Gyönyörű gyerekeim vannak. Nem is kétséges. Tudom, minden szülő ezt mondja, de tudjátok, van, aki elfogult. Na, én nem. Az én gyerekeim OBJEKTÍV a legcsodálatosabbak szerte-e világon. Egyszerűen minden porcikájuk a helyén van, arányos és gyönyörű. Na jó, a fiamnak kissé eláll a füle. Na jó, a lányomnak kissé szélesek a lábujjai. De valahogy ezek is annyira jól állnak nekik! El sem tudnám képzelni őket szabályosabban.
Így aztán szívem szerint egyfolytában fényképezném őket, és mindenkinek mutogatnám: ugye, milyen gyönyörűek?
És tudjátok, mit? Fényképezek is egyfolytában. A szememmel, az agyammal. Néha, amikor úgy esik az arcukra a fény, amikor olyan a frizurájuk, amikor egy jól választott ruhában vannak, amikor különösen aranyosan ölelik egymást, akkor az én szívem olvadozik, csak bámulom őket perekig és ámuldozok: hogyan is sikerülhettek ilyen jól…
Ilyenkor a legszívesebben kattintanék. Először a mobilom fényképezőgépén, aztán a Facebook, Instagram és mindenféle oldalak megosztási gombján. És vérzik a szívem, hogy nem teszem. De nem tehetem. Sajnos a világ, amiben élünk, legalább olyan borzalmas, mint amilyen szép. És mindkettő egyszerre van jelen benne. Nem tudsz úgy létezni, hogy csak az egyikből részesülj. Hiába lesz ezer ember, aki teljesen ártatlanul veled örül annak, hogy milyen helyes gyerekeid vannak, ha lesz egyetlenegy, aki máshogyan nézi, ne adj isten, másra használja a képeiket. Netán megtalálja a hozzá hasonlókat, hogy megossza velük. Szörnyű, rémisztő, szívtelen dolog, de sajnos létezik. Nem is gondolnánk, hogy milyen mértékben, mert hát ezzel, ezekkel a sötét és ártó gondolataival senki sem dicsekszik.
Sajnos arra nincs ráhatásunk, hogy mi van emberek fejében. Még akkor sem, ha a gyerekeinkkel kapcsolatban alakulnak ki gondolataik. Nem tudunk mit tenni, ha az utcán, a strandon másként nézik őket, mint mi szeretnénk. És ahogy nőnek (főként a lányaink), ez az érzés, hogy nem tudjuk megmenteni őket ettől, egyre keményebb lesz.
És hát a való életben ott mozognak nélkülünk is. Csak bízni tudunk benne, hogy lesz mindig annyi hitük bennünk, a szüleikben, hogy ha bármi rossz történik velünk, elsőként nekünk mondják el.
- Kapcsolódó: Vigyázz a digitális lábnyomokkal!
Amíg azonban felnőnek, addig a mi felelősségünk, hogy a velük kapcsolatos rossz dolgokat a lehető legkevesebbre korlátozzuk. Az utcán bárki nézheti a gyerekünket, de a neten legalább ne tegye. Ne mi adjunk ehhez muníciót.
Nézem azokat a képeket, amiket a szülők mostanában megosztanak a nyaralásokról. Nem egyen fürdőruhában vannak a három-négy, vagy épp hat-nyolc, tizenkét éves gyerekeik. Sőt, van, ahol a kisebbek meztelenül. Tudom, mi gondolkodunk egészségesen, és nagyon nehéz egy beteg elme helyébe képzelni magunkat, de higgyük el: nincs elég kicsi gyermek. Sajnos a legkisebbeket sem lehet meztelenül mutogatni, és a kicsit nagyobbakat sem szabad fürdőruhában vagy alsóneműben. Bármilyen ártatlanok, bármilyen cukik. Akármennyire fáj, ezeket a pillanatokat meg kell tartanunk magunknak. De talán nem is baj, ha nincs mindig a kezünkben egy fényképezőgép vagy mobil, amikor velük vagyunk…
Kapcsolódó cikkek
