Kertész András – fotó: Tarnavölgyi Zoltán
Bizonyára sok-sok felháborodott kommentet generálok ezzel a cikkel (elgondolkodtatok), de talán lesznek néhányan, akik egyetértenek velem.
Az állításom: jó, ha a gyerekek hat-tíz éves koruk környékétől nyomkodják a telefont, játszanak rajta, néznek nekik való tartalmakat, esetleg egy mesét…
Mint az Apaidő műsorvezetője és a projekt kezdeményezője évek óta foglalkozom a modern szülők mindennapi kihívásaival. Van belőlük éppen elég. Az egyik legfontosabb és leghangosabb közülük a kütyühasználat. Sok száz cikket és videót találni az interneten, népszerűbbnél-népszerűbb megszólalásokat azzal kapcsolatban, hogy milyen sátáni dolog a telefon, milyen méltatlanul kárhoztatjuk gyermekeink agyát sorvadásra azáltal, hogy telefont adunk a kezükbe. És milyen csodás élményektől fosztjuk meg őket azáltal, hogy a sötét szoba sarkában nyomkodják a telefonjukat ahelyett, hogy színes, illatozó virágokat szagolgatnának a tavaszi réten.
Szerintem ez nincs így. Tudom, provokatív, amit mondok és helyette hozhatnék ide egy mérsékelt, középutas megközelítést, amelyben „igen de…, bár tulajdonképpen…” mondatokkal kiegyensúlyozott véleményt adhatnék közre, de most szándékosan nem ezt teszem.
Szeretnék rávilágítani arra csodára, amely a technológiához való hozzáférésben rejlik.
Az én gyerekem már óvodás korában nézett mesét. A Bogyó és Babócától a Peppa malacig fogyasztott mindent, amit az ilyen korú elkárhozott gyerekek szoktak. Félreértés ne essék, nem arról szól ez a cikk, hogy az értékes együtt töltött minőségi idő helyett nézzen a gyerek mesét vagy játsszon a telefonon. Az EU-ban egy apa átlagosan heti tíz órát tölt nem fizetett munkavégzéssel, vagyis ez az az idő, amikor a gyerekével van, most-főz-takarít… Én máig harminc-hatvan órát töltök a kisfiammal hetente, és ezzel együtt állítom: nem a kütyü a gond. Olvashattam volna neki mesét napi két-három órában, de ezt csak napi egy órában tudtam abszolválni, így a sok-sok játék mellett volt, hogy mesét nézett. Telefonon, tableten, televízión.
Hogy mi ezzel a baj, azt már ezer cikkben leírták a szakértők.
Most arról szeretnék néhány gondolatot megosztani, hogy miért jó, ha a gyerek kütyüzik.
Amikor a gyerekem Peppa malacot nézett (magyarul és franciául), akkoriban újra és újra meglepett minket csodás értelmes mondatokkal, amelyekben olyan dolgokról mesélt, amikről mi nem is tudtuk, hogy tudja: hogyan működnek dolgok, mi mivel függ össze, hogyan kell ezt vagy azt megcsinálni. Ilyenkor mindig megkérdeztük, honnan tudod kisfiam? És a válasz ez volt: hát, a Peppa malacból. Jó néhány ilyen válasz után gondolkodtunk el csak azon, tulajdonképpen mennyit árt vagy használ ez a mese. Biztosan gyermeke válogatja, de nekem az az élményem maradt ebből a korszakból, hogy az én gyerekem sokat tanult abból, hogy olyan meséket nézett, amelyek az ő nyelvén mutatták be számára a világot. Meggyőződésem, hogy több lett ezektől, nem kevesebb.
Később jöttek a telefonos játékok. Óh, borzalom, nyomkodta a gyerek. Amikor először ilyesmi játékot a kezébe adtam (én voltam a bűnös), eszembe jutott, hogy nagyon szerettünk mi is a kvarcjátékkal játszani. Még olyan játékunk is volt, amelyben seriffek lehettünk, és lelőhettük a rossz fiúkat. Gyilkoltunk kvarcjátékkal. Még az iskola udvarán is.
Világos, hogy rajfilmek és mesék nélkül is lehet élni, de milyen előnye van, ha a gyerek mesét néz és játszik a telefonon?
A telefonos, számítógépes játékok nagyon sok készséget fejlesztenek. Segítik a koncentrációt, a koordinációt, a stratégiai gondolkodást és még számos más területet. Minden korosztály megtalálhatja a számára élvezetes és hasznos játékokat. Ha megfelelő módon használja a telefont, tabletet, akkor ez az aktivitás része lehet a fejlesztésének, és nem kell feltétlenül, hogy elsorvadjon tőle az agya.
Ahogy telnek az évek, és hat-hét éves lesz egy gyermek, szembe kell néznie a szülőknek a YouTube borzalmainak kicsiny kertjével is. Jön a végeláthatatlan shorts-ozás, a butábbnál-butább influencerek, az amatőr videós tartalmak szánalmas tömege, az ártalmasabbnál-ártalmasabb gondolatok megosztása, amelyek nemcsak tárgyi tévedéseket tartalmaznak, de félremagyarázzák a világot is.
És a gyerek megy, rácuppan, fogyasztja végeláthatatlanul.
Hogy mi a jó ebben? Még itt is rálelhetünk előnyökre, ha kellően nyitottak vagyunk.
A kérdés az, tudjuk-e vezetni a gyermekünket, beszélgetni vele arról, hogy melyek az értékes tartalmak az interneten, és melyek nem azok? Tudunk-e beállítani olyan szűrőket, amelyek segítenek kizárni olyan tartalmakat, amelyek szerintünk nem megfelelőek, és közben össze tudjuk-e kötni őt a világban elérhető tudáshoz?
Óriási lehetőség áll a gyermekeink előtt, amikor hozzáférhetnek olyan tartalmakhoz, amelyekre nekünk esélyünk sem volt. Ugyanakkor a mi felelősségünk, hogy segítsük kiválogatni, megérteni és feldolgozni ezeket a tartalmakat. Ha sikerül, akkor nem kell, hogy keresztre feszítsük a világ nagy tartalomszolgáltatóit. Tény, hogy feladatot adnak nekünk, felelősséget ruháznak át, de ez a felelősség régen is megvolt.
Milyen szépek azok a történetek, amelyek a sokat olvasott nagypapákról szólnak, akik mindig tudták, milyen könyvet kell leemelni a könyvespolcról, és a gyermek kezébe adni a megfelelő életkorban, hogy ezeken az alkotásokon keresztül nevelkedjen és nyíljon az elméje! Tény, hogy olyan olvasott és mély tudással rendelkező emberekből, akik erre képesek voltak ötven, száz vagy százötven évvel ezelőtt, már akkor is kevés volt. A legtöbbeknek semmilyen könyvet nem adtak a kezébe, sőt, nem is volt otthon. Nem is lehet mélyen gyökerező tudás ezekben a családokban arra, mikor és milyen könyvet kell leemelni a polcról. Bár nehéz, de csodás kihívás, hogy most a YouTube világában minden modern szülőnek fel kell tennie magának olyan kérdéseket, mint amilyeneket a tanult nagypapa tett fel kétszáz éve. Több mint ötszázmillió embernek kell megtanulnia a Földön azt, gyermekeiket hogyan tudják segíteni a tartalomfogyasztásban.
Nagyon fontosnak tartom, hogy kimondjuk, hogy ez a feladat, és nem az, hogy elzárjuk a tudástól a gyerekeket. Nem elátkozni kell a kütyühasználókat és a tartalomszolgáltatókat, hanem megtanulni együtt élni velük. Nem csak, hogy nem fog visszafordulni a technológiai fejlődés, de az AI előretörésével gyökeresen változtatja meg a gyermekeink életét. Poroszos oktatással, lexikális tudásra épülő gondolkodással, lineáris látásmóddal felvértezett gyerekek nem fognak tudni boldogulni a jövőben, vagy csak olyan munkakörökben, amelyek az azok által vezetett szervezeteket szolgálják ki, akiknek a szülei meghallották a mai idők szavát.
Kapcsolódó cikkek
