Tanév végén ellepték a közösségi oldalakat a kitűnő bizonyítványokkal, oklevelekkel és könyvjutalmakkal teli bejegyzések, amik igen szívbemarkolóak azoknak a szülőknek és gyerekeknek, akik minden erőfeszítésük ellenére „csak” átlagosan teljesítettek. A legjobban azonban mégsem nekik fájhatnak ezek a posztok, hanem azoknak, akiknek újra neki kell futni az első osztálynak, mert nagyon másképp alakult a tanév, mint ahogy azt képzelték.
Ahogy az az ilyen komolyabb kudarcok esetén lenni szokott, az érintettek hajlamosak úgy érezni, hogy egyedül vannak a problémájukkal, pedig egyáltalán nem egyedi eset, hogy egy tavalyi elsős idén szeptemberben nem a második osztályban folytatja az iskolát. Sőt, az aktuális és igen szomorú statisztikák szerint a korábbinál is több elsős bukott meg: számuk csaknem ötezerre tehető, miközben laikus fejjel érthetetlen, hogy egyáltalán miért kell buktatni, és persze kérdés, hogy ez kinek a hibája, gyengesége? Hiszen biztosan nem egy hatéves kisgyerek okolható, aki fel sem tudja mérni a képességeit.
Mégis, mi kell a buktatáshoz?
Ahogy azt Turcsik Viktor, a budaörsi Herman Ottó Általános Iskola igazgatója elmondta, náluk évfolyamonként általában egy-egy tanuló lesz évismétlő, és ez a tendencia az új törvény hatására sem változott. „Ahhoz, hogy egy elsőst ne vigyenek tovább a tanítók másodikba, teljesen elveszettnek kell lennie, nem csak tanulmányi, hanem szocializációs szempontból is. Ha egy gyerek jól érzi magát a közösségében: vannak barátai és jó a kapcsolata a tanítóival, akkor tovább tud lépni” – kezdi az igazgató, majd hozzáteszi, hogy elsőben és másodikban nagyon eltérő lehet a gyerekek fejlődési tempója, amit az iskolának, egész pontosan a tanítóknak tudni kell kezelni.
Az olvasási, írási készségek évek alatt csiszolódnak az optimális szintre, és az is gyermekenként változik, hogy mit tartunk megfelelőnek.
Felmerül azonban a kérdés, hogy látszik-e előre valakin, akár már október-november környékén, hogy „túl nagy falat” neki az iskola, és nagy valószínűséggel nem lesz számára zökkenőmentes a tanév. „Erre vannak mérőeszközök, de a tanítók megfigyelésének eredményei is előre jelezhetnek sok problémát. Emellett sokszor érik meglepetések a szakembereket, amikor egy nehezen induló kisdiák hirtelen szárnyra kap. Az iskolaéretlenség persze létező fogalom, de a rendkívül szélsőséges eseteket kivéve, nagyon nehéz a pontos diagnózis” – feleli erre az igazgató, aki úgy véli, hogy a sikeres beiskolázáshoz erős családi és intézményi háttérre van szükség, a családoknak pedig minél több segítséget kellene nyújtani.
Menjen vagy maradjon?
Ideális esetben a javaslatot, hogy a gyereknek érdemes lenne újrajárnia az elsőt, több hónapos előkészítés előzi meg. „Hangsúlyozom, hogy nem az iskola dönt, hanem a szülő. Egy elsőst nem lehet megbuktatni, csak megbeszélni a családdal, hogy jót tenne neki, ha megismételné az évfolyamot. Volt olyan szülő, aki ennek örült, de olyan is, aki kategorikusan elzárkózott. Fontos megemlítenem, hogy ilyenkor bizonyítványt nem állítunk ki, csak iskolalátogatási igazolás, ami megerősíti, hogy klasszikus értelemben ebben a helyzetben nem beszélhetünk bukásról” – világít rá a budaörsi iskola igazgatója.
„Nehéz volt, de jóra tudtuk fordítani a rosszat”
Anna kislánya is azok közé a gyerekek közé tartozik, akik másodszor is elsősök lesznek szeptemberben (ő nem a fent említett általános iskolában tanul) és bár voltak figyelmeztető jelek, amikből látták, hogy nem megy neki olyan játszi könnyedséggel az első, mint annak idején a nővérének, szíven ütötte őket a tanítónők felvetése, hogy gondolják át az osztályismétlést.
„Bár a nagycsoportban úgy tűnt, hogy Panni már unja az óvodát, az iskolában mégsem találta a helyét. Képtelen volt hosszú ideig figyelni és egy helyben ülni, egy idő után pedig a szófogadással is meggyűlt a baja. Szerencsések vagyunk, mert a pedagógusok végtelen türelemmel és szeretettel álltak hozzá, a kislányom teljesítménye mégis jóval alulmúlta azt, amire képes lehetett volna” – idézi fel Anna.
Mint mondja, több álmatlan éjszakát is okozott neki és a férjének is az, hogy lányuk nem járt sikerrel elsőben, nem akarták hagyni azonban, hogy belesüllyedjenek a kétségbeesésbe. „Hiába tudom, hogy nem kellene ezzel foglalkozni, mégis gyötört bennünket a kérdés, hogy mit fognak szólni mindehhez a környezetünkben élők. Elsősorban nem az nyomasztott, hogy milyen véleményt formálnak majd a családunkkal szemben, hanem attól tartottunk, hogy Panni kap majd akarva-akaratlanul bántó megjegyzéseket.”
Ahhoz, hogy ezen a kritikus időszakon átlendüljenek, Annáék pszichológushoz fordultak, mert abban sem voltak biztosak, hogy el tudják-e úgy mondani Panninak az osztályismétlést, hogy ne sérüljön. „Amikor meghoztuk a döntést, hogy járja újra az elsőt, az ő érdekeit tartottuk szem előtt, és nem azzal törődtünk, hogy mit fog ehhez szólni a többi szülő vagy a sógornőmék, akiknek a gyereke Pannival együtt kezdte a sulit. Nehéz volt, de jóra tudtuk fordítani a rosszat” – mondja határozottan az anyuka, akinek sikerült lelket öntenie a kislányába.
„Ő először nagyon szomorú volt, igazi kudarcként élte meg a hírt. Mikor azonban azt mondtuk neki, hogy az új osztálytársainak sokat tud majd segíteni, és igazi szuperelsős lesz, aki már mindenről tudni fogja, hogy micsoda, egészen fellélegzett. Most nyáron sem stresszeljük gyakorlással és leckeírással, hagyjuk, hogy feltöltődjön, és bízunk abban, hogy minden jól alakul” – teszi hozzá Anna.
Változnak a gyerekek, a rendszer viszont a régi
Az, hogy Annáék végül szakemberhez fordultak, nagyon komoly terhet vett le az egész család válláról, leginkább azért, mert a pszichológusok többsége felkészülten reagál és jól használható tanácsokkal szolgál ilyen és ehhez hasonló kihívások esetére. Győri Ildikó, a Kreatív Gyereknevelési Rendszert kidolgozó pszichológus mindenképp fontos változásnak tartja azt, hogy a rendszer néhány éve azt preferálja, hogy minden 6. életévét betöltött gyerek menjen iskolába.
„Ahhoz, hogy még egy évet maradjon a gyermek az óvodában, a szülőknek külön kérvényt kell benyújtani, erre azonban sok szülőnek nincs ereje, és nem is kap feltétlenül segítséget ahhoz, hogy a folyamatot munka és család mellett végigvigye. A másik ok, ami iskolai kudarchoz vezethet és kevesebben gondolnak rá, az az általános tendencia, hogy a gyerekek ma már nagyon hamar találkoznak a mobil eszközökkel. Ez nem hogy nem fejleszti a figyelmi-koncentrációs képességeiket, hanem inkább hátráltatja azok kibontakozását. Minél több időt tölt egy gyermek képernyő előtt, annál nehezebben fog az iskolapadban koncentrálva végigülni egymás után több órát” – véli a pszichológus.
Sem a rendszert, sem a rendszerben dolgozók elvárásait nem alakították a jelenlegi szisztémához, így az iskola követelményszintje sok gyerek számára megugorhatatlan tíz hónap alatt. Ha elég lenne második végére megtanulni írni-olvasni és számolni, biztos, hogy nem javasolnák az osztályismétlést ennyi gyereknek.
A pszichológus ugyanakkor úgy véli, hogy sokat nyom a latban az is, hogy a Covid óta a szülők nem kísérhetik be a gyerekeket az iskolákba, így elmaradnak azok a segítő félmondatok a tanítóktól, amikkel korábban utalhattak arra, hogy valamilyen tantárgyból több gyakorlásra lenne szüksége a gyereknek. Bár az írásos kommunikáció (elvileg) jól működik a szülők és a pedagógusok között, az egyszerűen nem várható el a tanítóktól, hogy harminc diák szüleinek adjanak írásos helyzetjelentést tanév közben.
Pofon vagy lehetőség?
„Tudom, hogy elsőre nem hangzik túl jól, mégis azt gondolom, hogy ha már szükségessé válik az évismétlés, szerencsésebb, ha az elsőben történik és nem egy felsőbb osztályban. Így a gyerek kap plusz egy évet arra, hogy gyakoroljon, ismételjen és utolérje a többieket” – kezdi Győri Ildikó, amikor arról kérdezzük, hogy miként álljanak az érintett családok az osztályismétléshez.
A szülőknek és a gyereknek is könnyebb felülkerekedni a helyzeten, ha nem traumaként és teljes kudarcként élik meg azt, hogy a gyerek újra elsős lesz, hanem úgy tekintenek rá, mint egy pluszesélyre a felzárkózáshoz. Segíthet az is, ha amolyan nulladik évként kezelik az előző tanévet, a másodszorra járt elsőt pedig egy új kezdetként fogják fel.
Fontos, hogy a gyerekeket sosem szabad bántani és kritizálni az osztályismétlés miatt, az így ráragasztott bélyegekkel (hogy ő ügyetlen, buta vagy lassú) ugyanis komolyan akadályozhatjuk a későbbi fejlődését. A legjobb, ha a szülők és a gyerek közösen átgondolják, hogy mit kellene másképp csinálniuk, mint az előző évben, mivel motiválhatják jobban az újra elsős tanulót és milyen elvárásokat támasszanak vele szemben.
„A szülőknek sok türelemmel és megértéssel kell magukat felvértezni, és semmiképpen sem szabad a saját gyereküket másokéhoz hasonlítani.”
Fotó: Getty Images
Kapcsolódó cikkek
