Gyerek

4 képesség, amit a gyerekek a karantén idején tanulhatnak

Ezekben a hetekben, hónapokban, akárcsak bárki más, a gyerekek is rengeteg dologról lemaradnak. De a karantén idején néhány nagyon fontos képességet is elsajátíthatnak.
2020. Május 02.
4 képesség, amit a gyerekek a karantén idején tanulhatnak (Fotó: Getty Images)

A mentálhigiéniás szakemberek szerint a gyerekek kivételes és erős képességeket tanulhatnak ebből a válságból, amelyek a későbbi életük során is segíthetnek majd nekik a nehéz helyzetekben. A következő négy képességet például – némi segítséggel – könnyen elsajátíthatják most.

Hogy éljenek együtt a bizonytalansággal

Nagyon rövid idő alatt a gyerekek világát teljesen megváltoztatta a koronavírus-járvány. Nem járhatnak óvodába és iskolába, nem láthatják a barátaikat, sőt, sokszor ki sem mehetnek. A felnőttek, szüleik pedig nem tudnak választ adni arra a kérdésükre, mikor és hogyan ér majd véget ez az egész. Tehát minden bizonytalan. Nicholas Westers, a UT Southwestern egyetemi docense, gyermekgyógyászati pszichológus elmondta a Huffpost.com-nak, hogy a bizonytalansággal és az egyéb kellemetlenségekkel való együttélés, megküzdés segíti a gyerekek fejlődését, hogy egészséges felnőttekké váljanak.

Hogy segíthetsz nekik? Ahelyett, hogy megpróbálnál egyértelmű válaszokat adni – ami most nem is igazán lehetséges -, legyél őszinte, és mondd el, hogy egyelőre nem sok mindent tudsz mondani. El lehet mondani a gyerekeknek, hogy az orvosok most is azon vannak, hogy megtalálják a gyógyszereket, hogy mindenki egészséges legyen, és a helyzet normalizálódjon.

Az idősebb gyerekektől érdemes megkérdezni, mit gondolnak most a világról, majd ezután elmondani nekik, mit tudsz, és mi az, amit nem. Ígérd meg nekik, hogy továbbra is beszélsz arról, amit megtudsz, hiszen a dolgok folyamatosan változnak.

Hogyan legyenek rugalmasak

Annak ellenére, hogy azt vesszük észre a gyerekeken, hogy nagyon küzdelmes számukra a jelenlegi helyzet, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni, a szakértők szerint a gyerekek rendkívül rugalmasak. A mostani egy remek alkalom a szülőknek arra, hogy segítsék a gyerekeket kihasználniuk ezt a tulajdonságukat, és megismerjék, mi mindenre képesek.

Hogy segíthetsz nekik? Westers szerint teret kell adni ahhoz, hogy megtapasztalják a diszkomfort érzetet – ennek egyik módja, hogy segítünk nekik elismerni, hogy stresszesek, esetleg félnek. Ezután jöhet a megküzdés modellezése. Ilyenkor sétálni szoktál? Vagy leülni és mélyeket lélegezni? Barátokkal beszélni? Invitáld a gyerekeidet, hogy csatlakozzanak hozzád.

A gyerekek problémamegoldó képessége erősítése szintén hozzájárulhat az ellenálló készségük, rugalmasságuk fokozásához. Ron Stolberg, az Alliant Nemzetközi Egyetem professzora, a Tanítsuk gondolkodni a gyerekeket című könyv szerzője szerint, ha a gyerekeknél dilemma vagy kérdés merül fel, ahelyett, hogy a szülő adna erre választ, kérdezze meg, ők mit gondolnak, mi lehet a megoldás. Adj tehát lehetőséget a gyermekeidnek, hogy ők gondolkozzanak, te pedig legyél egy olyan csatorna, aki ezután hangot ad a helyes válasznak.

Nem csak az óvodától, iskolától tanulhatnak

Stolberg úgy látja az idősebb gyerekeknél, hogy sokan élnek azzal a lehetőséggel, hogy most van idejük olyan dolgokat tanulni, csinálni, amelyekre eddig nem volt. – A gyerekek túlterheltek, és egyre kevesebb játékidő, pihenőidő jut nekik. A jelenlegi helyzetben ebből most sokkal több jut – magyarázta. Ez véleménye szerint nem az önfejlesztésről szól, sokkal inkább arról, hogy a gyerekek felismerik, hogy van idejük és terük visszatérni önmagukhoz, túl az iskolai rutinon.

Hogy segíthetsz nekik? Beszélj a gyerekeiddel arról, mit szeretnének csinálni a szabadidejükben, és segíts nekik a választott hobbyra való felkészülésben. Ha nincs semmilyen ötletük, javasolj nekik néhány egyszerű dolgot, amit közösen csinálhattok, mint például a közös társasjátékozás. Ezután mondd el nekik, milyen boldog vagy, hogy együtt tölthettétek az időt, és ez mennyire értékes a számodra.

Mennyire fontos a szerepük a családban

Amikor mindenki rohan a munkába, iskolába, a gyerekek elveszthetik, mi is az ő szerepük a családban. Most éppen itt az ideje, hogy világossá tedd a számukra, hogy a család egy csapat, melynek ők is a nélkülözhetetlen részei.

Hogy segíthetsz nekik? Ha idősebb gyermekeid vannak, vállalhatnak nagyobb felelősséget a ház körüli teendőkben. Hadd készítsenek maguknak reggelit, legyenek a felelősei annak, hogy kiviszik a szemetet, segítsenek be a takarításba. Adj nekik fontos szerepet otthon, így megerősítve őket abban, mekkora szükség van rájuk a családban.

(VIA)