Család

Rendbontó család miatt kellett visszafordulnia egy repülőnek

Nem sokkal a felszállás után kellett visszafordulnia egy repülőnek Olaszországban, mert két gyerek nem bírt magával.
2023. Augusztus 25.
Rendbontó gyerekek a repülőn

Az, hogy a gyerekek rosszabbul viselték a repülést, mint ahogy „illene”, önmagában nem lett volna gond, az anyukájuk reakciója azonban felbőszítette a személyzetet.

A gép 2 órás késéssel szállt fel a szardíniai Olbiából és Róma felé tartott, amikor a parázs vita kirobbant: a nő egy 2 és egy 4 éves gyerekkel utazott, akik nem voltak hajlandóak becsatolni a biztonsági övüket, de az utastársak elmondása szerint végig hangoskodtak és egyáltalán nem hallgattak az édesanyjukra.

Még egy telefon is repült a levegőben

Mivel a kicsik kategorikusan nemet mondtak a biztonsági övre, az egyik légiutas-kísérő jelezte a velük utazó felnőttnek, hogy mindenkinek kötelező betartani a biztonsági előírásokat, együttműködés helyett azonban a nő részéről is ellenállásba ütköztek.

A már 20 perce levegőben lévő repülő személyzete próbálta jobb belátásra bírni az anyát és a gyerekeket, de nem jártak sikerrel. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy a feldühödött nő még egy mobiltelefonnal is meg akarta dobni az egyik stewardesst.

A történtek után azonnal értesítették a pilótát a rendbontó család viselkedéséről, ő pedig úgy döntött, hogy visszafordul a repülővel. A földet érés után az asszonyt és a gyerekeket levezették a gépről és vizsgálatot indítottak az ügyben.

Az anya határozottan tagadja, hogy meg akarta volna dobni a telefonjával az utaskísérőt, az ő verziója szerint csak kicsúszott a kezéből a készülék. A légitársaság nem hunyt szemet az eset felett, így könnyen lehet, hogy a családnak sokba fog kerülni az ellenkezés.

Fotó: Getty Images, Forrás: Via