Gyerek

7+1 tipp, hogy megelőzd a kullancscsípést

Itt a jó idő, egyre többet tartózkodunk a szabadban a gyerekekkel, ezért fontos, hogy már most felkészüljünk a kullancs invázióra.
2017. Március 23.

Sokan nincsenek tisztában vele, pedig egy ártatlan kutyasétáltatás vagy városi parkban piknikezés is veszélyt jelenthet. A kullancsok által terjesztett két legfontosabb megbetegedés a kullancs-encephalitis (vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás) és a Lyme-kór. Míg a kullancs-encephalitis védőoltással megelőzhető, addig a Lyme-kór ellen kizárólag úgy védekezhetünk, ha elkerüljük a kullancscsípést.

1. Mindig légy résen

Kirándulás vagy nyári tábor előtt szigorúan felfegyverkezel a kullancsok ellen, azonban tavasszal egy kerti hancúrozás vagy városi parkban tett séta után fel sem merül benned, hogy bármi baj történhet? Pedig sajnos kullancs akár a saját kertünkben is lehet, és az esetek 75%-ban épp a ház körül „szerezzük be” a fertőzött csípést. Ezért nagyon fontos, hogy otthon is legyél résen, és ha bejönnek a gyerekek a kertből, akkor is tüzetesen vizsgáld át őket különös tekintettel a hajlatokra, a fülek környékére és a hajas fejbőrre!

2. Oltasd be magatokat

A kullancsencephalitis megelőzhető az Encepur nevű védőoltással – erről érdeklődj a háziorvosnál. A vakcina (Encepur Junior) már 1 éves kortól beadható. 12 éves kortól pedig az Encepur Adults vakcina alkalmazható.

3. Vizsgáld át a kutyát

Ha a kutyusotok ki-be mászkál a kertből a házba, őt is érdemes rendszeresen átvizsgálni, ugyanis a szőrén egyszerűen beviheti a lakásba a parányi kullancsokat. Szerezz be kutyának való kullancsirtó szereket is.

4. Nadrágszár a zokniba

Az elterjedt tévhittel szemben, miszerint a kullancsok a fákról esnek ránk, a kis vérszívók sokkal inkább a sűrű aljnövényzetről másznak át az áldozatukra. Ezért, ha lehet, kerüld a magas füves, bokros területeket, és gondoskodj a gyerekek megfelelő öltözetéről is. A nadrág szárát tűrd a zokniba, a trikót pedig a nadrágba, és részesítsd előnyben a zárt, szellős cipőket. A széles karimájú kalap is jó választás.

5. Maradj a napon

Mivel a rettegett parányi állatkák a párás, meleg, sötét helyeket kedvelik, ezért ha igyekeztek inkább a napos, száraz helyeken tartózkodni, valamivel kisebb az esélye, hogy kullancstámadás áldozatai lesztek.

6. Használj kullancsriasztó szereket

Egyértelmű, hogy nem maradhat el a kullancsriasztó készítmények használata. Mindig az előírásnak megfelelően alkalmazd ezeket, és azt is olvasd el, hogy meddig terjed a hatóidejük, hogy időben újra bepermetezhesd magad és a gyerekeket. A kicsik számára használj gyermekeknek készült szereket.

7. Csekkolj, és zuhanyozz

Szabadban tartózkodás után alaposan vizsgáld át a kicsik bőrét (a hajlatok, fülek, hajas fejbőr se maradjon ki), te pedig nézesd át magad valakivel. Majd közvetlen utána zuhanyozzatok is le – akik ezt teszik, állítólag kisebb eséllyel lesznek a Lyme-kór áldozatai.

+1 Távolítsd el a kullancsot

Ha találsz kullancsot, azonnal távolítsd el gyógyszertárban kapható kullancskanállal vagy kullancscsipesszel. Semmiképpen ne kézzel ess neki! Minél tovább bent marad a rovar, annál nagyobb a fertőzés valószínűsége. Ha bőrpír jelentkezik, az nem feltétlenül jelent gondot, azonban ha nem múlik, emellett pedig fáradtság, láz, ízületi fájdalom és fejfájás jelentkezik, mindenképpen menjetek el orvoshoz!

Kapcsolódó cikkeink:

Hogyan védekezzünk a kullancs ellen?

Mire figyeljünk a kullancsszezon idején?