nátha
Toxikus sokkot okozhat az arcüreggyulladás
A gyermekeknél fellépő toxikus sokkok 20 százalékáért is felelősek lehetnek az arcüreggyulladások - derült ki egy tanulmányból.
Náthától a napszúrásig
Amint közösségbe kerül a kisgyerek, elkezdődik a betegségek végeláthatatlannak tűnő sora. Az immunrendszer valamennyiből tanul, így folyamatosan fejlődik a kicsik ellenálló képessége.
Az antibiotikum-kérdés
Sok szülő csak akkor elégedett, ha recepttel a kezében távozik a rendelőből, mások éppen az ellenkezőjét értékelik: szeretnék gyereküket antibiotikumok nélkül fölnevelni.
Mikor kell orvoshoz fordulni?
Évente nyolc-tíz megfázás elfogadható, és nem jelenti azt, hogy gyerekünk beteges vagy gyenge az immunrendszere - vélik az orvosok.
Felső légúti hurut: minden, amit tudni kell róla
Megfázásnak hívjuk, ám nincs mindig köze a hideghez korunk leggyakoribb, legtöbb embert érintő betegségének, a felső légúti hurutnak. Hároméves kor alatt az sem ritka, ha évente hét-nyolc alkalommal vészel át ilyen fertőzést a kisgyerek.
Immunerősítés a gyereknél
A közösségben eltöltött első évet legtöbbször egymást követő betegségek nehezítik meg. Ám éppen a kiállott betegségek révén erősödik a gyermek védekező rendszere, mely az évek során fokozatosan épül fel.
Köhögés
A jelenség tulajdonképpen nem más, mint az alsó légutak válasza valamilyen "idegen" anyag jelenlétére. Ezért az esetek többségében helytelen az a törekvés, hogy először is csillapítani próbáljuk a köhögést.
Tényleg a hideg okozza a megfázást?
Megfázásnak hívjuk, ám nincs mindig köze a hideghez korunk leggyakoribb, legtöbb embert érintő betegségének, a felső légúti hurutnak. Hároméves kor alatt az sem ritka, ha évente hét-nyolc alkalommal vészel át ilyen fertőzést a kisgyerek.
Orrszívás
Nátha esetén nem tekinthetünk el az orrszívó használatától. Az orrszívás nem fájdalmas, a felgyülemlett váladék azonban a levegővel teli arcüregekbe, illetve a fülkürtön át a fülbe kerülhet, és súlyos gyulladást okozhat.
Gyakori orrdugulás a terhesség alatt
A várandósság idején fellépő orrdugulás apróságnak tűnik, ám huzamos időn keresztül nagyon zavaró, és bizony előfordulhat, hogy végigkíséri a kilenc hónapot, sőt a tejbelövellés idején is tart még.
Tippek náthás kismamáknak
A felsőlégúti hurutok sajnos a várandósokat sem kímélik. Mivel szinte mindig vírusfertőzés okozza a tüneteket, felesleges gyógyszereket szedni.
Így használd az orrcseppet, orrspray-t a gyereknél
Az orrcseppek helyes megválasztása és megfelelő adagolása légúti fertőzések esetén elősegítheti a gyorsabb és szövődménymentes gyógyulást, allergiás betegeknél biztosíthatja a szabad orrlégzést.
Ha náthás a kisgyerek
Orvoshoz legtöbbször náthás tünetekkel visszük a gyerekeket: egy kisgyerek évente átlagosan ötször-nyolcszor lesz náthás, de azok, akik valamilyen közösségbe járnak, még gyakrabban.
Füles kérdések, torokszorító gondok
A kisgyermekkor egyik leggyakoribb egészségi problémája a felső légúti megbetegedés, illetve a fülfájás, így nem csoda, hogy élénk érdeklődéssel várták felhasználóink dr. Balogh László fül-orr-gégész látogatását a babaszoba chatjén.
Ritkán szúrják
A nátháról azt tartják, ha kezelik, hét napig tart, kezelés nélkül pedig akár egy hétig is.