A csúnya, illetlen szavak sok gyereknél igen korán megjelennek, és ez a legtöbb szülőt kisebb nevelési válságba kergeti. A pszichológusok szerint jobb, ha nem csinálunk túl nagy jelenetet az óvodáskor alatti “káromkodás” miatt, a gyerek ugyanis többnyire nem tudja, mit jelentenek az illetlen szavak. Elég, ha azt tudatjuk a gyerekkel, hogy nem szívesen halljuk tőle ezeket, a másokban rossz érzést keltő szófordulatokat.
A csúnya beszéd, vagy akár a káromkodás különböző életkorokban igen különböző okból és szándékkal hangzik el a gyerek szájából, természetes tehát, hogy az erre való reagálás is erősen életkorfüggő. Most csak a három évesnél kisebbekről beszélünk, akik az esetek nagy részében nem vagy alig vannak tisztában ezeknek a szavaknak a jelentésével, inkább csak ösztönösen és a környezet reagálásból érzik, hogy olyasmire találtak, amivel fel tudják hívni magukra a figyelmet. Ez a leggyakoribb oka, hogy a közmegítélés szerint bántó, illetlen, becsmérlő, obszcén szavak keverednek a kisgyermek beszédébe.
A másik magyarázat, ez inkább a kisebbekre vonatkozik, hogy a környezetében hallottakat szivacsként felszívja és ismételgeti, ahogy a többi ismeretlen szót és kifejezést is. Az eseteknek csak kisebbik részében van szó arról, hogy a három évnél fiatalabb gyerek tudatosan és szándékosan akarja megbántani, megalázni játszótársát, testvérét, szüleit vagy akár egy idegent.
Ebben az életkorban a csúnya beszéd részben az obszcén szavakra, részben a többiek bántó minősítésére terjed ki, igazán súlyos, például rasszista, gyűlöletkeltő, komolyan fenyegető fordulatokat szerencsére kevés gyerek használ. Persze az, aki az otthoni környezetben esetleg egyenesen a szülőktől hallja a durvaságokat, az úgymond az anyatejjel szívja magába őket, ilyenkor legfeljebb a külvilág előtti kozmetikázás az, ha tiltják, büntetik a gyereket a csúnya szavakért. Az a gyerek, aki otthonról hozza a verbális durvaságot az esetek legnagyobb részében felnőttként is így fog beszélni.
A kérdés tehát, hogy mit tegyünk a csúnya szavak hallatán, csak akkor tekinthető valódi nevelési problémának, ha a szülőkre a trágár beszéd nem jellemző. Mielőtt bármiféle minősítésbe vagy megrovásba fognánk, a legfontosabb annak a tisztázása, hogy miért mondta a gyerek azt, amit mondott. Figyelmet akart kelteni, másokat akart megbántani, vagy egyszerűen a dühét fejezte ki ilyen módon? Lehet, hogy nem fogunk teljesen egyértelmű választ kapni, de nagyjából tisztázni lehet a helyzetet.
Ha arról van szó, hogy így akarja felhívni magára a figyelmünket vagy esetleg másokét, bánjunk nagyon óvatosan reakcióinkkal. Meglehet, akkor érünk el leginkább eredményt, ha úgy teszünk, mintha egyszerűen nem is hallanánk. Ez persze nem jelenti azt, hogy jóvá is hagytuk, amit hallunk, csupán azt érzékeltettük, hogy ez az eszköz nem alkalmas a figyelmünk felkeltésére. Ilyenkor egy bizonyos idő elteltével térjünk vissza a történtekre, higgadt, de határozott formában. Fontos, hogy a gyerek tudja, vannak olyan szavak, amelyekkel másokat meg lehet sérteni, fájdalmat lehet nekik okozni, és mi nem szeretnénk, ha ő ezt tenné.
A “csúnya” szavak között meg kell különböztetni a nemi szervek megnevezésére és a szexuális funkciókra vonatkozó kifejezéseket. Minden társadalomban mások az ilyen szavakkal kapcsolatos illemszabályok, és ezek elsajátítása bizony nem könnyű feladat egy két-hároméves gyerek számára. Mivel a nemi élettel kapcsolatos mindenféle megnyilvánulás, az erről való beszéd is sokféle elhallgatástól, tabutól terhelt, mindez a normákat átadó szülőknek is kínos perceket okoz.
Ilyenkor azzal is szembesülni kell, hogy a gyerekünk sokkal őszintébb, “romlatlanabb”, mint mi vagyunk, hiszen a nemi szervekkel és a szaporodással kapcsolatos kérdéseket általában előítélet nélkül tudja feltenni. Igaz, aztán igen gyorsan a gyerek is megtanulja, hogy miként lehet ezeket az önmagában természetes fogalmakat és funkciókat sértő provokatív vagy obszcén módon alkalmazni.
Összességében azt mondhatjuk, hogy a csúnya beszéd, az illetlen szavak használata a legtöbb kisgyerekes szülőből a szükségesnél erőteljesebb reakciókat vált ki, ami inkább ront, mint javít a helyzeten. Ha a szülő mindenáron fenn akarja tartani a külvilág előtt annak a látszatát, hogy az ő gyereke semmilyen illetlenséget sem követ el, például nem beszél csúnyán, akkor a gyerek, legalábbis, ha az élelmesebbek közé tartozik, rögtön “fogást” talál a szülőn, és csak azért is használja a tiltott szavakat. Valószínűleg ennél lényegesen súlyosabb következményekkel járó nevelési problémák is adódnak ebben az életkorban, célszerű erőnket és kitartásunkat ezekre tartalékolni.
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: HáziPatika.com
Kapcsolódó cikkek
