Gyerek

A pozitív diák-tanár kapcsolat hosszú távon hat az egészségre

A tanárok nagyon nagy hatással lehetnek az életünkre. Egy idén végzett tanulmány megállapította, hogy a pozitív tanár-diák kapcsolat hosszú távú egészségügyi előnyökkel jár.
2021. Október 04.
A pozitív diák-tanár kapcsolat hosszú távon hat az egészségre (fotó: Getty Images)

“A diákok idejük nagy részét az iskolában töltik. Az iskola, az osztály a legbiztonságosabb hely néhány tanuló számára”- mondta Methany Thornton, középiskolai tanár a verywellfamily.com-nak. “A tanárok képesek létrehozni egy olyan közeget, ahol a diákok jól érzik magukat tanulás közben, ahol hibázhatnak, ahol önmaguk lehetnek.”

Serdülőkorban a társadalom azt az üzenetet továbbítja a fiataloknak, hogy kellemetlenek, barátságtalanok és nem a világ megbecsült részei, maximim csak mint fogyasztók. Remélem, hogy a tanárokkal folytatott pozitív kapcsolatok ellensúlyozhatják ezt, így tinédzserként a diákok érezni fogják, hogy nagyon értékesek, tele vannak jó ötletekkel, jóindulatúak, és ezt vihetik magukkal a világba felnőttkorukban” – mondja Rachel Hirsch, középiskolai történelemtanár.

Egy 2020-as vizsgálatban a kutatók serdülők és felnőttek egészségügyi adatait vetették össze a longitudinális vizsgálat során. A vizsgálatban kb. 15 ezer tanuló adatait vizsgálták meg különböző osztályfokozatokon és életkorban. A nemek aránya kiegyenlített volt és az utolsó adatfelvételkor a válaszadók átlagéletkora 28 év volt.

A tanulmány megállapította, hogy azoknak a tanulóknak, akiknek támogató, pozitív kapcsolataik voltak a tanáraikkal, hosszabb távon egészségesebbek voltak.

“Ennek a tanulmánynak az eredményei abban újszerűek, hogy a diák-tanár kapcsolat szerepét, mint az egészség meghatározó tényezőjét (főleg felnőttkorban), a pszichológia és az egészségkutatás egyaránt nagy mértékben figyelmen kívül hagyta. Míg korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a kortársak jelentik a legerősebb tényezőt a serdülőkori egészség szempontjából, ez a tanulmány kissé eltérő képet tárt fel” – áll a tanulmányban.

Ugyanis ez a tanulmány nem találta ugyanezt a kapcsolatot a diákok egészsége és a társaikkal való pozitív kapcsolat között (a depresszió kivételével).

“Bár a társak közötti kapcsolatok nagyon fontosak, de nem mindig együtt érzők a diáktársak és nem is mindig lehet megbízni” – mondta Thornton. “A felnőttek azonban tudnak hallgatni, és csak maximum más tanároknak ill. segítőkkel osztják meg a problémákat, annak érdekében, hogy a hallgatók segítséget kapjanak. A felnőttek ítéletek nélkül is kezelhetnek olyan nehéz témákat, mint a szexuális bántalmazás vagy a zaklatás.”

A cikk hozzáteszi, hogy természetesen ennek a kutatásnak is megvannak a maga korlátai. Bizonyos családi jellemzőket nem vettek figyelembe, pl. a pszichoszociális erőforrásokat és korlátokat.

Rachel Hirsch azzal kapcsolatban, hogy számos oka lehet annak, hogy azok a diákok, akinek támogató kapcsolataik vannak a tanárokkal miért örvendenek jobb egészségnek felnőttkorukban elmondta, hogy ezek a tanárok kapcsolódási és támogató módként tekintenek a tanításra.

“Ha a diák (a pozitív tanuló-tanár kapcsolatok tapasztalatai révén) megtanulja, hogy megbecsülik őket azért, amilyenek, amit emberként visznek bele az interakciókba, akkor rugalmasabbak, hajlamosak a kapcsolódásra és az együttműködésre, és valószínűleg kevésbé törékenyek, ha felnőttként nem sikerül nekik valami” – mondta.

A kapcsolatok azonban nem egyirányúak. A diákok és a tanárok egyaránt szerepet játszanak a pozitív, tartós kapcsolatok kialakításában. Az ötletek megosztásán és azon túl, hogy egyszerűen csak válaszolunk a tanár által feltett kérdésekre, csak két szempont a sok közül, ahogyan a diákok kapcsolatba léphetnek a tanárokkal.

A jó tanárok nagyon-nagyon óvatosak lesznek a tanulók sérülékenységével kapcsolatban, a jó iskolák pedig segítenek a tanároknak ebben.

A negatív kapcsolatoknak is vannak hatásaik

Amikor a diákok rossz kapcsolatban vannak tanáraikkal, Thornton azt mondta, hogy a diákok szociálisan visszahúzódhatnak, zavaró magatartást tanúsíthatnak. A diákok és tanárok közötti negatív kapcsolatok nagyobb eséllyel eredményezhetnek egészségi problémákat, pszichés betegségeket.Hirsch hozzátette, hogy a diákok hajlamosak bezárkózni, félni a hibázástól, ha nem jók a kapcsolataik a tanárokkal.

A diák-tanár kapcsolatok ereje

Hirsch és Thornton mindketten megtapasztalták, hogy a pozitív kapcsolatoknak milyen hatásuk van a diákokra.Hetente egyszer Thornton káva, tea és forró csoki mellett beszélgetett tanítványaival. Elmondta, hogy mély beszélgetéseket folytattak a diákjai szempontjából releváns témákról, például a “rasszizmusról, diszkriminációról, elfogadásról és a kiállásról”.“Nem taníthatunk semmit addig, amíg nem szóltunk a szívükhöz”– vallja Methany Thornton.Thornton azt tapasztalta, hogy a sokféle diákja lassanként bizalommal fordult felé és egymás felé is, olyannyira, hogy év végére szinte családdá váltak. Ő sokat is tett ezért, például rap-csatákat tartott a nyelvtan tanuláshoz, rágcsálnivalót és vizet vitt a tanórára és azt is biztosította, hogyha valakinek csendes időre van szüksége, akkor elvonuljon az osztályteremben.Hirsch büszke arra, hogy sok volt diákja tanári pályát választott, vagy nonprofit szervezeteknél dolgoznak, vagy más olyan területen, ahol a munkájuk lényege mások segítése, problémák megoldása. Sokan közülük elmondták Hirsch-nek, hogy az volt diák korukban az élményük, hogy a tanáraik értékelték az ötleteiket még akkor is, ha a véleményük eltért a többségétől, nyíltan elmondhatták azokat.A tanulmány szerzője azt javasolja, hogy a tanulmányok, az iskolai teljesítmény mellett a tanár-diák kapcsolatra is nagy hangsúlyt kéne fektetni. Ehhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a tanárokat is segítsék, képezzék.

A pozitív kapcsolat a tanárnak is jó

Az erős, pozitív tanuló-tanár kapcsolatok jótékony hatással lehetnek a tanárok pszichés jóllétére is.A tanárok fontos szerepet játszanak abban, hogy a gyerekek felelősségteljes felnőttek legyenek. Thornton szerint csodálatos annak tanúja lenni, ahogy a diákok felfedezik, hogy kik ők és mire képesek, és ahogy kiállnak egymásért.”Miért lennél tanár, ha nem azért, hogy megtapasztald a pozitív tanár-diák kapcsolat erejét? A fizetésért biztosan nem, a munkakörülményekért sem és a presztízs miatt sem. De a gyerekekkel való pozitív kapcsolat mindent kompenzál”- mondta Hirsch.(via verywellfamily.com)