A kötelék, amit egy gyereknek éreznie kell ahhoz, hogy a szüleinek megnyíljon és beszélhessen velük, már jóval a tinédzser kor előtt megszilárdul. Julia Romanowski, szülői coach szerint a kommunikációs készségek már csecsemő- és kisgyermekkortól épülnek – írja a todaysparent.com portál.
Jennifer Kolari, terapeuta és a Connected Parenting: How to Raise a Great Kid (Kapcsolódó nevelés: Hogyan neveljünk nagyszerű gyereket – a szerk.) című könyv szerzője szerint a szülő dolga, hogy segítsen a gyermekeinek túljutni és feldolgozni azokat a dolgokat, amelyek a nap folyamán történnek velük. Nekik ugyanis még nem olyan a gondolkodásuk, hogy ezt önállóan meg tudják tenni. Lehet, hogy minden egyes dologról nem számolnak majd be a gyerekek, de ez mégis arra késztetheti őket, hogy minden életkorban megnyíljanak a szülő felé.
Óvodás korban
Biztosan sokakkal előfordul, hogy ha megkérdezik az óvodásukat, hogy mi történt velük aznap, a kérdésre a válasz az, hogy “Nem tudom/Semmi”. Kolari szerint ennek az oka az, hogy az óvodások ugyan sok dolgot megértenek, de a nyelvi készségeik még fejlődnek, hogy ténylegesen ki tudják fejezni, amit mondani szeretnének. A szakember elmondta a portálnak, hogy valójában nagy munka elmagyarázni, hogy milyen volt a napja, ezért sokkal egyszerűbb azt mondani, hogy “Nem tudom”.
Romanowski azt tanácsolja, hogy a szülők tegyenek fel inkább konkrét kérdéseket, mint például: “Mi volt ma jobb? A benti játék vagy a kinti játék?”. Emellett a gyermek viselkedését is figyeljük meg, ha tudni szeretnénk, hogy érzi magát, és kérdezzünk rá. Például: “Amikor érted mentem, nagyon mosolygós voltál. Mi történt?”.
Ha a gyermek valami negatívumról számol be a napjáról, akkor természetesen mutassunk aggodalmat, de nem jó túlreagálni a dolgot. Kolari szerint a gyerekek bezárkózhatnak, ha túl erős a szülő reakciója. Például ha a kisgyereknek jó napja volt, de történt valami, ami miatt kicsit idegesebb lett, és ettől a szülő pánikba esik, azt a gyermek láthatja az arcán, és előfordulhat, hogy abbahagyja az ilyen típusú információ megosztását, mert azt gondolja, hogy az túlságosan felzaklatja a szülőt. Ehelyett próbáljunk meg együttérezni vele, mondjuk el, hogy tudjuk, milyen rossz érzés lehet, ha valaki elveszi a játékát, majd lépjünk tovább.
Fiatalabb gyerekeknél
Romanowski azt javasolja, hogy ne kezdje a szülő azonnal faggatni a gyermekét, amikor megérkezik érte, vagy amint a gyermek hazaér, mert egyes gyerekeknél ez nem jó módszer. Helyette érdemes néhány percet azzal tölteni, hogy kapcsolódik a gyermekkel, hogy jelen van.
Mondjunk inkább valami egyszerűt, például: “Szia, nagyon hiányoztál! Add oda a hátizsákodat, majd viszem én”. Ebből a gyermekünk érezheti a támogatást, és elkezdhet megnyílni. Ha a gyermeknek iskola után még különórája van, és a család csak este találkozik, amikor mindenki hazaért a munkából, az iskolából, nehezebb lehet néhány perc alatt csatlakozni.
Romanowski szerint érdemes beépíteni némi szülő-gyerek közös időt ilyenkor a napba, például közvetlenül vacsora után. Ha leülünk a gyerekkel, hogy végezzünk valamilyen közös, fókuszált tevékenységet, mint a színezés, a kirakósjáték, stb., akár csak 10 percre is, az már egy olyan teret tud kialakítani, amelyben a gyermek beszélni tud. A szakértő szerint ez azt az üzenetet közvetíti a gyereknek, hogy a szülő a rendelkezésére áll. Azt javasolja, hogy érdemes kihasználni az olyan együtt töltött időket is a beszélgetésre, mint az autóút, a séta az iskolába, vagy a lefekvés előtti időszak. Hogy ne egyoldalú legyen a dolog, mi magunk is osszunk meg néhány dolgot a saját napunkról – ez azt is tanítja a gyermeknek, hogy életkortól függetlenül mindenkinek lehet jó és rossz napja is.
Nagyobb gyerekeknél
Elkerülhetetlen, hogy ahogyan a gyermek idősebb lesz, már nem lesz a szülő fizikailag jelen az élete minden területén. Az érzelmi támogatásra azonban továbbra is szüksége van.
Ha betekintést szeretnénk nyerni a gyermekünk napjaiban történtekre, a kulcs továbbra is az, hogy folyamatosan figyeljünk, és bármennyire is nehéz, kevésbé fókuszáljunk az eredményekre vagy a megoldásokra. “Szülőként sokszor a problémamegoldók akarunk lenni. De amint elkezdjük a problémamegoldást, megtörténik az ítélkezés. És az emberek nem akarnak megítélve lenni” – mondta a portálnak Romanowski.
Kolari szerint remek hely a beszélgetésre a nagyobb gyerekekkel például az autó, ahol nem kell szemkontaktust teremteni, ami néhány gyermek számára kényelmetlen lehet. Ő azt tanácsolja, hogy legalább havonta egyszer kerüljön sor valamilyen közös időtöltésre, kettesben a gyermekkel. De ha hetente egyszer közösen megnézünk valamilyen kedvenc műsort, már azzal is osztozhatunk valamilyen érdeklődésünkön, és minőségi időt tölthetünk el együtt.
A szakember szerint a gyermek testbeszédére is érdemes odafigyelni. “Mindig beszélnek hozzád, akár szavakkal, akár vállrándítással, akár könnyekkel – vagy éppen azzal, hogy félrenéznek, amikor meglátnak. Azt mondhatod ekkor: ‘Szeretlek, és a testbeszédedből látom, hogy történt valami, és nem állsz készen arra, hogy elmondd nekem. Ha készen állsz, itt vagyok.'”
Amikor a gyermek megnyílik és beszél – különösen, ha meglehetősen zárkózott az érzéseivel kapcsolatban -, fontos, hogy semlegesek maradjunk. “Ha úgy tűnik, hogy pánikolsz, azt gondolják, hogy: ‘Istenem, ez rosszabb, mint hittem’. Fontos a nyugodt, állandó, semleges hang” – mondta el Kolari.
Forrás: todaysparent.com
Kapcsolódó cikkek
