Gyerek

Ezekből a jelekből tudhatod, hogy napszúrása van a gyereknek

Napszúrás akkor alakul ki, ha huzamosabb időt töltünk a napon. Ezekből a jelekből tudható, hogy napszúrással van dolgunk.
2024. Június 10.
napszúrás ksifiú
Kép: Getty Images

Bár napfényre szükség van, ám a megelőzés nagyon fontos: már a tavasszal is érdemes napvédő krémet használni, valamint a kicsikre sapkát, kalapot adni. Alapszabály, hogy kerüljük a napon tartózkodást 10-15 óra között.
Ám előfordulhat, hogy huzamosabb ideig napon tartózkodik a gyerek, ilyenkor akár napszúrás is kialakulhat. Ennek intő jelei:

  • fejfájás
  • rossz közérzet
  • szédülés
  • hányinger
  • hányás

Amennyiben ezeket a tüneteket észleljük, vigyük a gyereket hűvös helyre, tegyünk a homlokára vizes borogatást és helyezzük nyugalomba. Figyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre! Ha többszöri hányás lép fel, valamint nem múlik el a fejfájás, és az általános közérzet nem javul, forduljunk orvoshoz!

A levertség, a túlzott izzadás, a száraz nyálkahártyák, a kiszáradás jelei, ahogy az is, ha kevés vagy sűrű a vizelet. Ilyenkor a szervezet vízraktárai kimerülnek: ittasunk a gyerekkel vizet, ORS-t (Orális Rehidrációs folyadék) vagy vízzel hígított almalevet, esetleg limonádét. Ha nehezen vagy egyáltalán nem megy a folyadékpótlás (például azért mert a gyerek mindent kihány), akkor forduljunk orvoshoz.