Amikor pedig egy szülő azzal szembesül, hogy a gyermeke valamilyen tekintetben “más” mint az átlag (legyen szó egy genetikai eltérésről, egy viselkedésbeli különbözőségről vagy a nemi érdeklődésnek a várttól való eltéréséről), még sokkal jobban félteni kezdi és aggódik érte amiatt, mennyi bántás fogja őt érni élete során. Bojti Andrea gyermekpszichológussal, az #acsaládazcsalád kampány mellett kiálló szakemberrel arról beszélgettem, hogyan reagáljon a szülő akkor, amikor a gyermeke azt mondja neki: nem vagy nem csak az ellenkező nemhez vonzódik.
Álljunk a gyermekünk mellé!
Érdemes rögzítenünk magunkban: nagyon szerencsések vagyunk, ha gyermekünk megtisztel bennünket a bizalmával és beavat bennünket élete ezen érzékeny kérdéseibe. Nagyon sokan ugyanis sajnos rejtőzködve élnek vagy akár kettős életet folytatnak és nem merik felvállalni az igazságot.”Ezért a legjobb, amit szülőként egy ilyen helyzetben tehetünk és egyben legfontosabb is, hogy megtegyük: álljunk a gyermekünk mellé!” – nyomatékosítja a legelső és talán egyetlen fő teendőt Bojti Andrea. “Amire a gyermekünk eljut odáig, hogy közölje velünk ezt a számára oly fontos dolgot, bizonyosak lehetünk abban, hogy számolni fog azzal, a szülőnek időre lehet szüksége a hallottak feldolgozásához. De ez nem a gyermekünktől való elfordulást jelenti, csak azt, hogy szoknunk kell az új helyzetet” – teszi hozzá azonnal a szakpszichológus. Ha azt érzi a szülő, hogy hidegzuhanyként érte a bejelentés, kérjen időt gyermekétől arra, hogy megeméssze a hallottakat. De eközben is mindig legyünk figyelemmel arra, hogy biztosítsuk gyermekünket a bizalmunk rendületlenségéről és hogy mindig, mindenben mellette állunk!”Mindenképpen kerülendőek a lebeszélő típusú reakciók: amikor a szülő győzködni kezdi a gyermeket arról, hogy bizonyára egy múló állapotról van szó, vagy akár még pszichológushoz vagy más szakemberhez próbálja küldeni a gyermekét, hogy kigyógyítsák ebből a ‘betegségéből’ – emeli ki a szakpszichológus, hogy mit ne tegyünk egy ilyen helyzetben.
Az árulkodó jelek
Szinte biztos, hogy az érintetté váló szülők elkezdenek kutakodni a múltban “árulkodó jelek” után. Ezekkel a jelként értelmezett dolgokkal kapcsolatban azonban az igazság (a tudományosan bizonyított tény) az, hogy nem jelentenek bizonyítékot semmire. “Fel szokták hozni ilyenkor a szülők azokat az emlékeket, amikor fiuk kisgyermekkorában babával is játszott, felvette az édesanyja ruháit, ékszereit vagy lányokkal is barátkozott. Lánygyermek esetében is a “fiús” játékok, fiú barátok utólag árulkodó jelként tűnnek fel a környezet emlékeiben. Pedig a valóság az, hogy nagyon sok kislány csinál fiús dolgokat, nagyon sok kisfiú játszik lányos játékokat, akik később aztán a megszokott, társadalmilag – sajnos – elvárt nemi identitású felnőtté érnek” – magyarázza a tévesen megállapított ok-okozati kapcsolatot Bojti Andrea.
Amit biztosan kerüljünk
Mindezek mellett tudni kell azt is, hogy az ember nemi identitása 5-6 éves kor környékén fixálódik – magyarázza Andrea. Ez azt jelenti, hogy az ezt megelőző időkben a kisgyermek tudja ugyan a saját nemét, de azzal együtt azt is gondolja, hogy kislányként majd, ha felnőtt lesz, neki is kukija lesz – vagy fordítva, kisfiúként puncija. A biológiai realitás csak óvodáskor végére rögzül az emberben. Emiatt a szakpszichológus óva inti a szülőket attól, hogy a jellemzően 3-5 éves korban előforduló, “a másik nemre inkább jellemző” játékoktól tiltsák a gyermekeiket. A kisfiú is végignézheti, ahogyan az édesanyja sminkel, illetve ugyanígy a kislányoknak is engedni kell, ha odaülnének a fürdőszobába, amikor apuka borotválkozik. Ők ilyenkor a szülőre kíváncsiak, hiszen rajta keresztül ismerik meg a világot és biztos pontként kapaszkodnak belé.
Kapcsolódó cikkek
