hála
Különleges levelet osztott meg a Mentőszolgálat
Egy kislány köszönte meg az életmentők segítségét.
Levélben üzent egy anya a hatvani kórház konyhájára
Nem ritkán, de megesik, hogy valaki dícséri a hazai kórházi kosztot - ez történt a napokban is a Hatvani Kórházban.
Ekkorra esik idén a Pedagógusnap
A Pedagógusnap is űgynevezett mozgó ünnep, vagyis évről-évre változik a dátuma. Mutatjuk, idén mikor ünnepeljük a pedagógusokat!
„Most már értelek, anya!” – különleges üzenetek anyák napjára
Nagyon sok mindent látunk másképp és értünk meg az anyukánkkal kapcsolatban, amikor mi magunk is édesanyává válunk. A köszönet és a hála kifejezésének nagyon szép módja, ha ezt meg is osztjuk vele.
Levelet írt az anya, így bántak fiával a mentősök
Tizenegy hónapos kisfiúhoz kellett mentőt hívni, az anya levélben fejezte ki háláját az odaadó mentős csapatnak.
Meghatóan hálás levél egy édesanyától a gondos mentőknek
Egy szerencsétlen esés a bölcsiből hazafelé menet és egy pánikba esett édesanya. Szerencsére a mentők gyorsan megérkeztek, a kisfiúnak nem esett komoly baja, és lassan az édesanya is megnyugodott. Hálája jeléül levelet írt a mentőszolgálatnak.
Kiment az anyuka bokája, a mentősök vigyáztak a kisfiára
A napokban megtörtént a budapesti anyukával, amitől minden szülő tart: megsérült, amikor egyedül volt a kisfiával, és kórházba kellett szállítani.
Megható levéllel mondott köszönetet a kórházi dolgozóknak egy árva kiskamasz
A nehéz sorsú 13 éves fiút arra az időre bízták a gyermekkórház gondjaira, míg befogadó családot kerestek neki a hatóságok.
“Mindenben partnerek vagyunk” – hálavideó a szülés utáni támogatásról
Egy anya őszinte videója arról, hogyan támogatta férje a szülés után.
„Az ötvenedik intenzíves nap után hangzott el először, hogy a fiam túlélheti a balesetet”
A 15 éves Csáky Soma tavaly áprilisban szenvedett súlyos égési sérüléseket, amikor egy vagon tetején áramütést kapott barátja életét próbálta megmenteni. Bár akkor úgy tűnt, hogy sikerrel járt, barátja a baleset után tíz nappal feladta a küzdelmet. Soma két hónapig lebegett élet és halál között, most pedig úgy harcol azért, hogy helyrejöjjön, mint egy elszánt oroszlánkölyök.
A cukorbeteg 2 éves kislány szülei ezt üzenik a mentősöknek
Szívmelengető levelet írtak egy kétéves kislány szülei az Országos Mentőszolgálatnak.
Így csempészd be a hála érzését a gyerek életébe – Tippek
A hála egy készség, egy pozitív szemléletmód, ami tanulható. A hála növelheti gyermekeink optimizmusát, megtaníthatja őket empatikusabbnak lenni, és segíthet nekik abban, hogy elégedettek legyenek. Ma van a hála világnapja.
Elrontottam vagy ez csak életkori sajátosság?
Amikor az ünnep rémálommá válik, mert a gyereked tombol, jogosan merülhet fel benned a kérdés, hogy te rontottad-e el a gyereknevelést.
Így taníthatunk pozitív értéteket a gyermekeinknek
Nagyon sok vita folyik a korai oktatás fontosságáról, de mi a helyzet az olyan készségekkel, mint a tisztelet és a kedvesség?
Ez az első lépés, hogy boldog legyen a gyerek
Nem mindig egyszerű megtalálni azokat a dolgokat az életünkben, amelyekért hálásak lehetünk. Azonban van néhány módszer, amellyel ez sokkal könnyebben mehet, amellyel javíthatunk hálás hozzáállásunkon, miközben gyermekeinknek is megtaníthatjuk erre.