Sokszor mondjuk, hogy „nincs idő olvasni”, és ez már a gyerekekre is igaz. Iskola, különórák, edzés, barátok, és persze a képernyő, ami mindig ott van, mindig gyors, mindig azonnali élményt ad. Egy könyv ezzel nem tud versenyezni. Ez a rossz hír. A jó viszont az, hogy nem is kell neki!
Az olvasás ugyanis nem gyors élményt ad, hanem mély élményt. Nem elég egy-két perc, hogy egy könyv beszippantson, hanem idő kell hozzá, figyelem és egy kis türelem. És véleményem szerint éppen emiatt (is) annyira fontos ma nemcsak a felnőtteknek, hanem a gyerekeknek, kamaszoknak is.
Az olvasás nem gyors élményt ad, hanem mély élményt. Nem elég egy-két perc, hogy egy könyv beszippantson, hanem idő kell hozzá, figyelem és egy kis türelem. (Forrás: Getty Images)
Nem pörög, nem villog, mégis behúz
A digitális világ villog, ugrál, pörög. Egy könyv nem ad efféle élményt, ott nincs háttérzene. Nincs gyors vágás, nincs fényes, robbanásszerű effekt. Csak maga a történet van. És ott van benne a gyerek, aki belemerül, szép lassan – ha hagyjuk, illetve, ha nem hagyjuk, hogy feladja az első néhány próbálkozás után.
Amikor ez a kettő varázslatos összetevő, a könyv és az olvasni próbáló gyerek találkozik, történik valami különleges: a gyerek elkezd gondolkodni. Nem munka nélkül “fogyasztja” a mesét, regényt, mint egy videót vagy mint egy filmet, hanem dolgozik az agya: elképzeli, amit olvas, beleképzeli magát a történetbe, kiegészíti magában a dolgokat, sőt még azon is gondolkozik, hogy ő mit tenne a szereplő(k) helyében. Ezek azok a tevékenységek, amelyeket semmilyen videó, vagy akár videójáték nem tud helyettesíteni.
Az se mindegy, mit olvas
Sok szülő megkönnyebbül, ha a gyerek, a kamasz „legalább olvas”. De egy idő után ez kevés. Azért kevés, mert a történetek formálnak. Nem szükséges persze, hogy minden könyv „komoly” legyen. Sőt. A humor, a kaland, a romantika egyaránt fontos, de jó, ha van a könyvben valami több is: egy kérdés, egy helyzet, egy döntés. Valami, amin el lehet gondolkodni.
Amikor a Mimi-történeteket (Piszkos kis bűnök-sorozat) írtam, pont ez volt a célom. Hogy szórakoztassanak, pörgősek legyenek, de közben ott legyen bennük az is, hogy a világ nem fekete-fehér. Hogy a döntéseknek súlyuk van. És hogy hibázni is lehet, csak nem mindegy, mit kezdünk a hibákkal.
Nem engedhetjük el a kezüket 16 felett sem
Van egy tévhit, hogy az olvasás „kisgyerekes dolog”. Hogy ha valaki már tinédzser vagy fiatal felnőtt, akkor „kinőtt belőle”. Ez valóban tévhit, mert pont ilyenkor lenne a legnagyobb szüksége rá, hiszen ebben az életkorban minden felgyorsul. Döntések, elvárások nehezednek a tini vállára, ráadásul az esetleges párkapcsolatában, a szüleivel való viszonyában is rengeteg kérdőjel lehet ebben az életkorban. És közben egyre több a zaj.
Ha ilyenkor teljesen átveszik a digitális tartalmak az olvasás helyét, akkor elvész az a tér, ahol el lehet csendesedni, ahol végig lehet gondolni valamit. Ahol olvasás közben nem csupán reagálunk egy történetre, hanem éppen a történet kapcsán kezdjük megérteni a saját dolgainkat is.
Ezért hiszek abban, hogy nem szabad elengedni a tinik kezét sem.
Nem erőltetni kell az olvasást, hanem időnként beszélgetni könyvekről, sztorikról, olvasmányokat ajánlani. Olyan könyveket adni a kezükbe, amik közel állnak hozzájuk. Ebben egyébként ma már könyves influenszerek is “segítenek”, ami nagyon jó dolog. Hozzáteszem, a tiniknek szóló könyveket érdemes a szülőnek is elolvasnia, mert ezzel nemcsak a gyerekéről tud meg sokat, hanem együtt is tud nevetni vele a történeten. Vagyis lesz egy “közös nyelv”, amire hivatkozhatnak, szerintem ez nagyon fontos.
Egy jó könyv olyan, mint egy híd
Az olvasás nemcsak egyéni élmény, hanem lehet közös is: egy könyv, amiről beszélgetünk. Egy történet, amin együtt izgulunk. Egy szereplő, akit együtt szeretünk vagy utálunk. Ez hidat építhet a generációk között is.
És talán ez az egyik legnagyobb értéke: hogy miközben minden egyre gyorsabb körülöttünk, az olvasás meg tud állítani egy pillanatra. És ebben a pillanatban ott vagyunk egymásnak, egymásra figyelve. Ez szuper érzés, minden szülőnek-gyereknek ajánlom kipróbálásra, mert a hidat komolyan és szó szerint értem: egy kicsit beleláthatunk a gyerek lelkébe, közel érhetünk a szívéhez még a legdurvább kamaszkorban is (és viszont).
Ez egy háború a könyv és a telefon között?
Nem. Az írásom nem a képernyő ellen szól, hiszen teljesen felesleges lenne a harc, hanem az egyensúly mellett szeretnék érvelni. Nem kell „legyőzni” a digitális világot, nem is lehet. De lehet mellette mást is adni. Egy könyvet, egy írott történetet, egy élményt, ami nem múlik el egy swipe-pal. És ha egyszer egy gyerek megtapasztalja, milyen érzés elveszni egy regényben, akkor lesz majd hova visszatérnie. Akárhány évesen is.
FEJŐS ÉVA: Piszkos kis bűnök-sorozat 1. MIMI NYOMOZ
Fotó: Lampion kiadó
Schubert Mimi cirkuszművészetet tanul, de zsebpénzre van szüksége, ezért mellékállásban magánnyomozónak áll. Nem ért hozzá. Egyáltalán nem. Ez csak azért probléma, mert már az első munkanapján gyilkosság történik a közelében, és váratlanul ő lesz a gyanúsított. Egy jóképű ügyvéd segít neki az első kihallgatásán, de hamar kiderül, hogy valaki szándékosan próbálja őt belekeverni az ügybe. Mimi így már kénytelen valóban nyomozni: önmagáért, az igazságért, és hogy kiderüljön, ki játszik vele. Közben a suliban is helyt kell állnia… Humoros, pörgős krimi cirkuszi háttérrel, titkokkal és veszélyesen jó kémiával, Fejős Éva könnyed, csavaros stílusában.
Ez a kötet a Piszkos kis bűnök-sorozat első része. Imádni fogod!
Kapcsolódó cikkek
