Család

Bíróság mondta ki: nem kötelező a gyerekeknek a nagyiékkal találkozni

Egy évek óta húzódó perben hozta ezt a döntést az olasz legfelsőbb bíróság.
2023. Február 03.
szülő nagyszülő vita
A kép illusztráció. Kép forrása: Getty Images

Az olasz legfelsőbb bíróság ítéletében kimondta, hogy a gyerekek nem kötelesek látni a nagyszüleiket, ha ezt nem akarják, számolt be róla a The Guardian.

Az ügy, amelyben a döntés született, egy évek óta húzódó milánói per, amely azt követően került a legfelsőbb bíróságra, hogy egy kétgyermekes pár fellebbezett egy korábbi, alsóbb fokú bírósági ítélettel szemben. A korábbi döntés arra kötelezte a két gyereket, hogy apai nagyszüleikkel töltsenek időt.

A pert korábban a nagyszülők és egy apai ágú nagybácsi indította el, mert „a szülők által állított akadályok miatt” nem tudtak találkozni a gyerekekkel – a szülőkkel korábban családi konfliktusuk adódott.

A nagyszülők pert nyertek a fiatalkorúak bíróságán, és a milánói fellebbviteli bíróságon is, ami 2019-ben találkozókat rendelt el szociális munkás jelenlétében köztük és a gyerekek között, miközben figyelmeztették a szülőket a gyermekeket érő esetleges pszichés károsodásra annak okán, hogy megfosztják őket attól, hogy a rokonaikat láthassák.

A szülők azzal érveltek, hogy a gyerekek nem értékelték ezeket a találkozókat a családi feszültség miatt, és a legfelsőbb bírósághoz fordultak, hogy helyezzék a döntést hatályon kívül.

A legfelsőbb bíróság szerint bár kétségtelen, hogy a gyerekeknek hasznára válna, ha kapcsolatot tartanának a család idősebb generációjával, mégsem kényszeríthetők erre, különösen a konfliktusos környezetben.

Ezért a bíróság kimondta, hogy a gyerekek érdekeinek kell elsőbbséget élvezniük a nagyszülőkével szemben, és nem írható elő egy „nemkívánatos kapcsolat”, főként akkor, ha a gyerekek már „belátásra képesek”, és betöltötték a 12. életévüket.

Az Olaszországben 2006-ban bevezetett családtörvény értelmében a gyerekeknek joga van meghatározó kapcsolatot fenntartani a nagyszüleikkel, még akkor is, ha a szülők különváltak. A nagyszülőknek joguk van ahhoz is, hogy a bíróságtól kérjék annak megállapítását, hogy káros-e a gyerekek jóllétére, ha a szülők megtagadják a nagyszülőtől az unokát, és emiatt jogellenes-e.