Család

Eszesebbek a későn fekvők, mint a korán kelők

A 26 ezer emberen végzett kutatás szerint a baglyok, vagyis a későn fekvők jobb eredményt értek el az intelligencia-, gondolkodási és memóriateszteken, mint a pacsirták, azaz a korán kelők.
2024. Július 12.

Élesebb eszűek azok, akik későn fekszenek le, mint akik korán kelnek, legalábbis erre utal egy új kutatás – írja a The Guardian. A 26 ezer ember részvételével készült kutatás szerint az „éjjeli baglyok” jobban teljesítettek az intelligenciát, az érvelést, a reakcióidőt és a memóriát felmérő teszteken is.

ébredés

Kép: Getty Images

A szakértők szerint a késői lefekvés a kreatív emberekre jellemző, például művészekre, írókra, zenészekre. A szakértők szerint nem a korai lefekvés számít a kognitív területek működésében, hanem az elegendő alvás. Azok az emberek teljesítettek a legjobban a teszten, akik 7-9 órát szoktak aludni éjszakánként.

Azt is hozzátették, hogy nemcsak a túl kevés, de a túl sok alvásnak is lehetnek negatív hatásai.