A fogváltás korszakváltást is jelez
A hatodik-hetedik életévet már az ókorban is a gyermeki fejlődés fordulópontjaként tartották számon, ma is ez az iskolakezdés időpontja minden olyan társadalomban, ahol tankötelezettség létezik. Számos – természetközelibb – kultúrában nem az életévekben szabják meg a gyermekkor első szakaszának határát, hanem a hatéves kor környékén bekövetkező fogváltást tekintik olyan fordulópontnak, amely a testi érés jeleként mutatja az új feladatokra, új élethelyzetre képessé tevő fejlettséget.
És valóban: mind a testi, mind a pszichés változások szembeötlőek ebben a korban. A testarányok közelítenek a felnőttkorihoz, teherbíróbb, a betegségekkel szemben ellenállóbb lesz a szervezet, megnő a keringés és a tüdő kapacitása, a gyerek mozgása fejlődik, egyensúlyérzéke és koordinációja javul.
A hat-hét évesek gondolkodásmódja is egyre inkább elveszti gyermeki sajátosságait, csökken a fantázia szerepe, logikai szabályokat alkalmaznak, gondolkodásukban nagyobb jelentőségre tesz szert a valóság. Új képességeiknek megfelelően növekszik a gyerekek önállósága, megkezdődik a szülőktől, a családtól való függetlenedés.
Új életrend a családban
Testileg-lelkileg fejlett, “iskolaérett” gyereket is megvisel, kimerít az új feladatkör, a megváltozott élethelyzet, szinte biztos, hogy jóval több pihenésre van szüksége. Ez a pillanat alkalmas arra, hogy a család, hétköznapjait átgondolva következetesebb életrendet alakítson ki.
Nyáron helyénvaló a nagyobb engedékenység, de iskolaidőben a kisiskolásnak este nyolckor, legkésőbb fél kilenckor ágyban a helye. Meghallgathat még egy mesét, (lehetőleg élőszóban, hogy a szülei hangja, gesztusai, arcjátéka gazdagítsa az élményt), de ekkorra már pihenésre alkalmas, nyugodt körülményeket kell teremteni neki.
A mai családok életében sajnos, központi szerepet játszik a tévé – de este nyolc óra után már semmiképpen nem egy kisgyereknek való a műsor, nem szolgálja a pihenését, épp ellenkezőleg: fárasztó érzékszerveinek és idegrendszerének egyaránt. A feladattudat kialakításához hozzájárul a másnapi előkészület, a “bepakolás”. Eleinte a szülőknek még ellenőrizniük kell, hogy minden taneszköze rendben legyen, hiszen tompa ceruzával, hiányos felszereléssel csúnyábban ír, nehezebben boldogul.
Egészen más a gyermek teljesítménye, hangulata, ha nyugodtan, reggeli után megy iskolába. A napközis reggelire olyan későn kerül sor, hogy valamit feltétlenül ennie kell otthon is: egy szendvicset, gyümölcsöt, egy pohár tejet, kefirt, túrókrémet legalább. A napközbeni étkezések legegyszerűbben a menzán oldhatók meg: semmiképpen ne maradjon a gyermek meleg ebéd és rendszeres tízórai- uzsonna nélkül. Ha van mit javítani az iskolai ebéd minőségén, otthon kell gondoskodni arról, hogy legyen elegendő friss gyümölcs, zöldség, tejtermék is az asztalon.
Rózsaszín ködből viharfelhők?
A magyar családok hajlamosak az iskolába menés körül túl nagy felhajtást csinálni: “majd ott megmutathatod, mit tudsz, mert te már okos, iskolás nagyfiú vagy”, stb., noha manapság az óvodából az iskolába való átmenet nem jelent akkora váltást, mint korábban, hiszen ott is voltak foglalkozások, “kezdeményezések”, és itt is még sokat fognak játszani.
Nem szerencsés illúziókba ringatni a gyereket: az iskola nem a “Csodák Palotája”: az osztályban ő egy lesz a sok közül, nem lesz annyira a középpontban, mint a családban. Ezt is el kell fogadnia – az iskolaérettség egyik fontos feltétele az alkalmazkodóképesség, a szociális érettség.
Sajnos, bármilyen elképesztő, nagyon gyakran előfordul a másik véglet is, amikor az iskolával ijesztgetik a gyereket, netán fegyelmezésre használják: “majd megtudod, mi a magyarok istene, ha te is iskolás leszel”, “ott nem rendetlenkedhetsz, majd a tanító néni megnevel”, stb.
Az sem hozza meg a kedvét a gyereknek az iskolához, ha (nagyszülők, gyermektelen rokonok szokása szerint) értelmetlen, nehezen megválaszolható kérdésekkel bombázzák a kisgyereket: “Sajnálod az óvodát?” “Szeretsz iskolába járni?” “Milyen a tanító néni?” “Van már barátod?” stb. Természetesen minél többet beszélgetnek a kicsivel, annál jobb, de ez legyen valódi kommunikáció!
Gyakori, hogy a szülők munka után, fáradtan csak egy-két szokványos kérdést tesznek fel: mi volt a suliban, kaptál-e piros pontot, stb. Pedig az esetleges konfliktusokra és az eredményekre irányuló kérdések helyett arról kellene megkérdezni a kisiskolást, hogy ő hogy érezte magát, vele mi történt, hogy biztonságot adhasson neki a tudat: továbbra is ő a fontos, akkor is, ha nem ér el azonnal sikereket.
Felveszi a szék alakját?
A tanulás elsősorban iskolai feladat, bőven elég is egy kisgyereknek az a napi hat-nyolc óra, amit ott mozgásában korlátozva, többnyire ülve tölt. Minél kevesebbet foglalkozik otthon ezzel, annál jobb, legszerencsésebb, ha a könyveit haza sem kell vinnie. Nem túlzás: bűnt követ el a kisiskolás gyereke ellen az a szülő, aki képes délután, este is “dresszírozni”, füzet felett görnyesztve gyakoroltatni a kicsit, hogy “szebb legyen az írása”.
Sokkal fontosabb lenne, és hosszabb távon a mozgásfejlődésének, kézügyességének, koncentrációs képességének is jobbat tenne, ha ehelyett inkább a friss levegőn, oldottan játszhatna minél többet. Annál is inkább, mert az intenzív növekedésben, fejlődésben lévő kisiskolások gerince folyamatos veszélyben van.
A kúszás, mászás, futkározás helyett a heti 35-40 órán keresztül való ülés a nem megfelelő ülőbútorokon, a kevesebb mozgás, a szűkebb élettér, az iskolai stressz (“lelki tartáshiba”), a túlterhelés (pl. a nehéz iskolatáska) majd az egyoldalú, ülőhelyzetet igénylő szabadidős elfoglaltság (TV, videó, számítógép) ártalmas hatásai nagyon hamar megmutatkoznak. Egy felmérés eredménye szerint a kisiskolások több mint kétharmadánál észlelhető valamilyen fokú tartáshiba.
Csínján az elvárásokkal!
Ha a szülő azt szeretné, hogy sikeres legyen az iskolakezdés, ne erőltesse a gyerekre a saját elképzeléseit, elvárásait, tempóját. Nem élhet, nem tanulhat helyette, és az sem biztos, hogy az anno bevált módszerek a ma iskolájában, egy mai kisiskolás esetében is sikerre vezethetnek. Sok szülő drámainak érzi, ha az első hetek nem váltják be a hozzá fűzött reményeket, nem derül ki rögtön a gyermeke zsenialitása, sőt, netán gondok adódnak, fekete pontot is kap a kicsi.
Az iskoláztatás eltarthat akár 16-20 évig is, nem dől össze a világ a kezdeti apró kudarcoktól! Hagyni kell, hadd alakuljon ki a gyerek saját tanulási ritmusa, érdeklődése, feladattudata.
El kell fogadni azt is, ha valamilyen területen nem teljesít olyan jól: lehet, másban meg ügyesebb a társainál. Lényeg, hogy ne frusztrálja az iskola, ne utálja meg. Játékosan, derűsen tanulva sokkal hatékonyabban lehet ismereteket elsajátítani, mint görcsös szorongással. Sajnos, a legtöbb hazai iskola maga is “sietteti” a gyermekeket, mintha az lenne az eredményes oktatás legfőbb ismérve, hogy “karácsonyra olvasni fog a gyerek”.
Pszichológusok véleménye szerint sokkal emberségesebb és hatékonyabb lenne, ha jóval hosszabb idő alatt, de úgy sajátíthatná el a gyermek az alapvető készségeket, az írást, olvasást, számolást, hogy közben maradjon ideje a három legfejlesztőbb tevékenységre is: mozogni, játszani, mesét hallgatni.
Rosszaság vagy segélykiáltás?
Az iskolakezdés még a minden szempontból iskolaérett gyereket is megviseli, sikere vagy kudarca hosszú időre meghatározza a fejlődését, ezért az óvodai szakemberek nagyon alaposan megvizsgálják a nagycsoportosokat, alkalmasak-e erre a váltásra. Ha valaki mégis túl korán került iskolába, vagy valamilyen, addig rejtve maradt problémája van, változatos “tünetekkel” tiltakozik a számára elviselhetetlen teher ellen.
Megváltozik a viselkedése, fegyelmezetlen, szétszórt, nyugtalan lesz, képtelen egy helyben ülni, koncentrálni, előbb-utóbb összeütközésbe kerül a tanítójával, társaival, “szemtelenné”, agresszívvá válhat. Szorong, feszült, rosszul alszik, fáradékony, rágja a körmét, könnyen elsírja magát, esetleg az addig megbízhatóan szobatiszta gyermek bepisil, vagy látható ok nélkül belázasodik, “betegséget produkál”. Az első hetekben – türelmes odafigyelés, sok beszélgetés mellett – időt kell hagyni a gyereknek, mert lehet, hogy ezek a tünetek csak átmenetiek.
Ha azonban egy-két hónap után is fennállnak a gondok, érdemes szakemberhez: gyermekorvoshoz, nevelési tanácsadóhoz, gyermekpszichológushoz fordulni. Előfordul, hogy testi ok: enyhe halláscsökkenés, vagy rövidlátás áll a figyelemzavar, a magatartási gondok hátterében. A gyermekpszichológus a viselkedészavar egyéb okait, esetleges részképesség-zavarokat is ki tudja szűrni, és megfelelő szakembert ajánl.
Nem szabad megvárni, hogy a “rosszaság” bélyegét megkapja a gyerek, netán hosszú időre bekerüljön a “nehezen kezelhető”, a “rossz tanuló” skatulyába. A szülőknek kötelessége a gyermek megváltozott viselkedéséből a kétségbeesett segélykiáltást meghallani, utánajárni az okainak.
Forrás: HáziPatika.com
Kapcsolódó cikkek
