„Már egy picike gyerek is tudja, hogy a három több mint az egy”
Orsi és a férje fiatalon kapták a diagnózist, hogy nem születhet vér szerinti gyerekük – ha mégis másképp alakulna, nagy eséllyel egy ritka genetikai betegséget örökölne. Huszonévesek voltak, amikor az örökbefogadás mellett döntöttek, ezután öt évet kellett várniuk Zoéra, aki újszülöttként érkezett hozzájuk. „Azóta egy család vagyunk, és hát, próbálkozunk jó család lenni” – mosolyog Orsi. Zoé ma már hatéves nagylány, ősszel iskolába megy.
Az örökbefogadásra történő felkészítés során többször is elhangzott, hogy a gyereknek mindenképpen tudnia kell a múltjáró, de igazából a szülő lelkiismeretére van bízva, mikor és hogyan tájékoztatja őt erről.
„Az őszinteség a kulcs ezekben az élethelyzetekben. Nincs titok, nincs szégyellnivaló, lépésenként érdemes eljuttatni hozzá az üzenetet, mindig az életkorának megfelelően, nem ráterhelve olyasmit, amire még nem áll készen. Emlékszem, én annak idején a csecsemő gyerekemmel gyakoroltam, mit is mondjak. Neki beszélve, a szemébe nézve, elmondva, mi a helyzet. Hiszek abban, hogy a gyerek újszülöttként is értelmes lény. Egy csakis rá jellemző puttonnyal jön, tisztában van mindennel, ennek megfelelően kell vele beszélni” – mondja Orsi.
„Aztán ahogy a kislányom nőtt, mindig szélesítettük kicsit az információk körét: fontos ugyanis, hogy mindig legyen egy narratíva, amibe bele tud helyezkedni, amivel folyamatosan előre tud lépni” – teszi hozzá Orsi, aki Zoé kedvenc versét is átírta úgy, hogy helyzetükhöz illeszkedjen. Később aztán egy mesekönyvet készített a kislányának, aminek kapcsán már el lehetett beszélgetni arról, hogy ki szereti őt. „Természetesen belefoglaltuk a vér szerintit is.” Ekkorra Zoé már tudta, hogy „anya nagyon szereti őt, de nem az ő pocakjából jött, és akitől a szép szemét örökölte, ő is igyekezett érte mindent megtenni”.
„A mi történetünk egyértelműnek, könnyűnek mondható. Nagyon sok gyerek sajnos nem annyira szerencsés, hogy minden oldal az ő javát keresse. A biológiai anya már a szülés előtt lemondott a babáról, és ezzel a nehéz, szívszorító döntéssel adott a gyereknek egy lehetőséget, ezáltal családot, aki szereti őt, és gondoskodik róla. De próbáljuk ezt úgy kezelni, hogy a helyzet magától értetődő legyen, ne valamiféle különlegesség: az ég kék, a fű zöld, ő meg örökbe van fogadva. Abban a helyzetben az volt a jó döntése a vér szerintinek, később majd beszélünk róla, hogy mi van emögött, ahogy egyre többet tud az életről.”
Illusztráció: Getty
Ezzel együtt persze tisztában kell lenni azzal is, hogy ez egy ősi veszteségélmény, ami egy életen át elkíséri a gyereket. „Igyekeztem hát bebiztosítani, hogy neki már mindenképpen lesz anyukája. Zoé életében fontos szerepet játszik a keresztszülő, akire mindig, minden körülmények között számíthatunk. Folyamatosan ott van a vér szerinti anya figurája is, akit keresztnéven említünk. Még alig bírt beszélni, de már én voltam anya, keresztanya volt anyu, és a vér szerinti a maga nevével. Már egy picike gyerek is tudja, hogy a három több mint az egy, és hogy neki három anyukája is van, aki szereti őt.”
A kislány persze már egyre több új kérdéssel áll elő, ahogy nyílik ki előtte a világ: ezekre mindig az életkorának megfelelő válaszokat kap. „Nem minden nap hozzuk fel, csak ha valamiért felmerül: most például a tesóm a második babát várja, Zoé is részese a dolognak. Lehet kérdezni, bátran és bár hányszor. Nincs rossz kérdés, és ha nehezet kérdezett, vagy lehetetlen időpontban tette fel, akkor is van időnk, mert vissza lehet rá térni.” Nagy segítség, hogy Zoé ovis csoportjában vannak más örökbefogadottak is, és a baráti körben sem ritkák az övéhez hasonló történetek – így a kislány soha nem érzi magát furának, pontosan tudja: a család sokféleképpen születhet.
Felmerül a kérdés, mi a helyzet május első vasárnapján, mi történik ilyenkor otthon, és hogyan kezeli jól az egyéni narratívákat az óvoda, az iskola. „Erősen személyfüggő, hogy egy pedagógus hogyan áll ahhoz, ha eltérő mintákkal találkozik. Sok helyen nagyon jól kezelik, de rendszerszinten ezt sem lehet megoldani, annyira más minden pedagógus, intézmény és gyerek. Zoé leendő iskolájában a tanítónő megköszönte az információt, de ott nyilván kevésbé lesz majd hangsúlyos a téma. Az óvodás még cserfes, mindenkinek mindent elmond, az iskolás gyerek már tartózkodóbb, jobban szelektálja, kivel mit oszt meg.”
Orsi úgy gondolja, az anyák napja intim, személyes dolog, ami inkább a családra tartozik. „Én azt mondom, tanuljanak verset az óvodában, iskolában, barkácsoljanak, aztán a gyerek mondja el a verset, adja át az ajándékot otthon, nem olyan fontos ezt intézményesíteni. De ha már így esett, és tényleg kell a rendezvény, érdemes a műsor összeállításánál törekedni arra, hogy kikerüljünk bizonyos csapdákat. Például ne az örökbefogadott gyerek mondja a “pocakos verset”. Mondja más, azzal nincsen semmi probléma. Vagy próbáljuk ne túlhangsúlyozni az anyák egyetlenségét, igaziságát, magam inkább a gondoskodásra és a szeretetre helyezném a hangsúlyt, amelyet egyébként jó esetben nem csak az édesanyjától kap meg az ember. Az is nagyon tetszett, ami a covid alatt történt, amikor a gyerekek produkciója május első vasárnapján élesedett a zárt Facebook-csoportban, és mindenki otthon könnyezte meg a kicsinyét… Annál is inkább, mert sokféle család van: akad, ahol nincs anyuka, ahol meghalt, ahol a nagyszülő az anya, ahol két anya van… vagy ahol három, úgy mint nálunk, egészen különleges módon…”
„Nálunk a nevelőanya is a család része, az anyák napját vele is megünnepeljük”
Helga és párja, Zsolti már a negyvenen túl kerültek össze, mindkettejüknek szinte felnőtt gyerekeik voltak az első házasságukból. Olyan nagy, elsöprő szerelem és boldog egymásra találás volt az övék, hogy azonnal érezték: közös gyereket (is) akarnak. „Nem annyira azért, hogy egymást lássuk a gyerekben, hanem azért, mert mindkettőnk számára világos volt, hogy iszonyú jó csapat leszünk, akik érzelmileg és anyagilag is mindent meg tudnak adni egy gyereknek” – mondja Helga, akinek örökbefogadott kislánya már tizenhárom éves.
A pár megszavaztatta a kamaszokat, van-e kifogásuk egy kis testvér ellen, és csodák csodájára senki sem vétózta meg a tervet. A koruk miatt újszülött nem jöhetett szóba, és nem is akartak évekig várni, amíg a legtöbbször kívánt „fehér, makkegészséges csecsemő” megérkezik. Az ő kislányuk, Dzsenna így aztán sötét bőrű, fekete hajú és szemű csaknem hétéves nagylány volt már, amikor hozzájuk került, kartonján pedig ott díszelgett az SNI bélyeg is.
„Szerelem volt az első látásra. Három gyereket is megismerhettünk, és Dzsenna valahogy rögtön “megszólított” minket. Kedves volt és borzasztóan okos. Tisztán, értelmesen beszélt, korát meghazudtoló bölcsességgel. Amikor megkérdeztük, milyen ajándéknak örülne a születésnapjára, megható volt a szerénysége: színes ceruzáknak, amik csak az övéi. Amikor megkapta a készletet, egyből nekünk rajzolt, és hát… gyönyörűen. Tudtuk, hogy a miénk” – emlékezik a kezdetekre Helga.
Voltak persze voltak gondok, meglepő lett volna, ha nincsenek, hiszen traumatizált háttérből jött a kislány. Vér szerinti szülei ütötték-verték, végül azonban nem ezért, hanem a nem megfelelő életkörülmények miatt került gyermekotthonba kétévesen. Ez azzal járt, hogy sokáig nem mondtak le róla, így nem vált örökbe adhatóvá sem. Már ötéves volt mire erre sor került, addig a gyerek két nevelőszülői családon is túl volt. „Nekünk is fel kellett dolgoznunk, hogy ennek a gyereknek múltja van, és folyamatosan a legutóbbi nevelőszülőt sírja vissza, hiába ragaszkodik már hozzánk is. A családdal, ahol nevelkedett, máig tartjuk a kapcsolatot.”
A kislány ADHD-s, hosszú ideig tartott, míg megkapta a diagnózist. Gyógyszert kap, amikor az épp nem hiánycikk, a feladatkövetése és koncentrációja nehézkes, hiába kiemelkedő az intelligenciája. Többféle fejlesztésben is részt vesz, és gyermekpszichológus foglalkozik vele. A családban volt már korábban ADHD-s gyerek, így a szülők tudták, melyik intézményben kapja meg a legnagyobb segítséget a lányuk. Az érzelmi oldal feldolgozása azonban ennél sokkal nehezebb.
„Bár mi ezt az érzést soha nem erősítettük, Dzsenna haragszik a vér szerinti anyjára, nem akar hallani se róla. Úgy érzi, cserben hagyta őt: alighanem hosszú idő lesz, amíg feldolgozza a vele történteket. Az ősbizalom érzése sérült benne, és nagy szó, hogy ennek ellenére képes kötődni hozzánk, valamint a nevelőszüleihez is. Mi türelmesek vagyunk, és nem várjuk el tőle, hogy azonnal túl legyen azon, aminek a feldolgozására sokaknak egy élet is kevés” – mondja Helga.
Illusztráció: Getty
Az anyák napja különösen nehéz időszak a család számára. Dzsenna évről évre előveszi vér szerinti anyja történetét, és ilyenkor újraéli a fájdalmat. Az iskolában szembesül azzal is, hogy a társai többsége egészen másfajta családból jön, mint ő, és – hiába próbálják megvédeni ettől – időről időre találkozik rasszizmussal is. Ő emiatt sokkal érzékenyebb arra, ha valamiből kihagyják, ha nem figyelnek rá. Ilyenkor előfordul, hogy erőszakosan szerez érvényt az akaratának, ami miatt persze bajba kerül.
Dzsenna esetében olyan erős a kötődés a nevelőszülők felé, hogy anyák napja hétvégéjén a család meglátogatja őket is. Nagy ebéddel, vidámsággal várják őket, és az egész napot együtt töltik. „Nekünk ők olyanok, mint a távoli rokonok, el kellett fogadnunk, hogy a családhoz tartoznak. Szerencsére nagyon jószívű, érzékeny emberek, akik több neveltjüket egészen a nagykorúságig vitték. Én is hálás vagyok azért, hogy segítették a lányunkat akkor, amikor mi még nem voltunk neki” – Helgán látszik, hogy meghatódik, ahogy ezt mondja.
„Május első vasárnapján aztán Dzsenna már csak engem ünnepel. Mindig készít valamilyen ajándékot, általában rajzol vagy fest, abban nagyon ügyes. De a legjobb tavaly az volt, amikor szorosan odabújt hozzám este, amikor már csend volt a házban, és azt mondta: »Anya, te vagy a legjobb anyuka a világon… ha nagy leszek, olyan akarok lenni, mint te. Te akkor is szeretsz, ha rossz vagyok, ha hülyeséget csinálok vagy ha én se tudom, mi a bajom. Te vagy a mindenem, mert mindig mellettem állsz, és az örökre így fog maradni« – és ebben teljesen igaza van, soha, semmiért nem cserélném el az én gyönyörű, okos, tökéletes kislányomat…”
Kapcsolódó cikkek
