újszülött
A babamentő inkubátornak hála Napsugár kapott egy új esélyt
Egészséges újszülött kislányt találtak Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház bejáratánál elhelyezett babamentő inkubátorban. A Napsugár nevet adták neki a kórház dolgozói.
Előrehoznák a harmadik hétre a szülés utáni hathetes kontrollt
Nagyon sokáig a nők úgy tértek haza a kórházból a szülés után, hogy alig tudtak valamit a rájuk váró fizikai, lelki és társadalmi kihívásokról. A legújabb ajánlások szerint azonban az orvosoknak is jobban kellene figyelniük a "negyedik trimeszterre".
Súlygyarapodás a születés utáni napokban
Bár szerencsére már elmúltak azok az idők, amikor állandóan méricskélni kellett a kisbabát, nem árt, ha rendszeresen megnézzük, hogyan fejlődik, ez ugyanis jó képet adhat az egészségéről. Hogyan alakul a testsúly az újszülöttnél az első hónapban?
Nem kell azonnal megfürdetni az újszülöttet!
A korábbi protokoll szerint a születés után szinte rögtön megfürdették az újszülöttet, de a szakemberek úgy vélik, az első fürdetést nyugodtan el lehet tolni akár egy-két nappal későbbre is, ez ugyanis még a szoptatás sikerét is befolyásolhatja.
Kiss Ramóna megmutatta kisfiát
Nemrég született meg Kiss Ramóna gyermeke, eddig nem mutatott róla közeli képet. Most az Instagramon mutatja meg kisfiát, Noét.
Megtapasztaltam, mennyit számít egy jó csecsemős nővér
A kórházban töltött napok erőteljesen kihatnak a baba-mama első hónapjaira. A jó csecsemős nővér könnyen átsegíthet a nehézségeken, egy rossz csecsemős pedig még mélyebbre lökhet a tanácstalanságban.
10 ijesztő helyzet a babával
Nem az a kislány voltam, aki arról álmodozott, hogy egy nap anya lesz. Nem gyakoroltam az anyaságot a babáimon. Tudomásom szerint soha nem is volt babám. Volt egy Barbie-m, de az öltöztetésén kívül nem nagyon érdekelt más.
7 dolog a szülés utáni valóságról, amiről senki sem beszél
Ha eddig azt hitted a kialvatlanság lesz a legnagyobb megpróbáltatás, akkor jobb, ha még most szembesülsz az igazsággal.
Ezek az újdonsült anyukák legnagyobb dilemmái
Megszületett a baba, és a szülőkben egyik kérdés merül fel a másik után: legyen csend vagy szólhat a zene? Egyedül hagyhatom, amíg lezuhanyozok? Mikor fogadhatunk látogatókat?
Mennyit számít az Apgar-érték?
Emlékszel még, mennyi volt a kisbabád Apgar-értéke a születése után? Számít ez egyáltalán? Utalhat-e a baba későbbi egészségi állapotára, fejlődésére, hogy milyen értéket mértek nála?
10 dolog, ami meglepheti az újdonsült szülőket
Kilenc hónap várakozás, sok elolvasott cikk és könyv, beszélgetések a gyerekes ismerősökkel - bármennyit is készülünk rá, valójában semmi nem tud igazán felkészíteni a kisbabával töltött első időszakra.
Te megnyalogatnád az újszülötted?
A kisbaba megszületése utáni első, varázslatos perceket egy anya sem felejti el: az újszülött sírását, illatát, bőre melegségét. Egy furcsa reakció erre az élményre azonban komoly vitákat váltott ki.
Miért nyöszörögnek a kisbabák?
Nyöszörgés, nyögdécselés vagy egyenesen morgás: időnként meglehetősen fura hangokat képesek kiadni az újszülöttek. Ez általában teljesen normális jelenség, amit néhány hónapos korukra kinőnek. De mikor kell megijedni emiatt?
Mikortól látogatható az újszülött baba?
Amikor a családban, baráti társaságban megszületik egy kisbaba, természetes, hogy mindenki szeretne minél előbb találkozni az új jövevénnyel. De mikor érdemes meglátogatni az újszülöttet?
Ilyen lánykérésre ki tud nemet mondani?
Az újszülött kérte meg anyukáját, hogy menjen feleségül az apukájához. Videó.