Évekkel ezelőtt örökbe fogadtunk egy kutyust. Szerettük volna, hogy három gyerekünk megtanulja, hogyan kell gondozni egy kisállatot, mit jelent felelősséget vállalni érte. Zenész család vagyunk, így egyértelmű volt, hogy a kutyusunkat is egy zenészről nevezzük el. A Miles név – a híres Miles Davis után – mindenkinek kedvére való volt. Annak ellenére ezt a nevet választottuk, hogy a kutyusunk valójában lány. Amikor belenéztünk azokba a csodás barna szemeibe, mindannyian végtelen szeretetet éreztünk iránta. Biztosak voltunk benne, hogy ő is ugyanígy érez. Minden megmozdulása, tette erre utalt; ahogy finoman böködött az orrával, ha simogatást szeretett volna, ahogy minden alkalmat megragadott, hogy a közelünkben lehessen, vagy ahogy esténként bemászott az ölünkbe aludni.
Amikor az ember hosszasan egy kutya szemébe néz, mind a kutya, mind a gazdája szervezetében oxitocin hormon szabadul fel. A családom által megélt érzelmek kimutathatóak voltak a neurokémiai eredményeinkben is.
A szülővé válás kémiája
Újszülöttek apukáinál megfigyelték, hogy a baba érkezése után a szürkeállomány területe jelentős növekedésnek indul az agy gondoskodó magatartásért felelős részén – írja a Psychologytoday.com. Érdekes, hogy mind az újdonsült apák, mind az anyák agyi összeköttetéseiben változások állnak be gyermekük megérkezésével, melyek segítik őket az újszülött igényeinek minél sikeresebb megértésében és ellátásában. Emlékezzünk csak vissza, milyen tanácstalanok voltunk az első napokban, mikor a kisbabánkat a kezünkben tartottuk! Néhány héttel később pedig már szinte “értettük” a sírását, és egyre jobban belejöttünk a gondozásba.
Amikor egy szülő megnyugtatja síró gyerekét, a szülő hangja, illata és érintése az oxitocinon kívül számos egyéb neurokémiai anyagot szabadít fel a kicsiben. De ez visszafelé is érvényes. A prolaktin, az endorfinok és a dopamin, mind a kötődést elősegítő, kellemes érzéseket idézik elő a szülőben és gyermekében egyaránt. A szülői gondoskodás és szeretet mind segít minket abban, hogy később képesek legyünk jobban kezelni a stresszhelyzeteket és az esetleges traumákat, veszteségélményeket.
Korai traumák és hosszú távú hatásaik
Sajnos számos gyerek születik háborús övezetekben, nélkülözésben, kilátástalan helyzetben. Ez a korai trauma nagyban hatással van az agyuk fejlődésére. Ha körülményeik ellenére egészséges emberi kapcsolatok veszik körül őket, akkor az valamelyest enyhítheti a traumáik okozta agyi károsodást.
Amikor egy gyerek bántalmazás áldozataként, elhanyagoltan vagy erőszak tanújaként nő fel (például egy bántalmazott édesanya gyermekeként), az ebből fakadó stressz közvetlen hatással van az agya fejlődésére. Korai gyerekkorban a rossz bánásmód visszaveti a hippokampusz fejlődését. Ez az agy azon területe, mely a hosszú távú memóriáért felelős. Minél több traumatikus eseménnyel kell megbirkóznia egy kisgyereknek, annál jelentősebb a hippokampusz méretének csökkenése.
Azok, akik gyerekkorukban bántalmazást éltek át, az agy két területén is jelentős eltéréseket mutatnak a kutatások szerint. Az egyik terület a prefrontális kéregben található, és az öntudatért felelős, míg a másik a halántéklebenyben fellelhető, és az érzelmeink megértése és feldolgozása a feladata. Az ezeken a területeken keletkező sérülések, károsodások megmagyarázhatják a szorongás és depresszió kiemelkedően magas rátáját azok között, akik abúzust vagy elhanyagolást éltek át kisgyerekként.
A traumatikus élmények egyébként gyakoribbak, mint gondolnánk; az emberek 80 százaléka átél legalább egy ilyen élményt élete során – elég, ha szüleink elvesztésére gondolunk. Szerencsére az emberi agy úgy működik, hogy képes legyen megbirkózni az ilyen impulzusokkal és kigyógyulni ezekből a sérülésekből.
Gyógyulás a megrázkódtatásokból
Ha felismerjük az erőt és a tanulságokat, amikre egy-egy traumatikus élmény átélése és feldolgozása során teszünk szert, az hatalmas előny lehet számunkra. A megrázkódtatásokat sikeresen átvészelők – sérüléseik ellenére – gyakran kifinomult túlélési technikákkal, erős karakterrel és kiváló alkalmazkodóképességgel rendelkeznek. A traumatikus élményeket elszenvedők megnyugvást, gyógyulást találhatnak a közösségi tevékenységekben, főleg olyasmikben, amik valamilyen formában a világ jobbá tételére specializálódtak. Nem véletlen, hogy ezek az emberek gyakran fordulnak a jótékonykodás, a vallás vagy a hozzájuk hasonlóan nehéz helyzetben lévők megsegítése felé. Ha megpróbáljuk elengedni a múltat, ha gondolatainkat és tetteinket is a jövőre koncentráljuk, egyfajta egészséges remény lesz úrrá rajtunk, mely segít élményeink feldolgozásában.
Így kezdjünk neki:
- Vegyük tudomásul a múltat!
Hogyan hatott ránk a trauma? Milyen érzelmeket kelt bennünk, ha visszagondolunk a történtekre? Mit tanultunk a fájdalmas múltból?
- Ismerjük fel jelenlegi erősségeinket!
Miben lettünk jobbak/erősebbek a traumatikus élmény következtében? Tudatosabbak lettünk? Ellenállóbbak? Jobban tudunk alkalmazkodni? Szociálisan érzékenyebbek lettünk? Határozottabbak?
- Törekedjünk a fejlődésre!
Milyen pozitív változásokat szeretnénk látni önmagunkban vagy a közvetlen környezetünkben? Milyen szervezetekkel/egyénekkel tudnánk ezeken a célokon együtt dolgozni?
Nem számít, miken mentünk keresztül az életben, a friss élmények, az új, pozitív kapcsolatok, a kötődés képes újraformálni az agyunkat. Az egészséges kapcsolatok segítenek csökkenteni a stresszt, és javítja a megküzdési képességet. Ha nehezen megy a kapcsolatépítés, akkor akár egy kis kedvenc örökbefogadásával is nagyot léphetünk előre.
Kapcsolódó cikkek
