
fogantatás


Babát vár a fiatal lány, aki az édesanyja méhét kapta meg szervátültetéssel
Saját édesanyja méhét kapta meg a fiatal lány, néhány héttel később pedig össze is jött a baba. Egymást érték a csodák!
6 dolog, amit mindenképp tegyél meg, ha pozitívat teszteltél
Ha azok közé tartozol, akik babát szeretnének, és megjelenik a teszten a várva-várt két csík, ezeket mindenképpen tedd meg az örömujjongás után!
Így estem teherbe természetes úton
Mindig is a természetes dolgok híve voltam. Pláne, ha a testemről, különösen, ha a női szerveimről van szó. Ezek működését olyan csodálatosnak találom, hogy nem szívesen szólnék bele drasztikusan a működésükbe, ha nem muszáj.
Úton a fogantatásig – pszichológus, dietetikus és edző mondja el, mint tehetsz azért, hogy összejöjjön a baba
A testünk és a lelkünk is aktív résztvevői annak a folyamatnak, amelyben a fogantatás gondolata kezdi foglalkoztatni a nőket. Odafigyelni tehát és egészségesen étkezni, mozogni, kivizsgáltatni és kezeltetni magunkat, jó útra terelni az esetleges nehézségeinket mindig dicséretes, és az öngondoskodással csak nyerhetünk. Három szakember, pszichológus, dietetikus és edző válaszolt kérdéseinkre, mire figyeljünk a fogantatás előtti időszakban.
Csodababák: „Hetekig el sem mertük hinni, hogy végre mi is szülők leszünk!”
Egy endometriózis és egy fel nem derített megfoganási nehézség megható története, ami segít, hogy ti se adjátok fel a reményt!
Kivonták a forgalomból ezt a három potencianövelőt: az egészségét kockáztatja, aki továbbra is szedi
Anaconda, Kinger, Titán: ezeket senki ne szedje be! - javasolja a NÉBIH.
6 természetes termékenységnövelő dolog
A következő természetes tippek is segíthetik a fogantatást.
Mennyi idő után esünk teherbe szex után?
Mennyi időbe telik a tényleges fogantatás, és mikor történik a beágyazódás?
A 25 éves anya már terhes volt, mikor a második baba megfogant
A kaliforniai Odalis Martinez két lánya öt nap különbséggel fogant meg.
Negyedik gyerekkel próbálkoztak, hatos ikreik születtek
A 9 gyerekes anyuka cseppet sem bánja, hogy így alakult az életük: nemcsak a kihívások sokszorozódtak meg a hatos ikrek érkezésével, hanem a boldogságuk is.
Szuperfetáció: 3 hetes terhesen esett újra teherbe egy anyuka
Noah és Rosalie Roberts 3 hét különbséggel fogant, ami - most még - a méreteikben is szemmel láthatóan megmutatkozik. Nézd meg, milyen cuki ez a különleges módon világra jött testvérpár!
Így lehet segíteni megfelelő táplálkozással a fogantatást
Közismert tény, hogy a nők várható élettartama globálisan és hazánkban is magasabb, mint a férfiaké. Talán kevésbé elterjedt információ, hogy ezeket az éveket a nők átlagosan rosszabb egészségi állapotban élik meg.
Vitaminok, melyek növelhetik a teherbe esés esélyét
A vitaminok és ásványi anyagok hozzájárulnak ahhoz, hogy a szervezet felkészüljön egy terhességre. Milyen vitaminokat érdemes pótolni?
Ezeket feltétlenül kérdezd meg az orvostól, ha babát tervezel
Az egészséges terhesség, a teherbeesés esélyeinek növelése érdekében a következő kérdéseket érdemes megvitatni az orvosoddal.
Mikor lesz az embrióból magzat?
Az embrió és a magzat egyaránt az anyaméhben fejlődő, születendő kisbabára utal, a legfőbb különbség közöttük, hogy embriónak a fejlődés korai szakaszában nevezzük, később kapja csak a magzat elnevezést.