Stáhly Kata pszichológus a gyermekvédelem helyzetéről: Nagyon sok olyan helyzet és megoldás lenne, ami nem a pénzen múlik

(Kép forrása: Getty Images)

A Hintalovon Alapítvány idén kilencedik alkalommal készíti el Gyermekjogi Jelentését, amely a hazai gyermekvédelem egyik legfontosabb tükre. A jelentés célja, hogy láthatóvá tegye a gyermekeket érintő legégetőbb problémákat – még akkor is, ha ezek az adatok gyakran hiányosak, vagy nehezen hozzáférhetők. Miért kulcsfontosságú a prevenció, hogyan lehetne valóban gyermekközpontúvá tenni a rendszert, és mi tartja még mindig életben a gyermekvédelem frontvonalán dolgozókat? Stáhly Kata pszichológus válaszol.

Mennyire tudtok egy ilyen jelentés elkészítésénél hiteles adatokhoz, valóban megbízható forrásokhoz jutni?

A jelentés három alappillérre épül, ezek egyenrangúan fontosak, de talán az adatok kiemelhetők mint elsődleges forrás. A másik két „láb” egyrészt a korábban elfogadott törvények, módosítások, rendeletek, másrészt pedig a médiában megjelent hírek, események, amelyek szintén befolyásolták a gyerekek életét. Ugyanakkor a média esetében nehézséget jelent a polarizáltság, illetve az, hogy mennyire hitelesek azok az információk, amelyek alapján egy-egy cikk vagy híranyag készül. Ezért is lenne kiemelten fontos, hogy az adatkérésekre megbízható és időben érkező válaszok érkezzenek, hiszen ezek képezik az összehasonlítás alapját.

Adatok terén hogy álltok?

Stáhly Kata, a Hintalovon Alapítvány pszichológusa

Az első Gyermekjogi Jelentés 2017-ben jelent meg – most a kilencediket készítjük –, és szinte azt kell mondani, hogy akkor könnyebb dolgunk volt, mert több adat állt rendelkezésre. Az idei évben is több mint harminc adatkérést küldtünk különböző állami és civil szervezeteknek. Nemcsak az a kérdés , hogy továbbítják-e nekünk az adatot, hanem az is, hogy egyáltalán gyűjtik-e. És ha gyűjtik, akkor mikor adják át – mert gyakran ez is bizonytalan.  A legtöbb információt a KSH-tól kapjuk, ahol a gyermekvédelem témakörében széleskörű adatgyűjtés zajlik, de sok adat késve érkezik meg. Sajnos  vannak olyan területek, ahol egyszerűen nem gyűjtenek adatot – például a kórházban hagyott csecsemők számáról, a gyermekek meghallgatásáról gyámhatósági eljárásokban vagy a gyermekpszichiáterek létszámáról. Ugyanígy korábban nem volt adat arról sem, hány iskolapszichológus dolgozik az országban. Pedig ezek a számok nagyon fontosak lennének, hogy hosszabb távú tendenciákat vizsgálhassunk. Hiszen a jelentés egyik legfontosabb funkciója, hogy megmutassa, hogyan változott a helyzet az elmúlt 8–10 évben. De ezt objektíven csak adatok alapján lehetne igazán pontosan megítélni. Rendszeres és szakmailag megfelelő adatgyűjtésre lenne szükség annak érdekében is, hogy a kiszolgáltatott és sérülékeny helyzetben lévő gyerekek beazonosíthatóak, és a megfelelő segítő, támogató programok megfelelően végrehajthatóak legyenek.

 A nehézségek ellenére láttok szembeötlő változásokat az elmúlt évek során?

Igen, a gyermekek elleni erőszak témakörében például viszonylag megbízható adatsorok állnak rendelkezésre. Ezekből látható, hogy nagyon jelentősen emelkedett a regisztrált esetek száma, legyen szó fizikai, érzelmi vagy szexuális bántalmazásról. Megnézzük azt is, hogy a bántalmazás a családon belül vagy azon kívül történik-e – és ott is markáns különbségeket látunk. A fizikai és lelki bántalmazásnál tízszeres arányban fordul elő, hogy családon belül követik el. A szexuális bántalmazás esetében ez az arány négyszeres-ötszörös, miközben tudjuk, hogy ezekben az esetekben az elkövetők 90%-a a gyermekhez közel álló személy – családtag, rokon vagy bizalmi kapcsolatban lévő felnőtt.

Mi állhat a növekedés hátterében?

A növekvő számokat sokféleképpen lehet értelmezni. Több eset történik? Jobban működik a jelzőrendszer? Több áldozat fordul hatósághoz? Valószínűleg mindhárom egyszerre igaz. Az biztos, hogy az évek során fejlődött a rendszer érzékenysége. A 2024-es törvénymódosítások – amelyek részben a kegyelmi ügy nyomán léptek életbe – komoly változást hoztak a jelzőrendszer működésében: a jelzőrendszeri tagok – pedagógusok, óvónők, védőnők stb. – immár büntetőjogi felelősséget viselnek, ha nem tesznek jelzést. Ez akár két év szabadságvesztéssel is járhat. Ez 2024 szeptemberétől van érvényben, így még nem mutatkozik meg a mostani jelentésben – de jövőre várhatóan már igen. Kérdés, hogy ez mennyiben növeli majd a bejelentések számát. Mi azt gondoljuk, hogy nem a további fenyegetettség a jó út, főleg egy már amúgy is túlterhelt rendszerben.

Milyen intézkedésekre lenne szükség ahhoz, hogy ne csak a bejelentések száma nőjön, hanem maguk az esetek is csökkenjenek – tehát hogy megelőzés történjen, ne csak utólagos szankció?

Ez lenne a legfontosabb. Csakhogy jelenleg annyira súlyos a helyzet, hogy gyakorlatilag csak a folyamatos „tűzoltás” zajlik. A kisebb tüzekkel nem is tud senki foglalkozni. Pedig vannak lehetőségek a prevencióra. Mi például a Nemecsek Programon belül foglalkozunk az intézményen belüli bántalmazás megelőzésével – akár iskolai közösségekben, akár szülői oldalról. Azt nem mondhatjuk, hogy nincsenek eszközeink, de ezek sokkal több támogatást igényelnének. A rendszer jelenleg úgy működik, hogy csak akkor reagál, amikor már súlyos a probléma. A gyerekek mentális állapotával külön fejezetben is foglalkozunk a jelentésben.

Mit tapasztaltok?

Drámaian nőtt az önsértések, az öngyilkossági gondolatok aránya. És még ha a gyermek bekerül is az ellátórendszerbe, gyakran ott sem kap megfelelő segítséget, mert az is túlterhelt. A megelőzés már azzal is kezdődhetne, hogy a szülők és a gyerekekkel dolgozó felnőttek támogatást kapnak abban, mit vegyenek észre, mit tehetnek, hová fordulhatnak. Persze ez még mindig nem a prevenció, hiszen ez már az észrevétel szintje. De még ez sem működik elég jól – nagyon magas a küszöb, amíg valaki egyáltalán észreveszi, hogy baj van. És ehhez szorosan kapcsolódik a családok anyagi biztonsága is. Ha egy család bizonytalanságban él, sokkal nehezebb a szülőknek figyelni, reagálni, megelőzni. Ez egy összetett, mélyről induló probléma.

Olvastam egy megrázó adatot: több mint 117 ezer gyereket tartanak nyilván veszélyeztetettként. Mit jelent pontosan ez a kategória?

Veszélyeztetett az a gyerek, akinek a növekedését, testi, vagy lelki fejlődését valami akadályozza, tehát minden olyasmi, ami árt a gyereknek. Veszélyeztető lehet a család, vagy a gyerek környezete, a veszélyeztetés történhet szándékkal, vagy nem szándékkal. Ha felmerül, hogy egy gyerek a családjában veszélyeztetve van, akkor a gyermekjóléti szolgálat belép a képbe. Ha egy gyermek és családja kapcsolatba kerül a gyermekjóléti szolgálattal, az nem jelenti automatikusan azt, hogy kiemelik a gyereket a családból. A kiemelés az utolsó lépés – akkor történik meg, ha a család a súlyosabb problémáit segítséggel sem tudja megoldani, vagy ha nem működnek együtt a családsegítővel, illetve ha a gyermek a családjában veszélyben van. A veszélyeztetett kategória azt jelzi, hogy a gyermek családban maradhat, ha a család megfelel bizonyos feltételeknek, a szolgálat pedig állandó figyelemmel kíséri a helyzetet.

Ez mekkora része a magyarországi gyermekeknek?

Jelenleg 1,6 millió gyermek él Magyarországon – vagyis majdnem minden tizedik gyermek veszélyeztetettként van nyilvántartva. Ez nagyon magas arány. A jelentés célja az is, hogy láthatóvá tegyük a bajt. Nem könnyű olvasmány – és az a szándékunk, hogy szembenézésre késztessen.

 Mely tényezők befolyásolják még ezt az évről évre romló tendenciát?

A családok helyzete kulcskérdés, de ugyanígy fontos az is, mennyire élünk közösségi életet. A gyermekek egyre inkább elzárkózva élnek – egyre többet mobiloznak a saját szobájukban, ahelyett hogy közösségekbe járnának. És ugyanez igaz a szülőkre is. Ez nem csak életmódbeli kérdés. A gyermekeket a kapcsolataik is védik. Minél több ember veszi körül őket, annál több lehetőségük van segítséget kérni, és annál nagyobb az esélye, hogy valaki észreveszi, ha baj van. Bruce Perry amerikai pszichiáter szerint ideális esetben egy gyermeket hét felnőttnek kellene körülvennie bizalmi kapcsolatban – legyen az óvónő, tanár, rokon vagy egy szülő barátja. Ezzel szemben az amerikai átlag 0,7. Magyarországon sem lehet sokkal jobb ez az arány. Ez a kapcsolathiány is része annak a rendszernek, amelyben ma gyerekeink felnőnek. Ha a gyermekek körül lévő felnőttek nincsenek jól, márpedig azért azt kimondhatjuk, hogy nagyon nagy számban nincsenek jól, akkor ki az, aki észreveszi, aki segít? A másik ilyen tényező az online tér, az elmagányosodás, elszigetelődés.

Hogy állunk a szakemberekkel?

Sajnos egyre kevesebb a jó szakember, vagy egyáltalán az ember, aki a gyerekek mellett van – ezt már tavaly is így fogalmaztuk meg és azelőtt is. A kérdés az, hogy „még hova tovább?”. A köznevelési rendszerből 16.000 pedagógus hiányzik, a háziorvosi praxisok 18,2%-a betöltetlen, 11 vármegyében nem érhető el gyerek- és ifjúságpszichiátriai fekvőbeteg ellátás. Óriási a szakemberhiány, a meghirdetett álláshelyek egyre nagyobb százaléka betöltetlen marad. Akik még benne vannak a rendszerben, elképesztően sok erőn felüli munkát végeznek, miközben a szakellátásban dolgozó szakemberek között amit a leginkább éreznek az a félelem, fenyegetettség, kiszolgáltatottság és még a társadalmi stigmatizáció is. Az anyagi juttatásaikat pedig szinte elképzelni is nehéz, mennyire kevés.

Mi tartja őket mégis ott?

Valószínűleg az elhivatottságuk, és sok esetben az a közösség, amit a felnőtt munkatársi közeg jelent: a szolidaritás, az egymás iránti szeretet és összetartás. Ez az elköteleződés van most kihasználva minden oldalról.

Ráadásul sok helyen valódi kollektíva alakult ki, a munkatársak között erős kötelék alakul ki. Ez az, ami még tartja a rendszert, mégis eljutottunk oda, hogy gyerekpszichiátert például alig lehet találni. Ha van egy pszichológus, akinek véletlenül megvan egy gyerekpszichiáter telefonszáma, azt szó szerint kincsként őrzi, hiszen gyakorlatilag elérhetetlenek.

Egyéni, családi és rendszer szinten mik azok a tényezők, amelyekre leginkább szükség lenne, akár nulladik lépésként?

Jelenleg az egyik legnagyobb kérdés, hogy például az átláthatóságinak nevezett törvény hogyan fog hatni ránk, civil szervezetekre, és még sok más szereplőre. Ez jelenleg nagyfokú fenyegetettség, ami megnehezíti, hogy pozitívumokat emeljünk ki. De mi is igyekszünk hangsúlyozni, hogy igenis történtek előremutató lépések is. Például a nevelőszülői illetmény jelentősen emelkedett, több örökbefogadás történt tavaly, mint az azt megelőző évben, és a gyerekek online biztonságára is komolyabban figyelnek már. Szóval vannak előrelépések – akár szabályozási, akár gyakorlati szinten. Ezek fontosak, de a nagy egészhez képest sajnos csak apró lépések. Mi, a saját munkánkban is folyamatosan próbálunk eszközöket adni a szülőknek, pedagógusoknak, gyerekeknek – és szerencsére rajtunk kívül is sok szervezet létezik, akikhez lehet fordulni. Van, aki kifejezetten a bullying helyzetekkel foglalkozik, más az online biztonságban segít. Vannak gyermekvédelmi szakszolgálatok, központok, ahol valódi segítséget lehet kapni – akár ingyenes pszichológiai ellátást, mediátort, családterápiát. Igen, sok esetben várólista van, de legalább nem kell érte fizetni. A probléma inkább az, hogy az egész rendszer nagyon esetleges. Kívülről nem átlátható, és emiatt rendkívül sérülékeny is. A prevenció nagyon hiányzik. És ha már megtörtént valami, akkor sem tudjuk, pontosan milyen folyamatok várnak ránk. Sok a bizonytalanság, sok a tájékozatlanság – nem is azért, mert a szülő ne akarná tudni, hanem mert egyszerűen nincs honnan, nincs kitől információt szereznie.

Kapcsolódó cikkek

Család Fél év után hazaengedték a jogtalanul kórházban tartott kisbabát

Család Szalai Kriszta: „Ha fáj, hogy a gyerekek tükröt tartanak elénk, az jó jel, mert azt mutatja, hogy van esély a fejlődésre”

Család „Két hónapnak indult, harmadik éve van ebben a kórteremben” – a HáziPatika meglátogatta a kórházban hagyott gyerekeket

Család Gerillaakcióval lepte meg a fővárost az SOS Gyermekfalvak