Gyerek

Boldog és sikeres anya – Itt a képlet!

Persze, hogy mindannyian szeretnénk boldogok és sikeresek lenni az életben, a probléma csak az, hogy anyaként kissé rögösebb az út, mint azt valaha is képzeltük.
2017. Szeptember 28.

Egy anyának rögösebb az út a boldogság és a siker felé

A jó hír azonban az, hogy így sem lehetetlen, hogy igazi sikeres superwoman legyél és valóban, teljes mellszélességgel élvezd az életet. (Még akkor sem, ha múlt éjjel ötször keltél fel az újszülöttedhez, a háromévesed pedig épp éhségsztrájkot tart, és semmit sem eszik meg, amiben nincs művi sajtaroma.)

A Portsmouth Egyetem egy új tanulmánya pontosan körülírja, mit jelent sikeresnek és boldognak lenni és azt is, hogy hogyan valósíthatjuk meg mindezt, legyünk bármilyen élethelyzetben. “A sikert és a boldogságot nehéz definiálni, és a tudomány sem tudta ezidáig objektíven megfogalmazni, hogy pontosan mit is jelent” – mondta Dr. Daniel Brown, a kutatás vezetője. “A tanulmányunkból azonban kiderült, hogy a siker kulcsa valójában az, hogy képesek vagyunk-e fejlődni, egyre jobb lenni, majd pedig mesterévé válni valamilyen tevékenységnek.”

Más szavakkal, akkor vagyunk boldogok és sikeresek, amikor úgy érezzük, hogy szeretünk élni, jó érzéseink vannak magunkkal és az általunk elért eredményeinkkel kapcsolatban. Természetesen ezt az érzést nem mindig könnyű kialakítani magunkban – éppen ez magyarázza a manapság divatos coach szakma virágzását is.

Dr. Brown ezzel szemben azt mondja, hogy létezik egy képlet a sikeresség eléréséhez, és ehhez a következő szükséges elemeket említi kulcsfontosságú tényezőkként:

  • Optimizmus
  • Spiritualitás vagy hit (pl. vallásgyakorlás)
  • Motiváció
  • Cselekvésre való hajlandóság
  • Rugalmasság
  • Szociális érzék
  • Tanulás iránti szenvedély
  • Magabiztosság/önbizalom

Brown szerint nem kell, hogy ezek közül mindegyiknek egyszerre a birtokában legyünk. Azonban, ha képesek vagyunk az élethez való hozzáállásunkba néhányat beépíteni, azzal már úton vagyunk a szárnyalás felé.

Van még egy lista, ami inkább a külső tényezőket foglalja magába:

  • Lehetőségek
  • A család és főnök(ök) támogatása
  • Nyugodt környezet
  • Nagyfokú autonómia
  • Keresztülvihető kihívások
  • Bizalom a minket körülvevő emberek részéről

Ha mindkét lista elemeit ki tudod pipálni, akkor a tudomány szerint sikeres vagy.

Anyaként persze, nyilván forgatod a szemed, mikor “nyugodt környezet” pontjához értél, mondván két visító gyerek mellett valóban “halálosan nyugodt” a környezeted. De ezzel sincs semmi baj! Még egyszer hangsúlyozzuk, nem kell, hogy minden egyes kritériumnak megfelelj.

A lényeg, hogy menj, használd ki a lehetőségeidet és hozz létre nagyszerű dolgokat, melyekkel hozzájárulhatsz a gyermekeid boldogságához! Ugyanis ez is egyértelműen sikernek számít, kedves anyuka.

Kapcsolódó cikkeink:

Boldog akarsz lenni? Legyen gyereked!

A tuti boldogságrecept