Gyerek

A rutin a titka a családi boldogságnak?

Egy vagy több kisgyerek és a számtalan más kötelezettség mellett könnyű abba a hibába esni, hogy egyik napról a másikra élünk, egyik feladatból a másikba kapunk. A megoldás a jól kidolgozott rutinban rejlik.
2018. Március 18.
A fürdés is fontos része a napi rutinnak

Kutatások szerint a rendszeresen, ugyanúgy ismétlődő tevékenységek, rutinok, illetve a családi szokások és hagyományok nagyon jót tesznek a párkapcsolatnak, magabiztosabbá teszik a szülőket, sőt még a gyermekek fejlődésére, nyelvi és szociális képességeikre, és a szüleikkel való érzelmi kötődésre is jó hatással vannak – olvasható a Mother.ly internetes oldal cikkében. Lássuk, miért és hogyan érdemes nektek is bevezetni a rutinokat!

A rutin együttműködésre nevel

A családi rutinok megelőzik, hogy a gyerekek úgy érezzék, parancsolgatnak nekik, hiszen tudják, hogy mikor, kinek mi a feladata. Ha tudják, hogy mikor mit várhatnak egy helyzettől, kevésbé fognak ellenkezni, önállóbbak lesznek és szívesebben együttműködnek másokkal, például a szüleikkel. A véletlenszerűség és a következetlenség ezzel szemben gyakoribbá teszi a konfliktusokat. Nagyon jó módszer ennek a kivédésére az “akkor, ha” szabályok bevezetése: “akkor olvashatunk mesét, ha felvetted a pizsamádat“; “akkor nézhetsz tévét, ha kész vagy a leckéddel”; “akkor mehetsz el a barátaiddal, ha kitakarítottad a szobádat”.

A rutin biztonságot ad

Ha a gyerekek tudják, hogy mikor mit várhatnak, nagyobb biztonságban érezhetik magukat és nyugodtabbak lesznek. Az esti rutin például (ha ugyanolyan sorrendben végezzük a tennivalókat, ugyanazt a dalt énekeljük, ugyanúgy köszönünk el stb.) segíthet abban, hogy a gyermekünk könnyebben és gyorsabban aludjon el.

A rutin csökkenti a stresszt

Az ismétlődő, kiszámítható tevékenységek csökkentik a stresszt és a szorongást, megnyugtatnak – felnőtteket és gyerekeket egyaránt -, ráadásul segítenek jobban alkalmazkodni a szokatlan, ismeretlen vagy megterhelőbb körülményekhez. Például, ha van egy jól bejáratott esti rutinunk, akkor ennek követése még egy idegen helyen is segíthet a kisgyereknek elaludni. A kisebb-nagyobb szokások megtartása olyan nehéz helyzeteken is átsegíthetik a családot, mint egy kórházi tartózkodás, az anyagi gondok vagy a válás.

A családi rituálék erősítik az összetartozás és kötődés érzését

A rendszeresen ismétlődő tevékenységek hatása még erősebb lehet az érzelmek segítségével: egy vicces családi üdvözlő tánc, egy dalocska, a titkos jelszavak, vagy éppen egy-egy apró kacsintás extra jelentéssel ruházza fel még a legegyszerűbb, legridegebb rutint is. Ez pedig erősíti az összetartozás érzését, azt, hogy egy család vagyunk. Ezek a szokások akár generációkon keresztül öröklődhetnek, és felnőttként is a legszebb, legjelentőségteljesebb emlékeink közé tartozhatnak.

Forrás: mother.ly

Ezt is érdemes elolvasni: