Teherbeesés

Úton a fogantatásig – pszichológus, dietetikus és edző mondja el, mint tehetsz azért, hogy összejöjjön a baba

A testünk és a lelkünk is aktív résztvevői annak a folyamatnak, amelyben a fogantatás gondolata kezdi foglalkoztatni a nőket. Odafigyelni tehát és egészségesen étkezni, mozogni, kivizsgáltatni és kezeltetni magunkat, jó útra terelni az esetleges nehézségeinket mindig dicséretes, és az öngondoskodással csak nyerhetünk. Három szakember, pszichológus, dietetikus és edző válaszolt kérdéseinkre, mire figyeljünk a fogantatás előtti időszakban.
2023. Április 25.
nő a kertben
(Kép forrása: Getty Images)

„Önismeretre szánni az időnket és az erőforrásainkat: mindig meghálálja magát”

Nyitrai Eszter pszichológus lelki épségünk megőrzésére vonatkozóan tud segítségünkre lenni.

Hormonok, a körülöttünk lévő példák és még ezer más dolog befolyásolják a gyermek iránti vágyat, azonban nem lehet mindenre ráhatásunk. – Valóban érdemes tisztán látni azzal kapcsolatban, milyen kép van bennünk a fogantatás, gyermekvállalás, várandósság, szülés-születés, kisbabás és kisgyermekes időszakkal kapcsolatban. Vajon mennyiben fedi ez a párunk fejében lévő képet, ő hogyan gondolkodik ezekről? Mit hozunk a családjainktól? Miben befolyásol minket a média és a társadalomban megmerevedett szokásrendszer, milyen tévhitek gyökereznek a tudásunkban és a gondolkodásunkban minderről – sorolja a pszichológus.

Nyitrai Eszter pszichológus

Nyitrai Eszter pszichológus (Fotó: magánarchívum)

A családalapításra vágyakozás időszakai és a gyermektelen élet szabadságát kiélvező szakaszok váltakoznak az életünkben. – Szokás viccesen mondani, hogy akkor állsz készen a gyermekvállalásra, ha egy 3 perces sétatávot képes vagy egy óra alatt megtenni és útközben rácsodálkozni a fűszálakra, a csigákra, a bogarakra és a virágokra, kavicsot gyűjteni és visszaszaladni 3-4-szer minden tócsához vagy padkához – mosolyog Eszter. – A viccet félig félretéve pedig azt gondolom, bizonyos értelemben az az ellentmondás is segítségünkre van, hogy erre nem lehet felkészülni. Dragomán György írja az egyik esszéjében, hogy “az apaság élményére nem lehet felkészülni, hogy az, amit egy másik ember gyerekével kapcsolatban érzel, legyen az szeretet vagy éppen idegesség, öröm, barátság vagy éppen harag, egyáltalán nem ad támpontot arra nézve, hogy milyen érzés az, amikor apák leszünk. Amikor végre megszületik a saját gyerekünk. Mélyen hiszem, hogy mindenképpen fontos az önismeret, a szülőséghez ugyanis le kell lassulni, el kell tudni fogadni, hogy az életünk meg fog változni és bírni kell az extra terhelést érzelmileg, fizikailag.

A minket körülvevő elképesztő információ-dömpingben felnőtt életünk egyik nagy kihívása a megfelelő helyről, hiteles forrásból való tájékozódás. Ez kiemelten fontossá válik akkortól, amikor egy új életért is felelősséget kell vállalnunk és ezeregy döntést meghoznunk olyan életterületeken, amelyekben egyébként nem feltétlenül vagyunk kompetensek. Itt és most kell ezt elkezdeni! – lelkesít a szakember.

De mi a teendő, ha nem tudunk egyensúlyba kerülni? – Ha kizárni nem is tudjuk a negatív hatásokat, akkor nincs más hátra, minthogy szembenézzünk velük! Bármely szorongató tényezővel kapcsolatos lelki munka hozhat olyan enyhülést, átkeretezést, feldolgozást, amely javíthatja az életminőségünket és egyben segítheti a teherbeesést. Fogalmazzuk meg tisztán magunknak, hogyan képzeljük el a célállapotot és ehhez mire van szükségünk, mi az, ami közelebb visz hozzá. Ebben a lelki munkában segítségünkre lehetnek a perinatális területen képzett szakemberek akár egyéni, páros, akár csoportos formában – mondja Nyitrai Eszter. – Olyan, a szülés körül segédkező szakemberek közül választhatunk, akik kifejezetten erről az időszakról szerzik tudásanyagukat. Előfordul az is, hogy a pár már a fogantatás előtti időszakban dúlával készül, aki aztán a várandósság, a szülés és a gyermekágyas időszak útján is végigkíséri őket. Az, hogy mindezekhez egyéni vagy csoportos formát választunk, attól függ, hogy a személyre szabottság vagy inkább a sorstársközösség adna számunkra többletet ebben az élethelyzetben.

„A tapasztalat az, hogy csak akkor kapunk észbe, amikor már közvetlenül egy feladat előtt állunk. Ilyen a gyermekvállalás is.”

Szarka Dorottya dietetikus mesélt arról, miért éri meg mielőbb az étrendünket a kiegyensúlyozott táplálkozás elvei szerint követni.

Az egészséges életmód az, amelyre mindig érdemes odafigyelnünk, hiszen életünk számtalan területét befolyásolja. Ha azonban gyermeket tervezünk, érdemes mihamarabb átgondolni étkezési szokásainkat is. – Nem is gondolnánk, hogy a minták átadásával milyen nagy mértékben terelgetjük a gyermekeinket az útjukon, de ha visszamegyek az időben, már a teherbeesés előtti 3-6 hónapban elfogyasztott ételek, italok is hatást gyakorolnak a kicsi fogantatására, megszületésére – kezdi a szakértő. –  Mostanában egyre többet hallunk az epigenetikáról, amely többek között azt vizsgálja, hogyan hat a szülők életmódja a gyermek egészségére. Érdekesség, hogy a várandósság előtti életvitelünk, sőt, a nagyszüleinké is lenyomatot hagy a születendő utód genetikájában. Például ha az anyuka dohányzik, a gyermek allergiás kórképében negatív hatásként jelenik meg a szokása. Az pedig nem is kérdés, hogy az alkohol- és drogfogyasztás a tiltólistán található.

Kutatások bizonyítják, hogy a termékenység és az életmód között szoros összefüggés van. – Nem mondok újat, hogy a testsúlyra való odafigyelés milyen kiemelt szerepet tölt be a nők életében. Többek között az alultápláltság és a túlsúly is rontja a fogantatás esélyeit. Azonban a testösszetétel az, amire fokozottan koncentrálnunk kellene. Ugyanis az alacsony testzsír-százaléknál például nincs tüszőérés, a méhnyálkahártya is vékonyabb lesz, hiszen az ösztrogén aktív hormonná alakulásához szükséges a női zsírszövet, míg a magas testzsír-százalék megzavarja a hormonrendszer működését – tudjuk meg Dorottyától. – De nézzük kifejezetten az étkezési szokások oldaláról! Alacsonyabb termékenységhez vezet az alacsony rost, de arányaiban magas gyorsan felszívódó szénhidrát bevitele szervezetünkbe. A finomított gabonából készült pékáruk gyakran felfújt termékeket jelentenek. Ha ezeket kovásszal készült, rozsos vagy hántolatlan gabona alapúra (azaz teljes kiőrlésűre) váltjuk, megnövekedett mennyiségű élelmi rostot, több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, viszont a heti cukorbevitelt csökkentjük, máris sokat tettünk a gyermekáldásért.

Jó hír tehát, hogy ha tudatosságot csempészünk az étrendünk összeállításába, nagy lépést teszünk a fogantatás irányába. – Kerüljük a telített zsírsavakat, az állati eredetű zsírokat és az adalékanyagokat. Ha hústermékeket fogyasztunk, az alacsonyabb állati zsír- és a magasabb százalékú hústartalmat tartsuk szem előtt a vásárlásnál! Egyebek mellett az is bizonyításra került, hogy heti egy-két húsmentes nap a bélrendszerünk egészségének megtartása mellett a termékenységet is támogatja. Szintén érdemes megemlíteni a BPA-mentes ételtárolókat, hogy elkerülhessük a xeno-ösztrogének zavaró hatását az ösztrogén hormonra vonatkozóan – mondja a két kisgyermeket nevelő szakember.

Szarka Dorottya dietetikus

Szarka Dorottya dietetikus (Fotó: magánarchívum)

A WHO friss kutatása szerint minden hatodik pár terméketlen, ezért sokan kényszerülnek hormonkezelésre, és az embrió beültetésére. – Érdekesség, hogy a teljes kiőrlésű gabonából készült pékáruk, a magasabb rosttartalmukkal növelték a beültetés sikerességét. A méhnyálkahártya ugyanis vastagabb lett, így a petesejt könnyebben tudott megtapadni. A vitaminok és  étrend-kiegészítők alkalmazása azonban nem csak a hormonkezelés idején ajánlott, mert sajnos a napi zöldség- és gyümölcsfogyasztásunk nem fedezi a szervezet által megkívánt ásványi anyag és vitamin mennyiségét. Csak néhányat említve, amelyek pótlására szükség lehet – még kiegyensúlyozott étrend mellett is – a tervezés időszakában: Omega-3 zsírsav, Q10 koenzim, szelén, cink, C-, E-, D-vitamin, magnézium, folsav (folát formájában). Ez utóbbi jelentősége, hogy a folát már egy jó hasznosuló aktív forma, míg a folsavat át kell alakítania a szervezetnek. Ez egyrészt energiaigényesebb folyamat, másrészt majdnem minden második nő szervezete nem is képes a foláttá való átalakításra.

De hogyan találkozik a kiegyensúlyozott táplálkozás és magunk jutalmazása? – Ha a mértékletességet megtartjuk, apró engedményeket nyugodtan tehetünk magunknak. Nem kell mentesen étkeznünk és teljesen lemondanunk a gluténról vagy a laktózról, ha nem vagyunk rá érzékenyek. Ez a kiegyensúlyozottság igaz persze egyes alapanyagok túlfogyasztására is. Azt is tudjuk, hogy a finomított cukor függőséget okoz, azonban miért ne kaphatnánk be egy kocka jó minőségű, 85%-os csokoládét, amelynek az antioxidáns tartalma is magas? Ajánlott a folyadékutánpótlást vízzel fedezni, de egy-két bögre tea még beleférhet, lehetőleg ízesítetlenül! A reggel 6-7 órai  kávénkat fogyasszuk ezentúl 11 vagy 14 órakor, máris csökken a stressz-szintünk, és aludni is jobban fogunk ezentúl, ugyanakkor megmarad a kávézás szokásának „énidő” vagy „szociális élmény” jellege – mosolyog a dietetikus.

„Ha van egy vágyunk, kitartó munkával bárhonnan tudunk új életet kezdeni”

A sport több mint testmozgás, de a cél, hogy mielőbb hozzunk egy határozott döntést a testünk fizikai ápolásáról, törődjünk vele! Hudákné Farkas Lívia funkcionális fitness-edzőt kérdeztük a nők és a sport kapcsolatáról, kitérve a fogantatásig vezető útra.

Legyen előttünk egy cél, amit el szeretnénk érni. Ez a cél legyen látótávolságon belül és illeszkedjen az aktuális jelen pillanatunkhoz. – Ez a cél kapcsolódhat a gyermekvállaláshoz, a fogantatás gondolatához is, és hogy ehhez felkészíthessük magunkat fizikailag és lelkileg egyaránt. Készítsünk cselekvési tervet, azaz a célunkhoz vezető utat bontsuk le apróbb lépésekre. Fontos a motiváció fenntartásához, hogy a lépések megtétele, elérése után dicsérjük meg magunkat – lelkesít az edző.

Hudákné Farkas Lívia funkcionális fitness-edző

Hudákné Farkas Lívia funkcionális fitness-edző (Fotó: magánarchívum)

A fogantatásig vezető úton támogathat minket a rendszeres mozgás, hiszen a negatív hatásokat semlegesíthetjük általa, megtanulhatjuk megállítani, majd irányítani a gondolatainkat. Ha egy óra hosszára kikapcsolhatunk és mentálisan befelé fordulhatunk, egy sor kellemes és pozitív válaszreakció indul el a szervezetünkben. – Erősödhet az immunrendszerünk, korábbi testi problémák javulásnak indulhatnak, kreatívak és vidámak lehetünk. Visszatér az életkedvünk, a homeosztázis, ami a test egyensúlyi állapota. Az agyi funkciók élesednek, hormonális, sejt szintű pozitív változások indulnak be, javul a koncentrációnk, megjelenik az öröm az életünkben. Javul a szívünk teljesítménye, a keringési rendszerünk, érhálózatunk, csontrendszerünk állapota, szó szerint megfiatalodunk – sorolja az aktív életmód előnyeit Lívia.

Fontos figyelembe venni, hogy egy nő éppen milyen életszakaszában van, de legalább heti kétszer szánjon időt a testmozgásra, lehetőség szerint. Természetesen mindig szem előtt tartva a fizikai, egészségi állapotát. – Ha kicsit „zűrösebb” az életünk, akkor inkább olyan sportot válasszunk, amelyben megnyugodhatunk, kicsit lassíthatjuk magunkat. Viszont ha nincs akadálya a mozgásnak, akkor csinálhatunk bármit az észszerűség keretein belül. Mindig hallgassunk a belsőnkre, kérdezzük meg magunktól, mi esne jól. Akit megnyugtat egy orvosi vélemény, nyugodtan kérdezze meg őt erről, de a legpontosabban mi magunk érezzük, mire lehet szükségünk – mondja a kategóriájában magyar bajnok edző. – Olyan mozgást válasszunk, amely közben legyőzhetetlennek érezzük magunkat! Ha mi jól vagyunk, a környezetünk is azzá válik.

A lányos anyuka edzőként két gyermek megszületésében is “kivette a részét”. Mindkét kismamánál azt tapasztalta, hogy a mozgás jót tesz, és ha az anya bírja, akkor csinálja, amit elkezdett a fogantatás előtt. Viszont ha a gyermekvállalás előtt nem, vagy csak nagyon keveset mozgott, akkor mindenképpen könnyű, főleg a hátizmokat tornáztató kismamatornák javasoltak neki. – Az egyikük mindig sportolt, és a negyedik gyermekével volt várandós. A terhesség előtt, közben és utána is a kondi edzéseimre járt. Súlyzózott, guggolt, fekvőtámaszokat csinált, persze figyeltünk, hogy ne terheljük túl. Arra kértem, hogy csak addig jöjjön, amíg jól esik számára a mozgás. Amint már nehézkessé válik, inkább készüljön lelkiekben és váltson pihentetőbb sétára. Gyönyörű, egészséges kisbabája született – meséli büszkén Lívia. – A másik hölgy egy jógaoktató volt, kissé lágyabb aspektussal. A jóga mozdulatait szerintem végig csinálta, hozzá ez a mozgásforma állt közelebb, a kondi jellegű edzést nem érezte komfortosnak. Így ő néha eljött ugyan, de inkább a feltöltődés miatt. Csodás egészséges bébi jött a világra ebben az esetben is. A hozzám járó kismamáknál igyekeztünk a láb, hát, mell izmait megtornáztatni szalaggal, könnyű súlyokkal, fitballal. Ezek a leginkább igénybevett területek a terhesség alatt – így figyelhetünk rájuk a tudatos gyermekvállalás tervezési időszakában is.