gyereknevelés
Mondatok, amelyek megkönnyítik a kommunikációt a gyerekkel
Beszélgetni a gyermekeddel könnyű, hiszen annyi gondolata van mindenről, és annyi kérdése. A gyerekek teljesen máshogy látják a világot. De néha nagyon nehéz a megfelelő szavakat megtalálni a beszélgetéshez.
Tippek a gyermek önfegyelmének fejlesztéséhez
Az önfegyelem lényege, hogy a gyermek elsajátítsa a magatartási és erkölcsi szabályokat, amit a szülő tanít neki, és ennek köszönhetően felelős, figyelmes, önmaga által szabályozott felnőtt legyen.
9 mondat, amit nem kellene használnod a gyermeked fegyelmezésekor
Amit a gyermekednek mondasz, az tartósan befolyásolhatja, hogy érzi magát. Amikor "rosszul" viselkedik, akkor is érdemes gondosan megválogatni a szavaidat.
Állandóan a telefonodon lógsz, miközben babázol?
Szakértők szerint ez árthat a babának, például azért mert fizikailag ugyan jelen vagy, de érzelmileg nem.
3 mindennapi dolog, amely hozzájárul gyermeked fejlődéséhez
Egy harvardi professzor szerit az alábbi egyszerű tevékenységek támogatják a babák és a kisgyerekek korai fejlődését, ezért érdemes rendszeresen végezni ezeket.
Dolgok, melyek segíthetnek felkészülni az apaságra
Akár régóta vártad már, akár csak egy rövid ideje készültél rá, meghatározó pillanat megtudni, hogy édesapa leszel. Fel lehet készülni valahogy az apaságra?
Így segíthetsz a gyereknek a csalódás kezelésében
Az élet sokszor szól a várakozásról, és ha a tervek változnak, akkor az, különösen a gyerekeket érinti rosszul. De ha megtanítjuk őket a csalódás kezelésére, akkor annak előnye is van.
7 jel, hogy nagyszerű szülő vagy
A szülők gyakran kételkednek abban, hogy helytállnak-e a szülői szerepben, hogy jó szülői-e gyermeküknek.
Csak még egy kicsit öleljük egymást
Saraa Emiliee Instagram posztja sok édesanyának könnyeket csalt a szemébe. A kétgyermekes norvég anya kisebbik gyermekével összebújva látható képen, mellettük pedig a megható üzenet babától anyának.
Ilyen előnyei vannak az apasági szabadságnak
Kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy milyen hatásai vannak az apasági szabadságnak a szülői kompetenciákra, a szülő-gyerek kapcsolatra .
Ha ráüvöltöttél a gyerekre, így kérj bocsánatot
Nyugodt maradni akkor, amikor a gyermekeink mindent megtesznek, hogy kihozzanak a sodrunkból, komoly kihívás még egy igazi zen szülő számára is.
Hogyan lehet megvédeni a gyereket a karantén ártalmaitól?
Mindenki életét fenekestül felforgatta a járvány és vele a bezártság. Azok a nehézségek, amelyekkel mi, felnőttek küszködünk, a gyerekeink is érzik.
Stratégiák a testvérek közti feszültség csökkentésére
A következő stratégiák segíthetnek megbirkózni a feszültséggel.
Az ételdobálás valójában fejlődési mérföldkő
Mielőtt begurulnánk, mert a gyerek dobálja az ételt tudnunk kell, hogy szakértők szerint ez bizony nemhogy normális viselkedés, hanem egyenesen szükséges a kisgyermek fejlődése szempontjából.
“Vigyed befele a gyerekeid, mert rátok hívom a rendőrt!”
Van két igazi energiabomba kisfiam (2 és 4 évesek), egy otthonról dolgozó férjem, egy hiperaktív spánielem és egy másfél szobás, negyedik emeleti panellakásom. Hello karantén, mi így élünk túl!