya
Miközben a szakértők arra ösztönzik a szülőket, hogy hagyjanak fel az elavult fegyelmezési stratégiákkal, egy anya a TikTokon mutatja meg, hogyan alkalmazható hatékonyan a nyugi-sarok.
Egyáltalán nem könnyű “csak” otthon lenni és gyereket nevelni
Sokan azt hiszik, hogy a világ legkönnyebb dolga "csak" otthon maradni és gyereket nevelni, főállásban anya lenni. Nagy tévedés. Egy anya elkeseredett vallomása ráébresztheti a kétkedőket a valóságra.
Négy egyedülálló anya vett egy házat, összeköltöztek és közösen nevelik a gyerekeiket
Több előnye is van a döntésüknek: pénzt takarítanak meg és a gyereknevelésben is nagy segítség.
Milyen jelei lehetnek a szülői kiégésnek?
A gyereknevelés nem egyszerű. A késő esti etetésektől kezdve, a hisztiken és a matek házikon át, nem könnyű felnevelni a gyerekeket. És ha a szülő (folyamatosan) a sajátja elé helyezi a kicsi szükségleteit, akkor különösen nehéz.