Gyerek

5 szórakoztató kísérlet otthonra, kis tudósoknak

Néhány szórakoztató tudományos kísérletet mutatunk, amiket otthon is ki tudtok próbálni a gyerekekkel.
2021. Április 03.
5 szórakoztató kísérlet otthonra, kis tudósoknak (Fotó: Getty Images)

Mentos gejzír

Ha egy szem Mentos cukorkát dobunk egy üveg szénsavas üdítőbe, a folyadék gejzírként tör ki a palackból. Ugyan otthoni kísérletről van szó, de javasoljuk, hogy ezt inkább szabad téren, például a kertben próbáljátok ki, hogy ne borítson be mindent a ragacsos üdítő a lakásban.

A Kidspot.com.au cikke szerint ez a kísérlet a diétás kólával működik a legjobban, de próbálkozhattok többféle üdítővel is.

A hozzávalók egy csomag mentolos Mentos cukorka és egy-két palack szénsavas üdítőital. A kísérlethez nyissátok ki az üdítőt, dobjatok bele egy szem cukorkát, és hagyjátok nyitva a palackot.

A portál egy videót is készített a kísérlethez, amit itt tudtok megnézni.

Mentos gejzír (Fotó: Kidspot.com.au)

Miért működik gejzírként az üdítő? A szénsavas üdítőitalokban szén-dioxid van, emiatt vannak benne buborékok. Ha az üvegbe bármilyen tárgyat beledobunk, annak a felületén buborékok képződnek – ezt a folyamatot nevezik nukleációnak, vagy más néven magképződésnek.

A Mentos felülete texturált, sok-sok apró kráterből áll. Ezek az apró gödrök pedig nagyobb felületet hoznak létre, így sokkal több magképződési helyet biztosítanak. Ahogy a palack aljára kerül a cukorka, a kráteres felületen nagyon sok buborék képződik, amikor pedig az összes gáz felszabadul, a folyadék elindul felfelé és kitör a palackból.

A pattogó tojás

Ehhez a kísérlethez csupán egy nyers, héjas tojásra és egy pohár ecetre van szükségetek. Miután a tojást az ecetbe tettétek, hagyjátok így két napig, de időnként nézzétek meg, mi történik vele.

A pattogó tojás (Fotó: Getty Images)

A tojás héja ennyi idő alatt feloldódik, és nagyon alacsony magasságról, óvatosan leejtve pattog az asztalon. A következő videóban megnézhetitek, pontosan hogyan zajlik ez a kísérlet – ahogy a végén mutatják, nagyobb magasságból ne próbáljátok leejteni, hiszen ez még mindig egy tojás, így eltörik.

Miért történik ez a tojással? Az ecetsav reakcióba lép a tojáshéjban található kalcium-karbonáttal, ettől a héj lágyabbá válik, majd feloldódik.

Lávalámpa

Válasszátok ki a kedvenc színeiteket, és készítsétek el ezt a szuper lávalámpát. Ez egyszerre látványos és szórakoztató tudományos kísérlet, ami a sűrűség fogalmára tanítja a gyerekeket.

Lávalámpa (Fotó: Kidspot.com.au)

A lávalámpátokhoz szükségetek lesz egy átlátszó műanyag palackra, növényi olajra, vízre, ételfestékre és pezsgőtablettára. Az üveget a háromnegyedéig kell megtöltenetek az olajjal, majd a maradék részt feltöltenetek vízzel, amit ételfestékkel színeztek meg. Ezután zárjátok le szorosan a palackot, és várjatok, amíg a két réteg leülepszik. A pezsgőtablettát törjétek darabokra, és szórjatok ebből a palackba, hogy létrejöjjön a lávalámpa. A következő videóban láthatjátok a lépéseket.

Színezett virágok

Gondolkodtatok már azon, hogyan szívják fel a virágok a vizet, és ez hogyan kerül a szirmokba? Ezzel a kísérlettel megfigyelhetitek.

Színezett virágok (Fotó: Getty Images)

Szükségetek lesz ehhez fehér virágokra, vízre, ételfestékre és kisebb vázákra vagy poharakra. A virágok szárát vágjátok rövidre, olyan szögben vágva, hogy nagyobb felületen érjenek a vízhez. A vázákba vagy poharakba töltsetek vizet, és adjatok hozzá nagyobb mennyiségű ételfestéket, és tegyétek ezekbe a virágokat. Az eredményt, ahogy a víz eljut a szirmokba (ezt nevezik kapilláris akciónak), majd megszínezi ezeket, akár már fél óra alatt láthatjátok. A folyamatot ebben a videóban is megnézhetitek.

Esőfelhő a pohárban

Egy kevés borotvahab és ételfesték, és máris saját esőfelhőt csinálhattok egy pohárban. Ehhez szükségetek lesz egy üvegpohárra vagy befőttesüvegre, borotvahabra, kék ételfestékre, és egy pipettára vagy cseppentős üvegre, ha az ételfesték nem ilyenben van.

Esőfelhő a pohárban (Fotó: Kidspot.com.au)

Az üveget háromnegyedig kell feltölteni a vízzel, majd rányomni a borotvahabból egy “felhőt”. Ezután cseppentsetek több ponton ételfestéket a felhőbe – miután a felhő megtelik az ételfestékkel, esőszerű hatással a vízbe hullanak a festékcseppek. A kísérletet a következő videón meg tudjátok nézni.

Források: kidspot.com.aukidspot.com.aukidspot.com.au,

kidspot.com.aukidspot.com.aukidspot.com.au