Az élet egyik legnagyobb igazságtalansága, hogy rengeteg babára váró párnak kell csalódnia a hiábavaló próbálkozások után. A testileg és lelkileg is erőt próbáló helyzetbe azonban nem muszáj beletörődni: az orvostudomány fejlődésének, az egyre nagyobb szakértelemmel végzett lombikprogramnak és a különböző kiegészítő módszereknek köszönhetően sokak álma válhat valóra.
Két olyan édesanya mesélte el csodával határos fogantatástörténetét, aki a sok fájdalom és sikertelenség ellenére sem adta fel, és határozottan állítja, hogy a gyerekek születése minden szenvedésükért kárpótolta őket – és persze a büszke apákat.
„Ne aggódjon, akár egy tucat gyereket is szülhet!”
Réka szívből vágyott és készült is az anyaságra, mindig is arról álmodott, hogy ha eljön az idő, egy fia és egy lánya lesz. „A babavállalás előtt kivizsgáltattam magam, és zöld utat kaptunk a megvalósításhoz. Akkor elhangzott ugyan az ultrahangok alkalmával, hogy szív alakú a méhem, de sietve hozzátették azt is, hogy nem kell túlaggódni, minden harmadik nőnek ilyen, és így is lehet egy tucat gyereket szülni.”
Hét hónapon át hiába várták a pozitív tesztet Rékáék, pedig teákat és vitaminokat is kipróbáltak. Mint mondja, ennyi kudarc elég volt nekik ahhoz, hogy kezdjenek belefáradni. „Legnagyobb örömünkre a következő hónapban megjelent az a bizonyos két csík, két hét után azonban elvetéltem. Az orvosok persze biztattak, hogy előfordul az ilyesmi, és majd legközelebb biztosan sikerül. A következő hónapban ismét pozitívat teszteltem, de már visszafogottabban ünnepeltünk. Az előzmények miatt hormonpótlást is kaptam, így ezúttal valamivel később, a nyolcadik héten veszítettük el a babát. Mivel hatalmas volt a petezsák, de a szikhólyag nem fejlődött, leállították a hormont, és spontán el is ment a babánk” – idézi fel a történteket Réka, aki itt már kezdte sejteni, hogy valami nincs rendben.
Az orvosok még ekkor is a természetes kiválasztódásról beszéltek a párnak, de ők érezték, hogy ennél többről lehet szó. „Felkerestem egy másik orvost, aki méhtükrözést végzett. Ő is látta az úgynevezett kétszarvú méhemet, de azt mondta, ezzel nem kell foglalkozni. Elmentem egy újabb orvoshoz, aki azt mondta, hogy septumom (méhsövény) van, de az simán eltüntethető egy beavatkozással. Ajánlott is egy professzort, akihez szintén bejelentkeztem. Ő volt az első, aki azt mondta, hogy kétesélyes a dolog.”
Hogy kiderüljön, mi van odabent, a szakember laparoszkópiás műtétet javasolt Rékának, amibe ő nem ment bele. „Inkább visszatértem a saját orvosomhoz, aki azt mondta, hogy ehhez nem kell műtét, elég egy kontrasztanyagos petevezeték-átfújás. Ennél a vizsgálatnál fogalmazódott meg bennem először, hogy feladom, mert pokolian fájdalmas volt, ráadásul addigra már hetek óta folyamatosan szúrtak, ultrahangoztak, tükröztek. Besokalltam” – mondja Réka, akinél a röntgen egyértelműen kimutatta, hogy vissza van gyűrődve a méhfala, így sokkal nagyobb műtét várt rá, mint sejtették.
Az anyai ösztönök gyerek nélkül is működnek
Miközben Réka korábbi orvosai csak a sötétben tapogatóztak a megoldást keresve, ő megtalálta ennek a specialistáját, aki végül meg is operálta. „Három havi ciklus, majd két hónap próbálkozás után megfogant a fiam. Óvatos örömmel fogadtuk, hetekig el sem mertük hinni, hogy végre mis is szülők leszünk. Az előzmények miatt végig veszélyeztetett terhes voltam, ennek ellenére kiegyensúlyozott, boldog volt a babavárásom, aminek végén programozott császárral jött világra Márkó, épen, egészségesen. A lányomnál két hónapot sem kellett próbálkozni, és bár ott is veszélyeztetett voltam, szintén nagyon jó várandósságom volt” – avat be Réka, aki akkor is azt gondolta, hogy minden fájdalom és szenvedés megérte, hisz tudták, hogy miért csinálják.
Mint meséli, pontosan érezte, hogy valami gond van, és addig ment, míg választ nem kapott a kérdéseire. „Ha az első orvosokon múlt volna, még most is csak próbálkoznánk, elvetélnék, vagy már fel is adtam volna az egészet. Így »csak« másfél évünk ment rá a próbálkozásra, és most itt a két szép, egészséges gyerekünk” – mondja Réka, akiről kiderült, hogy endometriózissal küzdött.
Az anyuka azért is szerencsésnek érzi magát, mert a próbatételek megerősítették a kapcsolatát férjével . Réka férje még most is, hogy Márkó már másodikos, Léna pedig szeptemberben kezdi a sulit, rengetegszer elmondja, milyen büszke arra, hogy ezt így végigcsinálta: „Felnéz rám, amiért önként besétáltam a műtőbe, és vállaltam a császármetszéseket, mert elmondása szerint ő biztos feladta volna, és egész életében hálás lesz, hogy megajándékoztam őt a gyerekeinkkel.”
„Azért nem esik teherbe, mert nem akarja igazán!”
Ez volt az a mondat, amiért Juli úgy döntött, hogy tizenkét év után otthagyja a nőgyógyászát, akitől segítséget remélt a több hónapon át tartó, eredménytelen próbálkozások után. „16 évesen kezdtem hozzá járni, és azt hittem, hogy ennyi idő alatt igazán jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Abban bíztam, hogy majd nála fogok szülni, de máshogy alakult. Fülig szerelmes voltam, szuper munkám volt, és épp kerestük az első közös otthonunkat a barátommal. Úgy láttuk, eljött az idő a babavállalásra, ezért belekezdtünk” – emlékszik vissza Juli, aki négy-öt sikertelen hónap után kezdett pánikolni.
Az orvosa persze nyugtatgatta, hogy ebben nincs semmi kóros, legyenek rajta továbbra is a „gyerekprojekten”, és nem lesz baj. Juli megfogadta a tanácsát, de hiába reménykedtek a kétcsíkos tesztben. Hogy kiderüljön, minden rendben van-e, mindketten elmentek egy átfogó laborvizsgálatra, ahol mindent rendben találtak. „Volt egy kis vashiányom, de ezen kívül semmi. Ezt gyorsan el is kezdtük orvosolni, így elvileg semmi nem állta útját a terhességnek, a gyakorlatban azonban mégsem akart összejönni. A barátnőim közül ketten egyszerre lettek várandósak, ráadásul egyikük nem is tervezetten. Nagyon nehéz volt velük együtt örülni, sőt, igazából nem is sikerült” – mondja őszintén Juli, akit egyre jobban frusztráltak a negatív terhességi tesztek.
Miután kért az orvosától egy speciális vérvizsgálatot, az elnevette magát, és azt mondta a kétségbeesett lánynak, hogy lehet, hogy azért nem esik teherbe, mert nem is akarja igazán. Ez a kijelentés annyira szíven ütötte, hogy nem is tudott mit mondani, csak elvette a beutalót, és kiviharzott a rendelőből. „Csak a kocsiban tört ki belőlem a zokogás, akkor viszont annyira, hogy hazáig abba sem bírtam hagyni. Arra sem emlékszem, hogy jutottam el hazáig” – idézi vissza a fiatal lány, aki már másnap új orvos után nézett.
Római meglepetés
Az egyik kolléganője ajánlotta az orvosát, aki már a fotója alapján is szimpatikusnak, megértőnek tűnt. Szerencsére személyesen is ilyen volt, és figyelmesen hallgatta végig Julit az első találkozásuk alkalmával. Ő nem tartotta rossz ötletnek a vérvizsgálatot, sőt pár további paraméterre is kíváncsi volt. „Az eredményeim nem adtak okot aggodalomra, ezért abban maradtunk, hogy folytatjuk a próbálkozást, és ha továbbra sem fogan meg a kisbabánk, a szerelmemet (aki közben a férjem lett) szintén elküldi kivizsgálásra. Sajnos eredménytelenül teltek a hónapok, így rajta volt a sor, és nála sem találtak eltérést” – emlékszik vissza Juli, aki egyrészt örült annak, hogy Dávid egészséges, másrészt viszont csalódott volt, amiért még mindig nem derült ki, miért váratja őket a gólya.
„Az a típusú ember vagyok, aki szereti kézben tartani a dolgokat, és ha adódik egy probléma, akkor azt próbálom a lehető leggyorsabban megoldani. Ez a helyzet nagyon felőrölt: nem volt ráhatásom a dolgok alakulására és igazából azt sem tudtuk, min kellene változtatnunk. Nagyon megszenvedtem ezt a végeláthatatlannak tűnő időszakot” – meséli Juli, akit időközben a munkahelyén is előléptettek. „Megelégeltem, hogy a szomorúság kezdi behálózni az életemet, ezért inkább a munkába temetkeztem. Ott nagyon sikeres voltam, és amit elterveztem, az meg is valósult. Ez volt a mentsváram. Felhagytam a mániákus teszteléssel, és Dávidot sem stresszeltem tovább az időzített együttlétekkel. Annyit tudtam tenni, hogy igyekeztem még egészségesebben élni, táplálkozni, sportolni, szedtem vitaminokat… Ezzel együtt belefáradtam a küzdelembe, úgy éreztem, egy kis pihenésre van szükségem.”
Juli ezért megbeszélte a férjével, hogy elutaznak Rómába, és szélnek eresztik a gondjaikat. Készülődés közben jött rá, hogy a minivakáció második napján lesz időszerű a menstruációja, ami miatt még bosszankodott is egy kicsit. „Felkészültem erre is, és nagy örömmel vártam a kiruccanást. A szállásunk csodás volt, és hiába voltam benne száz százalékig biztos, hogy meg fog jönni, a vérzés elmaradt. Másnap, és harmadnap sem történt semmi, ezért nagy nehezen szereztünk egy terhességi tesztet. Azaz kettőt, mert az egyiket azon nyomban meg akartam csinálni, egyet pedig hagytam reggelre. Legnagyobb meglepetésemre az első halványan pozitív lett, a másnapi pedig félreérthetetlenül kétcsíkos volt” – meséli Juli, aki a fellegekben járt a boldogságtól. A nagy felfedezésnek köszönhetően már hárman repültek vissza Budapestre, és harmincnyolc zökkenőmentes hét után megszületett a kislányuk, Míra, akinek neve annyit tesz: csoda, csodával határos.
Címlapképünk illusztráció.
Kapcsolódó cikkek
