Gyerek

300 ezer forintot költött tortára, ehetetlen volt

Nem verte a fogához a garast az anyuka, amikor kisfia első szülinapi buliját szervezte, így a közel 300 ezret sem sajnálta a tortára.
2023. Június 23.
Drága szülinapi torta

Hogy megadja a módját az ünneplésnek, egy cake designert kértek fel a torta elkészítésére. A végeredmény, amiért csaknem 300 ezer forintnak megfelelő összeget fizettek, valóban csodásan mutatott, kár, hogy nem lehetett megenni!

A nagy eseményt természetesen videón is megörökítették, az anyuka pedig nem volt rest a TikTokra is feltölteni. Mint kiderült, a 60 fős ünnepség szervezését jobbnak látta szakértőre bízni, utólag azonban bánja, hogy így döntött.

A partyszervező igencsak megkérte a munka árát, cserébe viszont rendkívül különleges szolgáltatásokat ígért. A meglepetés valóban nem maradt el, csak épp rossz értelemben.

A kisfiúnak egy Las Vegas témájú, aprólékosan kidolgozott szülinapi tortát álmodtak meg, emeletes kivitelben. A színpadra hasonlító tortán nem más jelent meg fellépőként, mint maga az ünnepelt, méghozzá cukorpasztából!

A torta óriási sikert aratott, a vendégek alig várták, hogy megkóstolhassák, ez a pillanat azonban soha nem jött el: a szeletelésnél ugyanis kiderült, hogy a mesebeli dekoráció alatt nem piskóta és tortakrém lapul, hanem hungarocell!

A csalódott anyuka kifejtette, hogy mindez nem a cukrász hibája, a partyszervező a ludas: neki kellett volna jeleznie, hogy a mutatós és nem mellesleg drága torta nem ehető, és gondoskodnia kellett volna helyette egy másik, valóban felszelhető édességről. Ez azonban elmaradt!

„A torta csodásan festett, minden részlet tökéletes volt rajta. Kár, hogy nem tudtuk róla, hogy csak mutatóba készült!” – kommentálta az esetet az alaposan lehúzott anyuka.

Nyitókép: TikTok pillanatkép