kisgyerek
Ilyen volt gyereknek lenni 50 évvel ezelőtt – Szívmelengető retró fotók
Azok, akik ezeken a retrónak számító képeken voltak kicsik, egészen más élményeket gyűjtöttek, mint a mostani gyerekek. Öveket becsatolni, indul az időutazás!
Folyton azt kérdezi a kisgyereked, hogy miért? – Ezt a választ is megpróbálhatod
A „Miért? korszak” hasznos a kisgyerekek fejlődésében, de a végtelennek tűnő kérdéseket nem mindig olyan egyszerű megválaszolni.
Aranyos fotó: 29 évvel később, kisgyerekével alkotta újra gyerekkori fényképét az anya
Nem véletlenül lett népszerű a két fénykép a közösségi médiában.
Leírták a szülők, hogy bántak másfél éves babájukkal a mentősök
Igazán kétségbeejtő lehet, amikor az éjszaka közepén kell mentőt hívni:, ilyenkor a szakszerű segítségnyújtás mellett az is fontos, hogy állnak a bajba jutotthoz a mentősök.
Levelet írtak a szülők a mentőknek, akik 1 éves babájukon segítettek
Sosem szívderítő, amikor valaki annyira rosszul érzi magát, hogy mentőt kelljen hívni, amikor azonban egy kisgyerek kerül bajba az különösen ijesztő.
Nagyon aranyos „elkerülő stratégiát” választott magának egy kisgyerek
Nagyon cseles módszert talált.
Almalevet rendeltek, bort hozott a pincér egy 2 évesnek
A tévedésre sajnos későn derült fény, a kicsi addigra belekóstolt az italba, aminek nagyon súlyos következménye lett.
Így fejlődik az imitálós-utánzós játék a kisgyerekeknél
Egy új kutatásban azzal foglalkoztak, hogyan értik a babák és a kisgyerekek az imitálást, ez hogyan fejlődik hároméves korukig, és hogyan használják.
Ötletek a kreatív játékhoz a kisgyerekkel
A kreatív játék amellett, hogy nagyon szórakoztató, a kisgyerek képzelőerejét is fejleszti, és más képességeire is előnyös hatással lehet. Mutatunk néhány kreatív kézműves, zenés, táncos, szerepjátékos játékötletet.
A gyereknevelési tipp, ami minden életkorban hasznos
Ezt a gyereknevelési tanácsot mindenképp érdemes megfogadnod, akár picikéd, akár kamaszod van.
Az eltűnt Lily édesanyja: „Nem tudom mi van vele, de tudom, hogy nagyon aggódik”
Az egész ország felkapta a fejét a hírre, mely szerint egy eltűnt 3 éves kislányt, Fonseca Lilyt keresi nagy erőkkel a rendőrség. Az édesanya is megszólalt.
Aranyos videón mutatja meg kisgyerekének egy apa, hogyan kell ugrani
Szívmelengető videót osztottak meg a szülők a kisfiukról a szülők, aki éppen az ugrálással ismerkedik.
Rúzsa Magdi kisgyerekeiről: teljesen különböző személyiségek
Az énekesnő szerint a hármas ikreknek mind megvan a maga érdeklődési köre.
Ledobálja a gyerek az ételt a földre? Így reagálj
Ha nálatok is kész csatatér evés után nem csak az asztal és az etetőszék, hanem a padló is, mert a gyerek mindent ledobál, mutatunk néhány hasznos trükköt.
Játékok, amik a formákat, alakzatokat tanítják a kisgyereknek
Néhány játékötlet, amivel a különböző alakzatokról tanulhat a kisgyermeked.