Gyerek

Átmeneti házirendet javasolnak az óvodáknak

Átmeneti házirendet javasol az újranyíló óvodáknak és bölcsődéknek a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK).
2020. Május 28.
Átmeneti házirendet javasolnak az óvodáknak (fotó: Getty Images)

Szabóné Nagy Etelka, a kar elnökségi tagja elmondta, hogy az átmeneti házirendben azokat a változásokat fogalmazták meg, amelyeket a koronavírus okozta helyzet megkövetel. A javaslat alapján az óvodavezetők könnyebben tájékoztathatják a szülőket a változásokról – fűzte hozzá.

A hétfőn újranyílt óvodákban változott a gyermekek fogadása, a szülők nem mehetnek be az intézményekbe, a dadusok és óvodapedagógusok fogadják a gyereket. Otthonról hozott játékot nem lehet bevinni az óvoda területére, emellett változtattak az ágyak közötti távolságon is – ismertette.

Hangsúlyozta: a játékok, eszközök fertőtlenítése megtörtént és az óvodapedagógusok is felkészültek a gyerekek fogadására. Szabóné Nagy Etelka kitért arra is, hogy mivel egyre több szülő áll ismét munkába, valószínűleg nem lehet tartani az alacsony létszámokat a csoportokban. Már olyan óvoda is van, ahová minden gyermek visszatért – jegyezte meg a NPK elnökségi tagja.

Forrás: MTI