gyereknevelés
Két szó, amivel leállíthatod a hisztit
Egy apa kitalált valamit, amivel a legtöbb vitát le tudja zárni és az indulatokat is csillapítja.
3 ok, amiért szülőként kevesebbet kéne aggódnunk
Mi, szülők, tele vagyunk aggodalommal, ha a gyerekeinkről van szó. De sok dolog, ami miatt a szülők aggódnak, kisebb hatással vannak a gyermekek hosszú távú jóllétére, mint gondolnák.
Ne hagyjuk, hogy a gyerek mindenért másokat okoljon
Hibázni nem bűn, sőt, tanulási lehetőség. A hibázásban rejlő esély, önismeret azonban elvész, ha mindig másokat teszünk felelőssé a hibáinkért.
3 tipp, hogy könnyebb legyen a szülőség
Minden gyermek más, és minden szülőnek más az értékrendje, de néhány ökölszabály megkönnyítheti a szülőséget. A helikopterszülőség helyett a mérsékelt megengedő magatartás a szülők számára is könnyebb, és végső soron a legtöbb gyermeknek is jobb.
6 módszer, amivel a gyereket kitartásra ösztönözheted
Nem is olyan könnyű feladat kitartásra nevelni egy gyereket, hogy a nehéz feladatokat se adják fel. Azzal például sokat tehetünk, ha nem csinálunk meg helyette olyan feladatokat, amik nehézséget jelentenek nekik.
Öleld meg akkor is, ha “rosszul viselkedik”
Nem kell attól tartani, hogy ha megöleled, azzal az esetleges "rossz viselkedését" erősíted.
A testvérharc kezelése 5 lépésben
Nem érdemes kétségbeesni: a konfliktus és annak feloldása egyaránt része egy erős kapcsolatnak. A gyerekek a felnőttek reakcióiból tanulhatják meg, hogyan reagáljanak megfelelően egy konfliktushelyzetben.
A serdülőkor szakaszai
A serdülőkor a gyermekkor és a felnőttkor közötti átmeneti időszak. Nagy változásokkal jár - testileg és abban, ahogyan a fiatal a világhoz viszonyul.
5 módszer a pozitív gyermeknevelés gyakorlására
Mit jelent a pozitív nevelés, mennyire hatékony, és hogyan lehet gyakorolni?
Hogyan vegyük rá a gyerekeket a házimunkára veszekedés nélkül?
Utasítás, jutalmazás, parancsolgatás és veszekedés nélkül? Igen, vannak kultúrák, ahol magától értetődő, hogy a gyerekek is bekapcsolódnak az otthoni teendőkbe, sőt, könnyedén nőnek bele a feladatokba.
Nyílt levél a nőnek, akinek elege van az anyja gyereknevelési tanácsaiból
Igen, a nagymamák néha idegesítőek. És (esetenként) joguk is van hozzá.
A nagy felismerés, ami segített jobb apává válnom
Valószínűleg majdnem minden szülőnek volt egy olyan "ah-ha" pillanata, amikor hirtelen és megmagyarázhatatlanul kitisztult a kép, és jött egy olyan felismerés, ami segített újrafogalmazni, hogy ki is ő szülőként.
Az állandó mobilozás tönkreteszi a baba figyelmi képességét?
Egy kutatás új okot fedezett fel, amiért érdemes letenned a telefonod, amikor a baba közelében vagy.
Így motiválhatod a gyermekedet vesztegetés nélkül
Érdemes ellenállni annak a késztetésnek, hogy gyermekedet úgy győzd meg, hogy valamilyen jutalmat, játékot, nassolnivalót ajánlasz neki, cserébe az együttműködéséért. Ez ugyanis egészségtelen szokásokra taníthatja. Ehelyett próbáld meg a következőket.
6 lélektanilag káros dolog, amit a szülők mondanak a gyerekeiknek anélkül, hogy észrevennék
Szülőként néha, akaratunk ellenére is mondunk olyan mondatokat, amelyek ártalmasak. Még ha nem is vagyunk tudatában annak, hogy mennyire rombolóak lehetnek ezek a mondatok, érdemes ránéznünk azért, hogy megértsük, a szavaknak erejük van.