Egy kisgyermeknél teljesen normális, hogy másokat okolnak hibáikért vagy helytelen viselkedésükért:
“A tanár nem szeret engem! Ezért kaptam csak négyest a feladatra”.
“Ő ütött meg először!”
“Megint el fogok késni a suliból! Miért nem ébresztettél korábban?”
Számos oka van annak, hogy a gyerekek (akárcsak a felnőttek) megpróbálják áthárítani a felelősséget másra a rosszul sikerült dolgokért: a rosszallás vagy a következmények elkerülése, az önkép megőrzése és néha a bosszúállás miatt.
John Wooden legendás kosárlabdázó és edző volt, aki nagyszerű rekorddal rendelkezett. A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem vezetőedzőjeként csapata tizenkét év alatt tíz nemzeti bajnokságot nyert. Sikereiért sok tényező volt felelős, és az egyik legfontosabb a kudarcokhoz való hozzáállása volt. Tudta, hogy a magas szintű teljesítmény alapja a kudarc, hogy a legjobb módja annak, hogy bárki bármit is megtanuljon, az, ha elront valamit. Újra és újra és újra próbálkozni, amíg nem sikerül. Híres arról, ahogyan arra bátorította a fiatalokat, hogy lépjék túl a számukra lehetségesnek tartott határokat, emlékeztetve őket arra, hogy nem az számít, hogy mit kapnak, hanem az, hogy mit tesznek vele: “A dolgok azok számára alakulnak a legjobban, akik a legjobbat hozzák ki belőlük.”
Ha egy játékos elhibázott egy dobást, nem akart hallani arról, hogy azért történt, mert valaki más beleütközik, és ezért elrontotta a célzást. Ha egy játékos elkésett az edzésről, nem akart hallani arról, hogy a busz késett. Ha a csapata elvesztett egy meccset, nem akart hallani arról, hogy bírót szidják. A hibák és a vereség elfogadható volt, de a hibáztatás nem.
Carol Dweck ezt a Wooden-eszmét tárgyalja Mindset című könyvében, ahol a kudarcok mint tanulási lehetőségek elfogadásának fontosságát taglalja. Amint keresel valakit, akit hibáztathatsz valamiért, ami rosszul sikerült, elszalasztod az esélyét annak, hogy tanulj valamit a történtekből. A kudarc elvesztegetett lehetőség, ha nem a sajátod.
Hogyan segíthetsz gyermekednek, hogy felvállalja a hibáit, kudarcait, és ne másokat okoljon?
Legyél türelmes, szeretetteljes és elfogadó. A gyerekek nagyobb valószínűséggel keresnek valakit vagy valamit, akit vagy amit hibáztathatnak, ha a szüleik kritikusak, türelmetlenek és követelőzőek, vagyis, ha a hibák elkövetésének magas érzelmi ára van.Fordítsd meg a dolgot! Nevezd meg a hibáztatót. Amikor a gyermeked hibáztat valakit, nevezd meg. Tedd ezt kedvesen, barátságos mosollyal: “Tényleg? Engem hibáztatsz azért, mert nem keltél fel időben?”Kapcsolódj az alapproblémához. Gyermeke azért okol másokat, mert szomorú, aggódik, megbántódott vagy fél. Legyél empatikus: “Tudom, hogy utálsz elkésni. Olyan kellemetlen, és kínos az igazgatói irodába menni egy újabb késés miatt.”Kérdezd meg: “Mit tudunk tanulni ebből ajándék?” Minden problémához tartozik egy lehetséges tanulási ajándék: “Szóval, mit tehetünk holnap, hogy biztosan időben beérj az iskolába?”Mutassunk példát. Elég nyíltan vállalod-e a sajt életedben bekövetkezett kudarcokat, mint tanulási lehetőségeket? Te sem hibáztatsz másokat vagy helyzeteket, ha a dolgok rosszul mennek?Azok az emberek, akik kerülik mások hibáztatását saját kudarcaikért, és ehelyett tanulnak a kudarcaikból, rugalmasabbak. Nagyobb valószínűséggel vállalják a nehéz kihívásokat, kreatívan és konstruktívan tekintenek a problémákra, és a kudarcokon keresztül sokkal nagyobb sikerre képesek, mint amire egyébként lehetőségük lenne.(Cikk forrása: psychologytoday.com)
Kapcsolódó cikkek
