mozgás
Nem mozog eleget ötből négy tizenéves
A 11 és 17 év közötti korosztályban ötből négyen nem sportolnak eleget az Egészségügyi Világszervezet (WHO) első ilyen jellegű elemzése szerint.
Kevés nő edz keményebben a crossfites influencer kismamánál
Emily Breeze egy amerikai crossfites anyuka, aki nemrég adott életet harmadik gyermekének. A sportos anyukát rengetegen támadják a közösségi médiában, mert úgy vélik, túlzás, hogy még várandósan is ennyit edz.
Ez is segíthet elkerülni, hogy cukorbeteg legyen a gyerek
A terhesség alatti testmozgásnak számos egészségügyi előnye van mind az anya, mind a baba számára. Egy új kutatás szerint az egészségügyi előnyök között szerepel az is, hogy az anyánál és a babánál is csökken a cukorbetegség kockázata.
Ezért veszélyes, hogy kevesebbet mozognak a mai gyerekek
Jelentős egészségügyi kockázatot jelent a gyerekekre a mozgásszegény életmód.
Mozgás a terhesség alatt: a babának is jót tesz
Azt régóta tudjuk, milyen fontos a rendszeres testmozgás a terhesség alatt, ám egy újabb előnyére derült fény: a sportoló kismamának a babája is ügyesebb lesz.
Ne vidd túlzásba a mozgást, ha babát szeretnél!
Mindenki szeretne csinos, egészséges és erős lenni, a rendszeres sportolásnak pedig számtalan előnye van. Ugyanakkor a túlzásba vitt edzések, a túl alacsony testzsírszázalék káros is lehet: befolyásolhatja például a fogantatás esélyeit.
Legalább 3 óra fizikai aktivitás kell a totyogóknak
Ugyan szülőként úgy tűnhet, hogy a gyermeked állandóan mozgásban van - és folyton neked kell utána szaladgálnod -, de a szakemberek mégis attól tartanak, hogy a totyogók nem elég aktívak, túl sok időt töltenek a babakocsiban vagy székben ülve.
Három órányi mozgásra van szüksége a kisgyerekeknek naponta
Egy külső szemlélő számára úgy tűnhet, a kisgyerekek állandóan mozgásban vannak, de a szakemberek szerint még több aktív játékra lenne szükségük.
6 dolog, ami segíthet átvészelni betegség nélkül az őszt
Az immunrendszer működése összetett, a gyermek immunrendszere pedig még fejlődéseben van, meg kell érnie a védekezőrendszerének. Mi kell a megfelelő immunműködéshez?
Így kell a melegben edzeni
Míg tavasszal és nyár elején turbó üzemmódra kapcsolva edzünk, hogy bomba formába kerüljünk a bikiniszezonra, ahogy beköszönt a kánikula, a legtöbben elhagyják a rendszeres sportot. Pedig nyáron is ajánlott mozogni, ám néhány dologra oda kell figyelni!
Ennyivel csökkenti a betegségek kockázatát a mozgás
A magyarok nagy része meg van győződve arról, hogy egészségesen él - a statisztikák azonban elszomorítóak. Pedig a rendszeres mozgással akár 25 százalékkal is csökkenthető a korai halálozás rizikója.
Gyakorlatok, amik megkönnyítik a szülést
A terhesség alatt végzett, közepes intenzitású testmozgás újabb előnyét azonosították kutatók: azoknál a kismamáknál, akik a terhességük alatt végig aktívak maradtak, ritkább volt a túl magas születési súly, és a császármetszés rizikója is csökkent.
Ezzel az 5 egyszerű szokással évekkel meghosszabbíthatod az életed
Bizony, te is sokat tehetsz az egészségedért, nem szabad mindent a génekre hagyni. És még csak nem is kell óriási áldozatokat hoznod - adunk pár tippet.
Egészségre vágyik a magyar, de megelégszik az illúziójával!
A magyarok többsége szerint legfontosabb érték az egészség, mégis csak minden harmadik ember tesz annak érdekében, hogy hosszú távon megóvja azt - derült ki az Affidea és a Central Médiacsoport közös átfogó online kutatásából.
5 trükk, hogy fel tudj kelni hajnali ötkor edzeni
Egy teljes állásban dolgozó kétgyermekes családanya tuti tippjei, hogy neked is beleférjen a mozgás a mindennapjaidba.