óvoda
Ilyen újításokat terveznek az iskolai, óvodai étkezés kapcsán
A jobb minőségű alapanyagok azt is jelentik, hogy 30-40 százalékkal is többe kerülhet jövőre az ebéd az óvodákban, iskolákban.
8 anyapara, amit az ovikezdés előtt érzünk
Az ovikezdéssel fontos mérföldkőhöz érkezik a gyerek és a szülők is - a gyötrő gondolatok pedig már jóval szeptember előtt motoszkálni kezdenek a felnőttek fejében.
Nehezebb lehet az idei ovis beszoktatás a járvány miatt
Az óvodai beszoktatás minden család életében izgalmas, kihívásokkal teli időszak. Idén azonban mind a szülőknek, mind pedig az óvodapedagógusoknak olyan kihívásokkal kell szembenézniük, amikre a történelem során még nem volt példa.
Ennyi diák ment hétfőn iskolába
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt is közölte, hogy a pedagógusok "szinte valamennyien" munkába álltak.
Erőszakkal etettek egy kisgyereket az óvónők
Két óvónőt és egy dajkát közérdekű munkára ítélt a bíróság, miután erőszakkal etettek meg egy kiscsoportos, táplálkozási zavarral küzdő gyereket.
Sok ezer hatéves kerülhet éretlenül iskolába, mert a szülők nem kapnak megfelelő tájékoztatást
A Szülői Hang Közösség online felmérést készített olyan szülőkkel, akik nem szeretnék hatéves korban iskolába adni a gyereküket, hanem még egy évet óvodában tartanák.
Szappannal moshatták ki egy kisfiú száját egy óvodában, mert csúnyán beszélt
A kisfiú szülei feljelentést tettek gyermekbántalmazás miatt.
Van ovi, ahol maradhat otthon a gyerek, van, ahol tiltják
Több olyan óvoda is van, ahol megtiltották a szülőknek, hogy a járványra hivatkozva otthon tartsák egészséges gyerekeiket, míg más intézményekben megengedik, sőt van, ahol kifejezetten kérik is.
A kormány ellehetetlenítené az idegen nyelvű ovikat
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint az idegen nyelvű képzést alkalmazó óvodák működtetése nem jogszerű, mivel az intézmények nem nemzetiségi óvodákként látják el feladataikat.
Képesítés nélkül is taníthatják ezután gyermekeinket?
Mostantól akár képesítés nélküli tanár vagy óvodapedagógus is foglalkozhat gyermekünkkel? A köznevelést érintő korábbi rendeletek módosítása óriási felháborodást váltott ki szülői és szakmai körökben is.
Óvodák: őszi szünet nem lesz, ahogy nagytakarítás sem
Mivel az óvodákra nem vonatkozik az őszi szünet, így az iskolákhoz hasonló nagytakarítás nem is rendelhető el. Az óvodákban a dajkák fertőtlenítenek, emellett mosogatnak, utcát, udvart takarítanak, két műszakban.
Négy óvodában és hat iskolában rendeltek el rendkívüli szünetet
A múlt héten négy óvodában és hat iskolában kellett rendkívüli szünetet elrendelni a járványügyi helyzet miatt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.
Akár 70 gyerek is érintett lehet koronavírus-fertőzésben egy óbudai oviban
Egy óbudai óvodában három dolgozó koronavírus tesztje lett pozitív. Akár 70 gyerek is érintett lehet.
Tízezer forintos támogatást ad Budapest a nyári táboroztatásához
A főváros tízezer forint támogatást nyújt tíz ezer fővárosi gyerek táboroztatásához. Az óvodák és bölcsődék nyári nyitvatartási idejének meghosszabbítását is felülvizsgálják.
Átmeneti házirendet javasolnak az óvodáknak
Átmeneti házirendet javasol az újranyíló óvodáknak és bölcsődéknek a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK).