zene
Gyerekeknek szánt appot indított az egyik legnagyobb zenei streamszolgáltató
A szolgáltatás első körben 6000 számmal indul el, először Írországban tették elérhetővé.
A zene hatása a gyerekre – Tények, tévhitek
A zenehallgatás mindenképpen gazdagítja a kisgyerekek életét - de ne legyenek irreális elvárásaink.
Ez lesz az új dal az Álomutazókban
Megérkezett tavaly nagy sikerrel bemutatott Álomutazó című családi mesemusical legfrissebb dala.
Ezek az újdonsült anyukák legnagyobb dilemmái
Megszületett a baba, és a szülőkben egyik kérdés merül fel a másik után: legyen csend vagy szólhat a zene? Egyedül hagyhatom, amíg lezuhanyozok? Mikor fogadhatunk látogatókat?
Így fejleszti a babát a zene
A babák már a születésük előtt, az anyaméhben megismerkednek a zenével, őszinte érdeklődésük és lelkesedésük pedig egészen pici koruktól kezdve észrevehető. A zene nagyszerű szórakozási lehetőség és az egyik legjobb fejlesztő "játék" is egyben.
A hangszertanulás javítja az agy audio-motoros kapcsolatait
A Jaume Egyetem és a kanadai McGill Egyetem kutatói a Cerebral Cortex című lapban közzétett kutatásukban arról számoltak be, hogy aki játszik valamilyen hangszeren, annak javul a hallórendszere és a motoros készsége közötti kapcsolata.
A hangszer jót tesz a reakcióidőnek
Azok az emberek, akik tudnak valamilyen hangszeren játszani, úgy tűnik, idősebb korukban is éberebbek tudnak maradni - derül ki a Université de Montréal's School of Speech Language Pathology and Audiology új tanulmányából.
A zene javíthatja a csecsemők nyelvi készségeit
Egy friss kutatásból az derült ki, hogy a keringő ritmusú zenék hallgatása - ami a csecsemők számára nehezen érthető ritmus - és az ütem dobolása a szülőkkel együtt javította a babákban a zenei minták és a beszédhangok feldolgozását.
Élvezik a művészetet a babák?
Babakoncert, csecsemőszínház, múzeum - elkísértük a pelenkásokat, hogy lássuk arcukon a műélvezetet, szakértőkkel pedig arról beszéltünk, hogyan hat a művészet a kicsikre.
Az éneklés nyugtatja meg a legjobban a babákat
A síró csecsemők megnyugtatására a legtöbben a kedves, lágy szavakat választják, ám egy kutatás szerint sokkal hatékonyabb, ha az anyuka vagy apuka inkább énekel a kicsinek.
A zene és hangok elképesztő hatása a gyermek fejlődésére
A pozitív változásokat számos tudományos adat is bizonyítja. Leginkább saját énekhangunkat érdemes bevetni, még akkor is, ha kétségeink vannak a képességeinket illetően.
Hat dolog, amire nem lesz szükségünk a szülőszobán
Amikor indulnunk kell a kórházba, már minden szükséges dolgot összecsomagoltunk, amiről úgy gondoljuk, hogy vinnünk kell. Valóban jól állítottuk össze táskánk tartalmát?
Zenés beavató foglalkozások kicsiknek a Zeneakadémián
Tavasszal még négy alkalommal tartanak kiscsoportos zenés beavató foglakozásokat 6-10 éves gyerekek számára a Zeneakadémián.
Hallgassatok zenét együtt!
A közös zenehallgatás nemcsak kisbabád zenei ízlésére van hatással, de a kettőtök közti kapcsolatot is elmélyítheti.
Érdemes dúdolni a babáknak!
Az altatódal csillapítja a beteg gyerekek fájdalmát - derült ki egy londoni kórházban végzett kutatásból.