Gyerek

Négy éven belül piacra dobhatják a fognövesztő gyógyszert

Japán tudósok egy olyan kísérleti készítményen dolgoznak, amely képes lehet új fogak növesztésére. Az állatkísérletek után most embereken is vizsgálják az eljárást, amely igen ígéretesnek tűnik.
2026. Január 18.
mosoly fogak

Kép: Getty Images

Egy felnőtt ember csontváza 206 csontból áll. Bár ezek az elemek kalciumból, különböző ásványanyagokból és kollagénből épülnek fel, rendkívüli regenerálódási képességgel rendelkeznek: törés esetén össze tudnak nőni és lényegében képesek újjáépülni. A fogaknál azonban ez a folyamat nem működik. Sérülés, letörés vagy eltávolítás után nem képesek visszanőni, így régóta keresik azt a megoldást, amely pótolni vagy visszanöveszteni tudja őket. Úgy tűnik, hogy japán kutatók most közel járnak ehhez.

Új lehetőség a foghiány kezelésére

„Segíteni szeretnénk azoknak, akik veleszületett ok miatt vagy idő előtt vesztik el fogaikat. Jelenleg nem létezik végleges megoldást kínáló terápia, pedig hatalmas igény lenne rá” – mondta Katsu Takahashi, az oszakai Kitano Kórház kutatóintézetének fogászati részlegvezetője, a Popular Mechanics beszámolója szerint.

A kutatások középpontjában az USAG-1 nevű antitest áll, amelyről ismert, hogy gátolja a fogak növekedését egereknél és görényeknél. A Kiotói Egyetem szakemberei 2021-ben egy olyan monoklonális antitestet azonosítottak, amely megakadályozza az USAG-1 és a csontmorfogenetikus fehérje (BMP) kapcsolatát. Az állatkísérletek alapján ennek a gátlása serkentheti az új fogak növekedését.

20230-ig piacra kerülhet

Annak felmérésére, hogy a módszer az embereknél is működik-e, 11 hónapos teszt kezdődött 30, 30–64 év közötti férfi részvételével. Minden alanynak legalább egy foga hiányzik, és a gyógyszert intravénásan adják be nekik.

Ha a vizsgálatok sikeresek lesznek, a Kitano Kórház következő lépésként a 2–7 éves korosztály, súlyos (legalább négyszeres) foghiányban érintett gyermekek kezelését tervezi. A kutatók célja, hogy 2030-ra a fognövesztő készítmény a nagyközönség számára is elérhető legyen. bár első körben a veleszületett foghiány kezelésére összepontosítanak, Takahashi bízik benne, hogy a jövőben minden fogpótlásra szoruló beteg számára megoldást kínálhat.