szülés
A szülés négy szakasza
Azzal, hogy megismered a szülés szakaszait, jobban rá tudsz készülni a nagy napra.
Ezek a legjobb ételek a szülés előtt
A szüléshez bizony szüksége van a kismamának az erejére, ezért nem mindegy, mit eszik, ahogy közeledik a nagy nap.
A legnépszerűbb elméletek arról, miért indul meg a szülés
Bár számtalan hipotézis létezik, még mindig nincs biztos válasz arra, mi is indítja meg egészen pontosan. Ez talán az élet egyik legnagyobb rejtélye - azonban néhány elmélet van a témában.
Ilyen a szülés Romániában
Romániai magyar édesanyák meséltek tapasztalataikról.
Megint nőtt a császármetszések aránya
Évről-évre nő a császármetszések aránya, bár számát tekintve nagy eltérések vannak az intézmények között.
A mentésirányító telefonos segítségével vezetett le szülést egy apa
Egy Vas megyei férfi saját maga segítette világra gyermekét kedden délután, hősiesen követve a mentésirányító minden mondatát.
“A legkisebb kockázat esetén is vágnak”
Bárkiből lehet a jelenlegi helyzetben az a "minden harmadik", aki hasi úton szül. A hegek mögött azonban sokféle megélés, történet húzódhat meg. Fontos beszélni a császármetszés valódi természetéről.
A mentőben tudta meg, hogy szülni fog
Nem tudta a zsámbéki nő, hogy terhes, hasi görcsök miatt hívta a mentőket. A mentőállomás garázsában szülte meg gyermekét.
7 díjnyertes, elképesztő szülésfotó
Két szülésfotós, Monet Nicole és Jennifer Mason a Birth Becomes Her szülésfotósok közösségének létrehozói. Az elmúlt hat évben több százezer követőjük lett.
Apás szülés: amire számítottam, és amilyen valójában volt
Három férfi, három merőben más megközelítés a szülést illetően. Egy dolog azonban megegyezik: mindhárman ott voltak partnereik mellett, mikor gyermekeik megszülettek. De vajon mit éltek át, mire emlékeznek vissza?
Ilyen a szülés Angliában
Tőlünk nyugatabbra merőben más a várandóssághoz és a szüléshez való hozzáállás, és persze az ellátás körülményei is. Olyan édesanyák osztották meg velünk tapasztalataikat, akik a Brit-szigeteken élték meg kisbabájuk világrajövetelét.
Tippek apukáknak, amelyekkel felkészülhetnek a szülésre
Hamarosan érkezik az első babátok? Nem csak a párod, de te is felkészülhetsz előre erre a napra, kedves apuka! Ehhez adunk néhány tippet.
Az apás szülés a szakértő szemével
Az egészségügyben minden igényt ki kell elégíteni, ami normális elvárás és megoldható- vallja dr. Hetényi Gábor szülész- nőgyógyász. Ilyen igény az apás szülés is.
Trump megnehezíti a terhes nők vízumkérelmét
Nehezebb lesz várandósként belépni az USA területére, a vízumszabályozás szigorításával a Trump - adminisztráció a szülési turizmus ellen lép fel.
Császármetszés: ki kicsoda a műtőben?
A műtéti környezet, egyáltalán a helyszín, az ott jelenlévők többsége mind-mind ismeretlenek a vajúdó vagy műtétre előjegyzett anyuka számára. Érdemes tisztában lenni vele, kikre számíthatunk a császármetszés során, kik lesznek jelen.