Család

Jöhet a következő: Mikor lehet újra teherbe esni szülés után?

Ha nem szeretnétek nagyon kicsi korkülönbséget a gyerekek között, jobb tisztában lenni a lehetőségekkel és a gyakori tévhitekkel.
2024. Május 14.
nő terhességi teszttel a kezében

Ha minden rendben zajlott a szülés során és azt követően, a szakemberek hat hetes kihagyást javasolnak a pároknak a házaséletben. Annak, hogy valaki az első összebújás alkalmával ismét teherbe essen, meglehetősen kicsi az esélye, de kizártnak azért semmiképp sem mondható.

A fogantatáshoz ugyebár elengedhetetlen a peteérés, azt pedig, hogy ez mikor következik be a szülés után először, nem lehet előre megjósolni. A peteérés egyik csalhatatlan jele a menstruáció, ez azonban utólag jelzi, hogy a szervet ismét készen áll a fogantatásra, vagyis menstruáció nélkül is teherbe eshet egy frissen szült anya.

kismama a babájával

Általánosságban elmondható, hogy szülés után 45-94 nappal jön meg újra a menstruáció, a szoptatás miatt azonban kitolódhat ez az időpont. Fontos tudni, hogy a peteérés már jóval az első szülés utáni menstruáció előtt megtörténhet, vagyis annak ellenére teherbe eshet valaki, hogy még nem menstruál.

Emellett azzal is érdemes tisztában lenni, hogy a terhesség alatt bekövetkező hormonális változások komoly hatással lehetnek a menstruációs ciklusra, és sok nőre jellemző, hogy a szülést követően hosszabb-rövidebb időre rendszertelenné válik a ciklusa. Emiatt nem árt a fokozottabb óvatosság, ha nem szeretnétek, hogy újabb taggal bővüljön a család!

Terhesség szoptatás mellett? Nem kizárt!

Még ma is stabilan tartja magát az a tévhit, hogy a szoptatás “bombabiztos” fogamzásgátló módszer, és lehetetlen mellette teherbe esni. Az valóban igaz, hogy a szoptatás jelentős mértékben csökkenti az ovuláció esélyét, de meglehetősen kockázatos kizárólag erre alapozni.

Emellett bizonyos feltételeknek is teljesülnie kell, például a kisbabát igény szerint és kizárólagosan szoptatni kell, és nem telhet el 4-6 óránál több két szoptatás között. Erre nagyobb az esély 6 hónaposnál fiatalabb babáknál. Ezekben az esetekben a szoptatás mintegy 98 százalékos megbizhatóságú fogamzásgátlási módszer lehet.

Hat hónaposnál idősebb csecsemőknél, vegyesen táplált kisbabáknál, vagy ha az anya újra elkezdett menstruálni, a hatékonysága jelentősen csökken. Ha tehát valaki még nem szeretne kistestvért, egyéb módszereket is érdemes bevetni a fogantatás megelőzésére.

Mennyit várjunk a tesóval?

Van, aki a kis korkülönbségre esküszik, más a nagyobbat tartja a családja számára megfelelőnek – a szakemberek szerint ha túlságosan gyorsan követi egymást két terhesség, annak bizony komoly veszélyei lehetnek, főleg akkor, ha a kisbaba császármetszéssel jött világra.

A terhesség és a szülés után az anya testének regenerálódnia kell, főként akkor, ha komplikációkkal is szembe kellett néznie. A WHO ajánlása szerint a legbiztonságosabb, ha 24 hónapot várunk, mielőtt újra próbálkozni kezdenénk, de ahhoz, hogy személyre szabott és valóban szakszerű tanácsot kapj ezzel kapcsolatban, a legjobb, ha a védőnővel, egy szülésznővel vagy a nőgyógyászoddal konzultász.

Nyitókép: Getty Images, Forrás: via