iskola
PISA-eredmény: azt kaptuk, amit főztünk
A friss PISA-felmérésben a magyar diákok az OECD átlag alatt teljesítettek, a kínaiak teljesítettek a legjobban. A térségből a lengyel diákok eredménye mutatja, hogy lehet oktatási sikereket elérni.Nem jó a kötelező munkaszombat a gyerekeknek
Decemberben a gyerekeknek a 17 tanítási napra mindössze két pihenőnap jut. Két egymást követő szombaton is iskolába kell menniük a gyerekeknek. A téli szünet napjait kell ledolgozniuk.Iskolakezdés: még kikerülhető az Oktatási Hivatal
Ha 2020. január 15. előtt kiállított szakvélemény van arról, hogy a gyerek nem iskolaérett, akkor maradhat még egy évet oviban és nem kell az Oktatási Hivatalhoz fordulni. Aki most próbálja beszerezni, valószínűleg már elkésett.Ezért viselkedik másképp a gyerek otthon és az iskolában
Azt vetted észre, hogy a gyerek az iskolában jól viselkedik, jó a kedve, de amint hazaér, negatív megnyilvánulásai lesznek, hisztizik, sír? Ezt úgy hívják: iskola utáni összeomlás.Elkeseredett levelet írt egy tanárnő, hogy jelezze, nagy a baj
Kémia-, erkölcstan-, angol-, és fizikaórákat tart a tanárnő, pedig nem ezek a szaktárgyai és németből van nyelvvizsgája.Az ombudsman vizsgálja az iskolaérettség új szabályozását
Még mindig sok a kérdés az iskolaérettségi vizsgálattal kapcsolatban, az ombudsman átfogó vizsgálatot indított az új szabályozással kapcsolatban.Az Oktatási Hivatal bírálja el, hogy ki maradhat még oviban egy évig
Ha a szülő még egy évig óvodában tartaná a gyerekét, akkor január 15-ig az Oktatási Hivatalhoz kell beadnia a kérelmet. Az iskolaérettségi vizsgálatra irányuló kérelmeket az Oktatási Hivatal fogja elbírálni.Egyre rosszabbul vizsgáznak a magyar diákok
Drasztikusan nő azoknak a kamaszoknak az aránya, akik még egyszerű feladatokat sem képesek megoldani. Az elmúlt 10 évben egyre rosszabbul teljesítenek a magyar diákok.Jövőre 50 millió forint jut az újraélesztés iskolai oktatására
A jövő évben 50 millió forintot biztosít az Emberi Erőforrások Minisztériuma az újraélesztés iskolai keretek között zajló oktatására - közölte az egészségügyért felelős államtitkár.Soha nem látott videóinterjú Vekerdy Tamással
Az életének nyolcvannegyedik évében elhunyt pszichológustól jelent meg egy eddig soha nem látott videóinterjú.Minden negyedik 15 éves egyszerű feladatokat sem tud megoldani több tárgyból
Az Európai Bizottság friss Oktatási és Képzési Figyelőjéből kiderül, hogy a 15 éves magyar gyerekek egyszerű feladatokat sem képes megoldani matematikából, olvasásból és természettudományból.Jövőre több budapesti elsős is konténertantermekben tanulhat
Több fővárosi iskolában is konténertantermekben kezdhetik a tanévet jövőre az első osztályosok. Így oldják meg a férőhelybővítést.Hullik a vakolat a gyerekek ebédjébe egy iskolában
Nagyon rossz állapotban van a Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola épülete, sok szülő azt fontolgatja, hogy a nem mindig üzemelő fűtés és a hulló vakolat miatt - a színvonalas oktatás ellenére - kiveszi gyerekét az intézményből.Létezik egyáltalán az ingyenes közoktatás?
Európa szinte valamennyi országában, így nálunk is, elvileg ingyenes a közoktatás, amiből a szülők nem sokat érzékelnek.Korai porckopás is kialakulhat, ha nem jó az iskolatáska
A jó iskolatáska ergonomikus, jól illeszkedik a gerincoszlopra - mondta Moravcsik Bence ortopéd szakorvos.