Sok intézményben mindössze annyi történt digitális oktatás címszó alatt, hogy a tanárok digitális platformokon, emailben, pdf-ben, néhány sorban elküldték a szülőknek a feladatokat, amelyeket a szülőknek kellett megtanítaniuk. Miközben nem szabadságon voltak és jórészt nincsenek pedagógiai képesítéseik. A feladatok végeztével a szülők befotózva visszaküldték azokat a tanároknak – írja a Qubit.hu cikke. Az általuk megkérdezett szülők egy része arról számolt be, hogy ennyiben ki is merült a kapcsolat, és sem ők, sem a gyerekeik még a színét sem látták a pedagógusoknak. “Ezekben az esetekben a pedagógusok a feladatok kiküldésére és a befotózott megoldások ellenőrzésére korlátozták a munkát” – írja a lap.
Azoknak a gyerekeknek a szülei, akik pedig valamilyen nehézséggel küzdenek, például sajátos nevelési igényűek (SNI-s), a Qubitnek úgy nyilatkoztak, hogy “gyermekeiket az iskola és a pedagógusok jóformán teljesen hátrahagyták a rendkívüli helyzetben.” Az egyik szülő elmesélte, hogy az osztálytanító március közepétől egyetlen online órát sem tartott, pedig az osztályából többen is kifejezetten kérték erre. Az anya szerint a fiának arra lett volna szüksége, hogy “a tanulásban az a személy instruálja és motiválja, akinek amúgy is ez a szerepe az életében. Nekünk sokszor órákig tartott, mire bármilyen feladat elvégzésére rávettük, a figyelemzavara az elviselhetetlenségig fokozódott. Alighogy előkerült egy tankönyv, percenként kellett pisilnie, orrot fújnia, szúrta a nadrág, a zokni, amit ráadtam. Néhány hét után gyógyszert kellett kérnem, mert sehogy máshogy nem tudtam a kényszerességét kordában tartani. Most ettől reméljük, hogy a figyelemzavara enyhüljön, pedig egészen eddig sosem adtunk neki gyógyszert.”
Gyarmathy Éva klinikai és nevelés-lélektani szakpszichológus, a Természettudományi Kutatóközpont Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa szerint “Hiába informatikai zsonglőr egy tanár, ha az eszközöket arra használja, hogy a diákokat a régi módon információkkal árassza el, majd számon kérje rajtuk őket. A mindenkinek ugyanabban az ütemben ugyanazt adó pedagógus csak áthelyezi a tanítás problémáját a családra.” Azt is hozzáteszi, hogy Magyar Tudományos Akadémia honlapján közölt elemzésében, hogy “a most távoktatásnak és digitális oktatásnak nevezett szörnyszülött se nem távoktatás, se nem digitális, hanem az eddigi hús-vér osztálytermi helyzet elektronikus változata.”
Gyarmathy szerint a tanulási és kontrollzavarral küzdő gyerekeknek nagyon fontos, hogy sokat ismételjenek, alaposan begyakorolják az ismereteket, mert különben nem tudják elsajátítani a rohamtempóban leadott ismereteket. Ezekben az esetekben a tanulás hatásfoka a tananyag mennyiségével fordítottan arányos.
Gabi, akinek kisfia Asperger-szindrómás pozitív élményekről számolt be a Qubit.hu-nak, bár a megkérdezett szülők közül ő volt az egyetlen, akinek jó élmény volt ez az időszak. Kisfiának épp a csoportba való beilleszkedéssel, a közösségi tanulással vannak nehézségei, így ő nagyon örült annak, hogy nem kell iskolába járnia, a távoktatás hónapjai alatt a kötelezőnél lényegesen több feladatot oldott meg. Tanárai napi rendszerességgel bejelentkeztek, megtartották az iskolában szokásos reggeli beszélgetőkört, hetente egyszer csoportban, és naponta 15 percig egyénileg foglalkoztak az osztályukba járó diákokkal. A pedagógusok a szülőkkel való kommunikációra is nyitottak voltak, online is tartottak szülői értekezletet. Az ő esetükben tehát pozitív kimenetelű volt a digitális oktatás.
Kapcsolódó cikkek
