Család

Anyukájának adta a mája egy darabját, megmentette az életét

A súlyos májbetegséggel küzdő asszonynak csak a májátültetés adott esélyt a gyógyulásra, a fia egy percig sem habozott, hogy segítsen.
2022. November 19.
Nő májátültetés után

A több szempontból sem mindennapi beavatkozásra Modenában került sor: az egyik különlegessége, hogy a szervátültetés élő donornak köszönhető, a másik pedig, hogy az operációt teljes egészében robottechnológiával végezték. Az október végén elvégzett transzplantáció után a kórház örömmel adta hírül, hogy az adományozó és a befogadó páciens, azaz az anyuka és a fia is jól van.

„A beavatkozás, amely életmentőnek bizonyult a májrákban szenvedő édesanya számára, komplikációk nélkül zajlott. A szervadományozó 38 éves fia hasán csak egy kisebb metszést ejtettek, azon keresztül emelték ki az édesanya testébe átültetett májdarabot” – részletezték a szakemberek, akik szerint a műtét nemcsak a vágás mérete miatt olyan, mint egy fordított császármetszés, hanem azért is, mert ezúttal a fiú adott életet az édesanyjának.

Az operációt végző orvoscsapat vezetője, Fabrizio Di Benedetto elmondta, hogy ezt a rendkívül korszerű sebészeti módszert csak kevés helyen alkalmazzák a világban: „A robottechnológia alkalmazása lehetővé teszi, hogy a szervadományozó testén a lehető legkevesebb vágást ejtsük, ami jelentősen gyorsítja a felépülést, számottevően kevesebb fájdalommal jár és esztétikai szempontból is kimagasló. Az egészséges szervdonor hamarabb visszatérhet megszokott életritmusába, és a kontrollvizsgálatok elvégzése is járóbeteg ellátás keretében történik.”

 

A robotasszisztált beavatkozást követően a nagylelkű fiút 48 órás megfigyelés alatt tartották, majd el is hagyhatta a kórházat. Annak ellenére, hogy komoly műtéten esett át, az édesanyjának sem kellett hosszú ideig kórházban maradnia, őt mindössze 6 nap után hazaengedték és az otthonában gyógyul.

Abban, hogy az operáció ilyen jól sikerült, nagy szerepe van annak is, hogy rendkívül felkészült és nagy tapasztalattal rendelkező orvoscsapat segített a beteg édesanyának. Di Benedetto professzor több mint 430 robottechnológiával végzett műtéttel büszkélkedhet, miközben a szervátültetés terén is komoly rutinnal rendelkezik: elhunyt szervdonorból 1150 transzplantációt hajtott végre, élő donorból pedig 16-ot, ám még a korábban használatos, jóval invazívabb módszer alkalmazásával.

„Kollégáimmal biztosak vagyunk benne, hogy a robotasszisztált sebészi beavatkozások a jövőben egyre nagyobb teret hódítanak majd a szervátültetések során is, hiszen mind a transzplantált, mind a szervadományozást vállaló donor számára kockázatmentesebb ez a modern eljárás” – tette hozzá a jövőbe tekintve a bravúros sebész.

(Fotó: Getty Images)